Atlatszo.hu
Az Így írnánk mi a facebookon
Hirdetés
Támogasd Te is az atlatszo.hu-t
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
„Pedig közéjük is lövethetett volna” - a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésről
A ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztésről könnyű – és teljesen felesleges – elvszerűen vitatkozni. Hiába ért mindenki egyet azzal, hogy:
Aki súlyos bűncselekményt követ el, azt súlyosan meg kell büntetni!
Ne bocsássák szabadon azt, akiről megalapozottan feltehető, hogy újabb súlyos bűncselekményt fog elkövetni!
Az már világnézet kérdése, hogy van-e olyan bűn, ami után az ember nem érdemelhet meg egy második esélyt. Mi alapján válasszon azonban a politikai döntéshozó? Hogyan mérlegeljen a társadalom védelme és az egyén emberi méltóságának védelme között?
A legegyszerűbb az emberekre hallgatni. A magyarok halálbüntetést akarnak. A TÁRKI 2001-es kutatása szerint az emberek kétharmada (!) egyetértene a halálbüntetés visszaállításával. Persze valószínűleg hasonló arányban értenének egyet azzal a kérdéssel is, hogy „Akarja-e Ön, hogy a súlyos bűncselekmények elkövetői akár életük végéig is fizessenek kártérítést az áldozatoknak, vagy azok hozzátartozóinak?" A Nemzeti Konzultációban foglalt irányított kérdés pontosan ennyire manipulatív. Ezt jól mutatja az is, hogy az alaptörvény benyújtott javaslata már akkor tartalmazta a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést, amikor még meg sem kezdték a kérdőívek feldolgozását. Mostani állás szerint az új alaptörvény "szándékos, erőszakos" bűncselekmények esetén teszi lehetővé a tényleges életfogyt kiszabását.
Az alkotmányjogászoktól is egyszerű választ lehet kapni. A Magyarországot kötő nemzetközi jogi szerződések tiltják azt, hogy a szabadságra bocsátás elvi lehetőségét is kizárja a bírósági ítélet. Az ugyanis az emberi méltóságot szükségtelenül nagy mértékben korlátozza. Fontos látni, hogy nem azzal van baj, hogy a szabadságmegvonás halálig tartson. Hanem azzal, hogy hosszú évtizedek után sem lehet még megvizsgálni sem, hogy az elítélt alkalmassá vált-e a társadalomba való visszailleszkedésre.
Ha meg szeretnénk találni a lehető leghatékonyabb szabályozást, célszerű egy kicsit történeti kontextusba helyezni a kérdést. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés elnevezése sokat elárul. 1999-es bevezetésééig ugyanis az életfogytig tartó szabadságvesztés tipikusan nem halálig tartott, sokkal inkább hasonlított egy hosszú határozott ideig tartó szabadságvesztésre. „Évtizedekig egyetlen eset sem fordult elő, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt elítéltet a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjában ne bocsátották volna tényleg feltételes szabadságra” – tudtuk meg Tóth Mihály büntetőjog-professzortól.
Az évtizednyi letöltött szabadságvesztés után bíróság vizsgálja meg, hogy a büntetés céljai (pl. az, hogy az elítélt ne kövessen el új bűncselekményt!) megvalósultak-e. A bíró teljes szabadsággal dönthet úgy, hogy az elkövetőtől további bűncselekmény elkövetése várható, ezért az köteles az életfogytig tartó büntetését tovább tölteni. A tényleges életfogytiglani szabadságvesztés is bírósági döntés: ezen vizsgálat kizárására.
Biztos, hogy egyes elkövetők az évtizedes szabadságvesztést hatására sem ’változnak meg’ annyira, hogy szabadon bocsáthatóak legyenek. De vajon mikor lehet ezt a legjobban megítélni? Az elítélés idején vagy az évtizedes szabadságvesztés után? És vajon nincs-e önmagában a szabadulás lehetőségének hatása a ’megjavulásra’, az elzárás idején a magatartására?
Nyilvánvalónak tűnik, hogy évtizedekkel az elítélést követően helyesebben lehet megítélni az elítélt személyiségét, várható magatartását. A differenciálatlan szabadon bocsátás azonban azt jelzi, hogy valami nincs rendben a szabályozással vagy annak végrehajtásával, ezt feltétlenül orvosolni kellene. De semmi okunk azt feltételezni, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárása bármennyivel is megalapozottabb döntés, mint a feltételes szabadságra bocsátás.
Mégis az új Alaptörvény – és a hatályos Büntető Törvénykönyv – szövege egy diszfunkcióra másik diszfunkcióval válaszol: olyanok számára továbbra is biztosítja a szabadon bocsátást, akik erre nem feltétlenül szolgáltak rá; és olyanok esetében is kizárja, akik talán ’megjavulhatnának’.
A virsli és az alkotmány
„A törvények olyanok mint a virslik: nehéz őket tisztelni, ha már láttuk, hogy hogyan készülnek.” John Godfrey Saxe
Őszintén szólva kicsit már mi is unjuk az alkotmányozást. Nem azért mert hosszú (épphogy elkeserítően rövid), hanem mert szellemi izgalmat a vita egyetlen szintje sem tartogat. A plenáris vita nagyon ritkán tévedt az alkotmányjog területére, az alkotmányozással kapcsolatos sajtópolitizálás rendre kerüli az érdemi kérdéseket, a szövegen pedig éppen a helyesírás-ellenőrzés és egy átszerkesztés átvezetése zajlik.Ezt az alkotmányozási folyamatot nincs miért szeretni. A Bismarcknak tulajdonított transzparenciaellenes húsipari aforizma igazságát könnyű belátni, ha olyan, történelminek aligha nevezhető munkafolyamatok zajlanak az amúgy is feszített ütemezésű eljárás parlamenti szakaszának kétharmadánál, amelyeket Szájer József közmondásos iPadján hetekkel ezelőtt, a szerző magányában kellett volna elvégezni.
128 helyesírási, nyelvi vagy fogalmi pontosítás (a kimaradt vesszőktől az alcímrend átírásáig és a rossz hivatkozások javításáig) futott be a Lázár-Harrach-Alkotmányügyi bizottság trojkától. Ezek az alkotmány tartalmán az ég egy adta világon semmit nem változtatnak, csak megkísérlik a szöveg minőségét az ’alkotmányszöveg esetében elfogadható’ kategóriába emelni. A 30 oldalas normaszövegben tehát oldalanként átlag négy javítás lesz: aligha hittük volna, hogy ilyen arányok az elhíresült köztársasági elnöki észrevétel után bármelyik más, az alkotmányozással kapcsolatos dokumentumban előfordulhatnak.
Dicsérendő persze a hibajavító igyekezet: az legalábbis látszik, hogy az alkotmányozó többségnek nem mindegy a végeredmény minősége. Ha viszont ez így van, akkor alapvető kérdés, hogy ugyanez az alkotmányozó többség hogyan hozhatta magát (és az országot) abba a helyzetbe, hogy most bármennyire is igyekszik, már nem képes a kapkodva összerakott, ötletszerű beleírásokkal tarkított, előzetes szakmai vitára nem bocsátott szöveg minőségét a kellő szintre emelni.
Ez annál is inkább nehéz lesz, hogy közben még mindig érkeznek a változatos kidolgozottsági szintű új ötletek. Drukkolunk például a KDNP-nek, hogy az öröklés alapelveit nyelvi hiba nélkül fogalmazza majd meg, de ez másodszorra sem sikerült. Egy, a munkavállalók mellett a munkaadók érdekegyeztetéssel kapcsolatos jogait is rögzíteni kívánó módosító viszont túlszaladt, így annak alapján a munkaadók is sztrájkolhatnak majd, amit azért megnéznénk. A többes szám első személyben megfogalmazott egyik preambulumbekezdésbe pedig most úgy kerülne be „egyedülálló nyelvünknek” és a „magyarországi nemzetiségek nyelvének és kultúrájának” ápolása, hogy ennek alapján kifejezetten buktató jellegű szövegértési feladat lehetne megválaszolnunk azt a két egyszerű kérdést, hogy kik vagyunk mi, és hogy ki ápolja akkor a ruszin nyelvet.
Szóval most kellene egy egy hónapos olvasási szünet, és ehelyett lesz két héten belül zárószavazás, addig még pár új és pártucat kijavított hibával.
***
A jegyzőkönyv kedvéért az érdemi kormánypárti kapcsolódó módosítók:
1. Külön szabály lenne a közösségi jog kötelező alkalmazására, de magyar alkotmányos terminológiával. Ez szerintünk azért vakmerő, kurucos virtus lenne, de a bizottság – talán mert labancosnak hitte – nem támogatta, úgyhogy bukni látszik. (Mielőtt megszületik egy ilyen javaslat, arról persze önmagában lehetne és kellene minimum egy konferenciát tartani.)
2. A jegybankelnöki mandátum marad hat év, az alelnökök kinevezése marad az államfőnél, de kétharmados lesz a jegybanktörvény. (A visszakozás nyilván összefügghet azzal, hogy ezeket a változtatásokat le kellene egyeztetni az Európai Központi Bankkal, az meg nem fér bele az időbe.)
3. Új, kiegészített szöveg a benyújtottból kifelejtett környezetvédelmi paragrafusra. Borsózik a hátunk az hulladékok „elhelyezés céljából” való behozásának tilalmától, de inkább csak a megfogalmazás alkotmányba nem illő jellege miatt. (Bár el tudunk képzelni olyan országot, ahol ilyen javaslatok esetén elemzik a gazdasági hatásokat is.)
4. A bírák korábbi nyugdíjazása azt is jelenti, hogy Lázár János a ma praktizáló 62-70 év közötti bírákat 2012. január 1-jén nyugdíjazná. Az Alkotmányügyi bizottság ezt nem (de legalábbis nem az alaptörvényben) tenné. Bármi is lesz a vége, önmagában az a tény is hátborzongató, hogy ebben – az amúgy persze egy bírósági reform körében felvethető – kérdésben ilyen eljárásban születhet döntés.
5. Végül mienk lesz az első alkotmány, amiben szerepel a génmódosítás-mentes szó. Hiányoljuk a sószegényt.
Gaudi – Ivády: 3 – 2 (félidei eredmény)
A Fidesz és a KDNP nem alkotmányoznak egyedül, és érdeküknek tűnik ezt (a forma mellett) tartalmi kompromisszumokkal is bizonyítani. Bár az Alkotmányügyi bizottság támogató álláspontja még aligha jelenti biztosan azt, hogy az adott módosító javaslatot be is szavazza majd a kormánytöbbség, nézzük azért meg, hogy jelen állás szerint kik mesélhetik majd unokáiknak, hogy ellenzékből beírtak egy szót, egy mondatrészt, sőt van, aki egy mondatot is az alaptörvénybe.
A jobbikos módosító sikerének szükséges, de nem elégséges feltétele úgy tűnik az, hogy azt Gaudi-Nagy Tamás jegyezze. Támogatott önálló javaslata szerint bekerül a szövegbe, hogy aki törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozata volt, az kártérítésre vagy kártalanításra jogosult. A hatályos alkotmányból átvett szöveg annak ellenére sincs kárára a szövegnek, hogy az alkotmányjavaslat tágabb körben, a hatóságok általi minden jogellenes károkozás esetében kimondja a kár megtérítésének kötelezettségét, azaz a jogellenes szabadságmegvonás miatti kár e nélkül sem maradt volna alkotmányos alap nélkül.
A képviselő Szávay Istvánnal és Zagyva György Gyulával együtt jegyzett, szintén támogatott javaslata szerint a határon kívüli magyarokat Magyarország önrendelkezésük kivívására irányuló törekvéseikben is támogatja. Ezt ugyan meg lehet próbálni 'autonomy'-ként angolra fordítani, de nem nagyon lehetnek kétségeink afelől, hogy egy ekkora ziccert nem hagyna ki például a szlovák vagy a román politika, hogy revizionalistának bélyegezze az alkotmányozást. Ezen az sem nagyon segít, hogy az alkotmányszöveg preambuluma az állam tekintetében az önrendelkezés szót függetlenség értelemben használja.
Gaudi-Nagy Kiss Sándorral jegyzett kiegészítése kimondaná, hogy nemzetközi kötelezettségvállalás nem lehet ellentétes az Alaptörvény rendelkezéseivel. Mivel ez külön rögzítés nélkül is magától értetődik (olyannyira, hogy ma is külön alkotmánybírósági eljárás szolgál ennek kivédésére), nem meglepő, hogy a semmit nem ártó (igaz, nem is használó) javaslatot a kormánypártok be kívánják fogadni. Izgalmas persze, hogy az Alaptörvény a tényleges életfogytiglani szabadságvesztést kimondó rendelkezése miatt, amely minden valószínűség szerint ellentétes már meglévő nemzetközi kötelezettségvállalással, majd kilépünk-e az Európa Tanácsból.
Ivády Gábor független képviselő Mátyás királyt megidézve beírhatja a preambulumba, hogy az állam polgárainak ügyeit nemcsak méltányosan, visszaélés és részlehajlás nélkül, hanem igazságosan is intézi, emellett jelen állás szerint az ő nevéhez fűződhet a címer beillesztése az ország zászlajába. Ez utóbbi ugyan a köztársasági eszme ignorálásával összhangban lévő szimbolikus módosítás, de – már csak a váltással okozott felesleges, a lényegi kérdéseket elkendőző viták és a nem elhanyagolható költségek miatt is – nem nagyon tudunk örülni neki. Érdekes, hogy egyrészt az előterjesztők (azaz a Fidesz és a KDNP frakciójának egésze) képviselője nem támogatta a módosítást, illetve hogy Ivády javaslatának másik fele a jelenlegi állami zászlót 'nemzeti zászlóként' megtartotta volna, ám ez nem kapott támogatást.
A Jobbik mint a demokratikus jogállam őrzője
"Ma már csak a hülyéket érdekli a demokrácia" (cvikli)
Többnyire nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy egy ellenzéki párt milyen tartalmú módosító indítványokat nyújt be egy törvényjavaslathoz, mert azokból úgysem lesz semmi. A Jobbik azonban egyedüli parlamenti pártként nyújtott be módosítókat az Alaptörvény javaslatához, és ezzel a politikai pártok oldaláról lényegében egyedül adja az Alaptörvény módosító javaslatokban is megjelenő tartalmi kritikáját.
A Jobbik módosítói közül az alábbi válogatás szubjektív szempontok szerint készült: azokat válogattuk ki, amelyek a benyújtott alkotmányjavaslatot érdemi kérdésekben közelebb viszik egy szerintünk ideális alkotmányszöveghez. Természetesen a 24 jobbikos módosító között nem csak ilyenek vannak (bent van például a kétkamarás országgyűlés, az önkormányzati képviselők visszahívhatósága, illetve az Attila országát részben visszafoglaló Árpád vezér előtt tisztelgő preambulumkiegészítés), és koránt sem biztos, hogy nem az utóbbiak lennének fontosabbak előterjesztőik számára. Ettől még a tény tény marad: az alábbi módosítók befogadása szerintünk jót tenne az alkotmánynak.
A Jobbik balról előzi a Fidesz-KDNP-t.
Gyüre Csaba és Gaudi Nagy Tamás, a népi jogfelfogással összhangban javasolja, hogy az Alkotmánybírósághoz ne a képviselők egynegyede, hanem bárki fordulhasson. Nem mernénk politikai elemzést adni arról, hogy milyen hatalmat adott volna a Jobbik számára, ha frakciója tagjainak egyetértése kell alkotmánybírósági indítvány benyújtásához. A javaslatot ezért pusztán tartalma szerint értékelve helyesnek, a jogállam egyik fontos garanciája érdekében tett fontos jelzésnek értékeljük, még akkor is, ha –az Alkotmányügyi Bizottság javaslatára, szerintünk nagyon helyesen – úgy tűnik, hogy a kormánypártok is visszalépnek az abszurd javaslatból, és valamennyi országgyűlési képviselőnek megadják az önálló kezdeményezés jogát.
Az Alaptörvény javaslata szerint Magyarországon sikeres népszavazást csak politikai hisztéria esetén lehetne tartani. Gaudi Nagy Tamás a hatályos szabályozás fenntartására irányuló javaslatával biztosítaná, hogy legyen bár a népszavazás a képviseleti hatalomgyakorlás igen ritka felülírása, de hárommillió aktív választópolgár már önmagában is képes legyen befolyásolni a törvények tartalmát. A közvetlen demokratikus eszközök védelme a választópolgárt felelősen dönteni tudó személynek néző politikusi hozzáállás általunk nagyra értékelt példája.
Hiszünk a képviseleti demokrácia elsődlegességében; de hiszünk abban is, hogy a szuverén nép megfosztása attól a jogtól, hogy az államalkotás legfontosabb szabályairól maga döntsön, semmilyen Alaptörvénynek nem válhat a hasznára. Ezért a demokrácia legfontosabb értékeinek egyikét védő javaslatként dicsérjük Gaudi Nagy Tamás indítványát, ami ügydöntő népszavazásra bocsátaná az Alaptörvényt, annak hatályba lépése előtt. Ezzel összefüggésben részben támogatnánk a népszavazás alól kivett tárgyköröket szűkítő indítványt is (de például a Magyar Honvédség alkalmazásáról tartott népszavazástól óva intenénk).
Alkotmánykodifikációs szempontból nem szép megoldás, de sokkal jobb helyet nem lehet neki találni: az indítványozók javasolják, hogy az állambiztonsági iratok mérlegelés és korlátozás nélkül nyilvánosságra kerüljenek.
Jó-jó, de mit adtak nekünk még a módosítók?
Tegnapi posztunkhoz kapcsolódva folytatjuk az alkotmányjavaslathoz tegnap benyújtott kormánypárti módosító javaslatok elemzését. Büntetőeljárás-elméleti horror, jórészt korábban általunk is jelzett hibák javítása, érdekes KDNP-s módosítók.
1. Szike helyett fűrésszel
A magyar alkotmányosság továbbfejlesztését aligha szolgálja az a módosító indítvány, amely a ne bis in idem elvét, azaz az azonos bűncselekmény miatti többszöri felelősségre vonás tilalmát készül megszüntetni. Az indokolás szerint a cél – az elsősorban az alapeljárásban el nem bírált tényen alapuló – perújítás kezelése lenne, de erre kényszerítő szükség nincs. Az Alkotmánybíróság mai gyakorlata sem zárja ki ugyanis azt, hogy eljárási hibák esetén rendkívüli jogorvoslati eljárásban ismét vizsgálat tárgya legyen az elkövető felelőssége, így a büntetőeljárási törvény hatályos, a terhelt terhére vonatkozó perújítást szűk körben megengedő szabályait változatlan alkotmányszöveg mellett sem fenyegetné az alkotmányellenesség megállapítása. Ettől persze az egyértelműség érdekében a módosító indítvány még megpróbálhatná az új alaptörvényben megjeleníteni az alkotmánybírósági gyakorlatot, de nem ezt teszi: mindenféle korlát nélkül módot ad arra, hogy törvény közelebbről meg nem határozott tartalmú rendkívüli jogorvoslattal kivételt tegyen az alapelv alól. Így az elv lényegében megszűnne, semmi nem akadályozná meg, hogy rendkívüli jogorvoslatként bárkivel szemben, bármilyen jogalapon megengedje egy törvény a jogerős ítéletnek a terheltre hátrányos megváltoztatását.
Ugyanez a helyzet a hatósági határozatok indokolására vonatkozó követelmény 'pontosításával' is: csak azért, mert szűk körben (ha az ügyfél kérelmét maradéktalanul teljesítik vagy az ügyfél maga nem kér indokolást) ma is van alkotmányosan megalapozott esete az indokolás hiányának, még nem kell a garanciális szempontból igen fontos indokláshoz kötöttséget úgy enyhíteni, hogy az csak "törvényben meghatározottak szerint" (azaz vagy igen vagy nem) terheli a hatóságokat.
Mindkét esetben azt lenne jó átgondolnia az alkotmányozónak, hogy attól, hogy van alkotmányosan igazolható kivétel az alapelvek alól, még nem feltétlenül kell azt (rosszul) beírni az alkotmányba, mert ha ezt követnénk minden alapjognál és alapjogi jellegű alapelvnél, akkor igen hosszú, viszont annál semmitmondóbb alkotmányunk lenne.
2. Jó irányba, tétován
Örülünk, hogy a köztársasági elnöki hatáskörök esetében a főszabály a miniszteri ellenjegyzés szükségessége lesz. Nem örülünk azonban annak, hogy (bár az előterjesztő amúgy nem kíván változtatni az elnöki szerepen) megmarad a törvényi lehetőség ellenjegyzés nélküli elnöki jogkörök létrehozására. Ez egy komoly biztonsági rés az alkotmányon, amelyen át egy ’ravasz’ kormánytöbbség a kormányzati felelősségbe tartozó kérdések eldöntését korlát nélkül passzolhatja át a politikai felelősség nélküli elnöknek.
A Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvényt mi is fontosnak tartjuk, említése javára válik a közjogilag kihívásokkal küzdő preambulumnak. Komoly feladat lesz viszont a történeti alkotmányt értelmező alkotmánybíráknak megbirkózniuk azzal, hogy a most beillesztett szöveg szerint az 1946. évi I. törvény annak a történeti alkotmánynak a formálódásában töltött be szerepet, amellyel szemben a népszuverenitásra hivatkozva ő maga éppen a szembenállását teszi egyértelművé. Mi persze az előterjesztők helyében a hatályos alkotmány jogfolytonossága el nem ismerésének elfelejtése mellett a másik beláthatatlan veszélyeket rejtő deklarációt, az érvénytelenség rögzítését is kihúztuk volna a preambulumból.
Fontos elmozdulás, hogy törvény nemcsak az önkormányzati hitelfelvétel kormányhivatal általi jóváhagyását írhatja elő, hanem a hitelfelvétel tartalmi feltételeit is meghatározhatja. Ez a szabály (bár továbbra is csak a törvényalkotó jó szándéka esetén, de) már kitölthető úgy tartalommal, hogy ne önkényesen dőljön el, hogy ki vehet fel hitelt.
Csekély öröm, de mégsem az igennel szavazó képviselők alkotmányoznak, hanem az Országgyűlés.
Elvileg pontosítás lenne, hogy a költségvetési törvényt nem „egy naptári évre” szólóan, hanem „minden évre” vonatkozóan kell elfogadni. A gyakorlatban az új fogalmazás azonban nem zárja ki a több évre szóló költségvetés elfogadását, hiszen egy hároméves költségvetési törvény is mind a három tárgyévre szól. Ha a cél (az új feloszlatási okkal összhangban) az, hogy mostantól ne lehessen többéves költségvetése az országnak, akkor ehhez egyértelműbb megfogalmazást kellett volna találni.
Nem feltétlenül a Kúria fog dönteni az önkormányzati rendeletek jogszabály-ellenességéről, ami jó. Továbbra is csak a kormányhivatal kezdeményezheti ezt az eljárást, ami nagyon nem jó, hiszen itt még az alkotmányjogi panasz sem segít az érintetten, azaz a jogsérelmet szenvedett személy jogerősen elbukott ügy után sem kap jogvédelmet, ha a kormányhivatal ezt blokkolja.
Némileg csökken az ombudsmani rendszer központosítása azzal, hogy a kisebbségi és a zöldombudsman funkciója ombudsman-helyettesi feladatkörként él tovább. Ez ugyan megágyaz egy megszüntetve megőrző gyakorlatnak, de – minthogy az ombudsman dönt a kinevezésről – valójában nem ér többet a két mai jogintézmény hosszútávú függetlensége szempontjából, mint egy pár digókutyavese.
A hírközléssel összefüggő műszaki követelmények nem kerülnek kétharmados törvénybe, ami helyeselhető, bár azt továbbra sem gondoljuk, hogy az NMHH jelenlegi jogköreinek összességét célszerű lenne kétharmaddal összecementezni.
Örülünk, hogy az ombudsman kezdeményezhet utólagos normakontrollt, valamint hogy a köztársasági elnök eljárási okból is alkotmányossági vétózhatja a hozzá politikai vétó után visszaérkezett törvényt, egyben számoljuk a napokat e jogintézmények első alkalmazásáig. Egyetértünk azzal a módosítóval, amely szerint a Kúria elnöke csak bíró, a legfőbb ügyész csak ügyész lehessen, valamint hogy a polgári perrel kapcsolatos ügyészi jogkörök nem kellenek az alkotmányba. Jó, hogy a kisebbségi törvény kétharmados lesz, és az is, hogy egyértelmű lesz a pozitív diszkrimináció célja. Megnyugvásunkra szolgál, hogy az egészséghez és az egészséges környezethez is alapvető joga fűződik majd mindenkinek.
3. Polgári szolgálat
Van valami rejtélyes abban, miért ódzkodik annyira a kormánykoalíció a polgári szolgálattól. A Fidesz a megalakulása után, még 1988-89-ben az egyik legfontosabb szakpolitikai témáját találta meg abban, hogy azok a fiatalok, akik nem akarnak fegyvert használni vagy egyáltalán katonák lenni, teljesíthessék a honvédelmi kötelezettségüket polgári szolgálatként (kórházban ápolóként stb.) is. Ez egyébként leginkább a katolikus Bokor-közösség fiataljainak lelkiismereti problémája volt. Ezzel szemben sem a benyújtott tervezet, sem a módosító javaslat nem engedi meg, hogy a hadkötelezettséget a Magyar Honvédségen kívül lehessen teljesíteni. Furcsa, hogy miközben a nemzeti hitvallás hemzseg a kereszténységre való utalásoktól, a lelkiismereti és vallásszabadság egyik fontos garanciáját kiiktatja az alkotmányozó többség az alaptörvényből.
4. Kereszténydemokrata módosítók
A tanítási szabadság a KDNP módosítója szerint csak törvényben meghatározott keretek között érvényesül majd: ennek a gyakorlati hatása igen csekély, hisz a törvény enélkül is meghatározhatja például a kötelező tanterv formájában az alapjog érvényesülésének korlátait, hogy ne menjünk messzire ugyanez a kötelező tanterv a tanulási szabadságnak is természetszerűleg korlátja, de attól úgy tűnik nem tartott az oktatási államtitkárság.
A másik KDNP-s módosító az öröklés alapelveit rögzíti az alkotmányban, amivel egyet is értenénk, de sajnos a kivitelezés egyelőre nem méltó a vállalkozáshoz. A remélhetőleg még csak a bétaverziót képviselő szöveg szerint például arra lenne joga mindenkinek, hogy végintézkedés hiányában az öröklés rendjét törvény szabályozza. Ennél súlyosabb hiba, hogy nem tudjuk, hogy a szövegben szereplő rokoni kapcsolat szükségszerűen vérszerinti-e (az örökbefogadás külön említéséből ez következne), illetve hogy a fel nem sorolt rokonok törvényes öröklésének lehetőségére a szöveg csak az állami öröklést követően utal. Ez utóbbi formai problémának látszik, de egy alkotmányszövegben a sorrend akkor is prioritást fejez ki, ha a távolabbi rokon helyett az állam öröklése valószínűleg nem merült fel az előterjesztőben.
Az Alkotmányügyi Bizottság azt javasolja, hogy minden képviselő kezdeményezhesse az Alkotmánybíróságnál a jogszabály alkotmányellenességének megállapítását.
(úgy tűnik mégis lesz vármegye, az elhagyós javaslat a bizottságban egyharmadot sem kapott)
