Sikeres a köztisztviselők adóoptimalizálásának kormányzati modellje. Ha az új javadalmazási szabályokat párba állítjuk az önkormányzati köztisztviselők indokolás nélküli felmenthetőségével, akkor a tökéletes politikai zsákmányrendszer rajzolódik ki előttünk: az aktuális többség bármelyik köztisztviselőnek felmondhat, helyére felvehet bárkit, így bárkinek kifizetheti a törvény alapján járó juttatás akár tízszeresét is.

Korábbi posztunkban bemutattuk a közigazgatási illetményrendszer alapvető megújításának első lépését, amely alapján az adóellenőrök és pénzügyőrök személyi illetményt kaphatnak, ami elérheti a bűvös kétmillió forintot is. A személyi illetmény azonban nem maradt egyedi eset a közszférában, Kósa Lajos és képviselőtársai javaslatára felzárkózhatnak a jegyzők és az önkormányzat köztisztviselői is.

Az önkormányzatoknak ma is jelentős szabadsága van hivatalnokaik kiemelkedő díjazására, aminek elsősorban korlátozását várnánk (tekintve a szféra eladósodottságát, illetve a kiemelkedően magas juttatások visszaszorítása érdekében kifejtett kormányzati tevékenységet). Ehhez képest a javaslat fenntartani, illetve növelni kívánja ezt a szabadságot a következők szerint:

Ktv. 43. § (4) […] A főjegyző, illetve a jegyző részére a polgármester – a teljesítményértékeléstől függően – személyi illetmény megállapítására is jogosult. A tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig terjedő időszakra vonatkozó illetmény nem haladhatja meg a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszeresét.

44/B. § A képviselő-testület hivatalánál, teljesítményértékeléssel alátámasztott, kimagasló teljesítményt nyújtó köztisztviselőnek az e törvényben meghatározott illetményrendszerre vonatkozó szabályoktól eltérő személyi illetményt állapíthat meg – a polgármester, a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke jóváhagyásával – a jegyző, illetve a főjegyző.

I.
Személyi illetmény megállapítására eddig is lehetőséget szabott a törvény, azzal a feltétellel, hogy az összes személyi illetményes aránya nem haladhatja meg az összlétszám 20 %-át. Ez a feltétel ésszerűnek tűnik: kiemelten fontos munkát, kiemelten hatékonyan legfeljebb egy sokaság 20 %-a végezhet. A javaslat nem állapítana meg új feltételt (még akár 50 %-ot sem), ami nekünk azt jelenti, hogy vannak önkormányzatok, ahol van (vagy lesz) pénz akár minden köztisztviselő számára személyi illetményt adni. Vagy legalábbis a parlamenti többség szerint nem kell az önkormányzati személyügyi költéseknek határt szabni.
Nyilván irreális a két rendelkezés által adott lehetőséget a kétmilliós jövedelmek korszakának nyitányaként üdvözölni, hisz az önkormányzatok többsége nincs abban a helyzetben, hogy akár a jegyzővel, akár az építési hatósági ügyintézővel nagyvonalú legyen. Amelyik viszont megteheti, annak a törvényalkotó ezentúl nem szab korlátokat.

Álláspontunk szerint e rendszer legkomolyabb veszélyei:

a) ellenőrizhetetlen módon teremt lehetőséget arra, hogy az önkormányzat az elvégzett munka értékénél lényegesen többet fizessen ki annak ellenértékeként,
b) jelentős bérfeszültséget, elégedetlenséget és így a munka színvonalának csökkentését idézheti elő azok esetében, akik nem kaptak személyi illetményt,
c) a korlátok nélküliség olyan csábító lesz még a rossz anyagi helyzetben lévő önkormányzatok számára, hogy érdemben veszélyeztetheti a prudens gazdálkodást.

II.
Ez a megoldás maximálisan kihasználhatja az éppen újraalkotás – és elvileg alku – alatt álló különadóra vonatkozó szabályozás által adott mozgásteret, azaz úgy juttathat a kedvezményezetteknek magas juttatást, hogy éppen ne csússzanak be a különadó hatálya alá. A rendszer most kihasznált tartaléka abban a sajátosságban rejlik, hogy a havi juttatásokra és a végkielégítési jellegű juttatásokra a törvény ugyanazt a bruttó 2.000.000 forintos plafont alkalmazza, utóbbiak esetében speciális szabályt csak a 60 napra járó illetménynek megfelelő juttatásrész meg nem adóztatása jelent.

Hol húzódik tehát a közpénzekkel pofátlanul bánó múltbeli és a szakmaiságot anyagilag megbecsülő jövőbeli gyakorlat közötti határ?

A táblázatból megállapítható, hogy a különadó is követi a felsőbb rétegeknek kedvező adópolitikát: a maximális összegre beállított, rövid ideig dolgozó köztisztviselők egyébként is jóval magasabb juttatásainak arányosan is jóval kisebb részét vonná el a különadó, mint régóta dolgozó, ám kevesebbet kereső társaikét.