A közterhek megállapításához kapcsolódó 45 napos felkészülési idő sokáig megkérdőjelezni nem mert alaptulajdonsága volt a magyar adórendszernek. Az 1992-ben született (mára rendesen kiürített, de még élő) államháztartási törvény elejére összegereblyézett pénzügyialkotmány-pótlék egyik legfontosabb rendelkezéseként szűk két évtizeden keresztül okozott stresszes kora őszt a József Nádor téren dolgozó adótörvény-előkészítőknek, így az adószakma – utólag már eléggé el nem ítélhető módon – elkezdte azt objektíve létező adottságként kezelni. Ezt erősítette amúgy az Alkotmánybíróság is azzal. hogy a 45 napot alkotmányossági követelményként kezelte, azaz figyelmen kívül hagyása az adótörvény megsemmisítésével fenyegetett. A mély beidegződéseket mi sem jelzi jobban, hogy még a visszaható hatálya miatt ordasan alkotmányellenes 98 %-os különadós törvény első két változatát is negyvenöt nappal léptette hatályba a törvényalkotó, pedig ennek aztán ebben a kontextusban végképp nem lett volna semmi jelentősége. A mienk volt tehát az az ország, amelyről lehetett tudni, hogy az adókat másfél hónapra előre emeljük meg. Ugyanakkor ezt gyakran év közben is megtette az Országgyűlés, ami mind az adózónak, mint az adóhatóságnak jelentős többletmunkát képes okozni. Ezért tartanánk például hasznosnak, ha az alkotmány korlátozná (pl. évi két alkalomra) az adómódosítások lehetséges hatálybalépési időpontját. A közjogi rendszer átalakítása során azonban ehelyett éppen ellenkező irányt talált a Kormány.

 

A szükség ugyanis törvényt bont: valahogy a 45 nap tavaly év vége óta nem akar összejönni (tényleg gyorsan kell reagálni, meg aztán szét is esett az apparátus, és hát ezekre az eljárási dolgokra a kétharmad amúgy se érzékeny). Így aztán a formális jogszerűség fenntartása érdekében az évtizedes garanciát két lépésben sikerül majd lenullázni. A metódus egyszerű: amikor egyértelművé válik, hogy a kívánt időpontban nem lenne már hatályba léptethető az adóemelés, akkor jön egy rövid javaslat az időköz csökkentésére. Tavaly még csak addig ment el a kormánytöbbség, hogy a választási években (így például pont tavaly) elég volt 40 nap a 45 helyett, de ezek szerint nem sikerült akkora lukat vágni a falba, amin Matolcsy miniszter úr később más törvényekkel a kezében is kifér.

 

Ezért érkezhettünk el a jövedéki adó és a játékadó november 1-jével történő emelésért biztosítani kívánó, hétfőn benyújtott harmincnapos javaslathoz, amely az új időközt többek közt a havi bevallású adókötelezettségekre tekintettel javasolja megállapítani. (Ez utóbbi különösen a harmincegy napos hónapokra tekintettel vicces érvelés.) Az alkotmányossági elemzést mellőznénk is, hiszen a törvényjavaslat természetesen alkotmányellenes, viszont ezt - adótörvényről és a jogbiztonság sérelméről lévén szó - az államadósságnak a bruttó nemzeti össztermék fele alá csökkentéséig úgyse állapíthatja meg senki.

 

A javaslatra amúgy nem lett volna szükség, hogyha az Országgyűlés nekikezd az ősznek az elmúlt héten (elvileg az iskolakezdés óta őszi ülésszak van), de akkor se, ha erre a hétre beiktat még egy ülésnapot. Egyik sem történt meg (a korábbi kezdés előterjesztés hiányában amúgy se lett volna reális), pedig kis odafigyeléssel még átfuthatott volna úgy a soron kívüli adócsomag, hogy a költségvetés is jól lakik, de a felkészülési idő is megmarad. Így hát azért szenderül jobblétre az eddigi szabály, mert ez így most mindenkinek sokkal kényelmesebb volt.

 

Az egyetlen – szóra sem érdemes – kivétel persze az adózó. A konkrét esetben – már csak azért is, mert a 45 napot eddig a jelenlegi kormány is komolyan látszott venni – csak a lakosság körülhatárolt része (például a dízeles autók üzemben tartói, a dohánygyárak és a kocsmatulajdonosok) számíthattak arra, hogy ha lesz is emelés, akkor arra a szokott átmenettel készülhetnek. Rosszul tették. Azonban borítékolható, hogy a nagy adócsomag se kerül így majd december 1-je előtt Közlönybe, hiszen a politika, de az apparátus is utolsó pillanatig dolgozni akar majd rajta.

 

Ha Magyarország – befelé és kifelé egyaránt – valóban kiszámíthatóságot kíván sugározni, akkor a közpénzügyi alaptörvény-fejezet hatálybalépése és a adórendszert alapelemeit rögzítő – általunk borzongva várt – kétharmados törvény elfogadása előtt egy ilyen fontos téglát felelőtlenség kiütni a falból. Arról ugyanis teljesen felesleges győzködni bárkit is, hogy végül is a 30 nap is elég hosszú (hosszabb mint a február, még szökőévben is): az üzenet az, hogy bármilyen felkészülési idős szabály pontosan addig létezik, ameddig egyszer nem sikerül betartani. Ebben a pillanatban ugyanis a parlamenti többség ismét rá fog ébredni, hogy „az adójogi jogalkotás gyorsabb reakciója érdekében” elég lesz kevesebb is. A szabály tehát valójában megszűnt, arra többé nem alapozhatunk.