Atlatszo.hu
Az Így írnánk mi a facebookon
Hirdetés
Támogasd Te is az atlatszo.hu-t
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
Futball-hasonlat
Képzeljük el, hogy kedvenc csapatunk gólhelyzetbe kerül. Nem valami jól előkészített támadás végén, hanem a kapu előtti szerencsétlenkedés folytán az egyik rosszul helyezkedő védőnk a nagy fejetlenségben a kapu felé gurít. Mondhatnánk erre, hogy ilyen gólokra nem lehet működőképes csapatot építeni, de legalább ez is gól. Ha nem látnánk azt, hogy a gólvonalon álló másik játékosunk a kapu felé csorgó labdába a gólvonal előtt néhány centivel még beleér, hogy les miatt a gól érvénytelen legyen.
Bármilyen abszurdnak is tűnik a hasonlat, a törvényalkotás egyik friss gyöngyszemére tökéletesen illik.
Az Országgyűlés elnökének aláírására vár a hétfőn megszavazott törvényjavaslat az egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról. A törvényjavaslat zárószavazás előtt néhány órával egészült ki egy jogutódlási szabállyal (amely szerint, ha egy többcélú intézmény úgy szűnik meg jogutód nélkül, hogy egyes feladatai átadásra kerülnek, az átadott személyeknél áthelyezésre, a többinél a munkáltató jogutód nélküli megszűnésének jogkövetkezményeit kell alkalmazni). A parlamenti tárgyalás során fellépő koordinációs problémák kezelésére irányuló eszközzel tehát egy a kormányzati döntés-előkészítés hiányosságát orvosolták utolsó pillanatban, követve ezzel az évtizedes parlamenti gyakorlatot.
Még ki sem hűlt a házelnök aláírása a megszavazott törvényen, mert még alá se írta, amikor valaki rájött, hogy hát az a szabály mégsem – illetve mégsem úgy – kellett volna. De hát a megszavazott törvényt már nem lehet módosítani, ezért a közfoglalkoztatásról szóló törvénybe csempészik bele (nyilván csak egy nappal annak zárószavazását megelőzően) azt a rendelkezést, ami kimondja, hogy az Országgyűlés elnöke által alá nem írt, a köztársasági elnök által alá nem írt és a Magyar Közlönyben ki nem hirdetett törvényi rendelkezés majd jól nem lép hatályba.
A cél az, hogy a munkaerő-átadásra nem a (némiképp szigorúbb, megállapodás-alapú) közalkalmazotti törvényt, hanem a Munka Törvénykönyvét kelljen alkalmazni. Ennek érdekében a megtorpedózott rendelkezést a tegnapi zárószavazás előtti módosító ismét megállapítja, ugyanoda, ugyanazzal a hatálybalépéssel, csak némiképp más szöveggel…
A döntés tartalmilag valószínűleg ésszerű, formailag minősíthetetlen eljárás eredmény alapján született meg, ami nyilván hatással van erre, egyben valamennyi más döntésre is. Az üzenet egyszerű: nincs olyan, hogy valami már el van döntve, tehát elkezdhetjük végrehajtani. Minden eljárási szabály átléphető, ha ez célszerűnek tűnik.
Tömegtermelés
Idén eddig 88 kihirdetett törvénynél járunk, amihez jön még 10, pillanatnyilag Schmitt Pál aláírására váró, valamint 18 jövő hétfői zárószavazásra tervezett törvény. Így – már ha az államfő nem találja közben meg a vétóra vonatkozó részt az Alkotmányban, esetleg a kormánytöbbség nem bizonytalanodik el például abban, hogy jó ötlet-e az NMHH és a PSZÁF felsővezetését különadómentessé tenni – akkor 116 kihirdetett törvénynél mennek el nyaralni az országgyűlési képviselők.
Ez iszonyatosan magas szám, különösen ha azt is figyelembe vesszük, hogy az Országgyűlés bő öt hétig csak alkotmányozott, illetve, hogy az uniós elnökségi félévre tekintettel összességében – politikai és szakmai szinten egyaránt – arányaiban kevesebb energia maradt a hazai döntés-előkészítésre. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy (ha csak az új alaptörvény miatt mindenképpen elfogadandó törvények nagy számát vesszük figyelembe) az idei évben minden eddiginél több törvény születik: a kétszázat a magyar parlamentarizmus – sőt, a rendi országgyűléseket is figyelembe véve a magyar parlament – történetében először (és mindjárt jelentősen) fogja egy évben a törvények száma átlépni. [Összehasonlításul: a rendszerváltás óta az eddigi csúcsév 2005 volt 189, valamint a tavalyi volt 191 törvénnyel (utóbbiból ugye 9 alkotmánymódosítás volt), míg az első Orbán-kormány első teljes éve (1999) 125 törvényt hozott.]
Ez a mennyiségi mutató természetesen a kormánypártok ’példátlan’ többségét és a Kormány ennek megfelelő közjogi támogatottságát, azaz a kormányzás erejét is mutathatja. Mi mégis óvatosabban minősítenénk a mennyiségi csúcsra járatást sikernek, és nem csak azért, mert a szakapparátus (a Kormányé és a kormánypárti frakcióké egyaránt) láthatóan nagyon nehezen birkózik azzal az amúgy ilyen körülmények között megfelelően végre sem hajtható feladattal, hogy legalább a joghatás kiváltására alkalmatlan és az egymással ellentétes elemeket kiszűrje. A törvénydömping oka ugyanis messze nem csak a kormányzat önképében hangsúlyos, például a Fidesz-frakció által közvetlenül gondozott (jobbára Lázár- és Rogán-javaslatokban materializálódó) célokhoz kapcsolódik, mint ahogy nem is a strukturális reformokkal összefüggsében eddig megszületett törvényalkotás vagy az eddig elfogadott sarkalatos törvények jelentették a többletet. Több tucat olyan törvény is átszaladt – gyakran múló hasmenéshez hasonlíthatóan napok alatt és avatatlan szemlélő számára észrevétlenül – a törvényhozáson, amelyekről a hivatalos kommunikáció sem nagyon tudott mit mondani, minthogy csak annak voltak fontosak, aki előkészítette őket.Távolról nézvést ugyanis erősen úgy tűnik, hogy a közigazgatási apparátus önmozgása a politikai kormányzás totális érvényesítését célzó keretek ellenére is meghatározóbb, mint valaha. Az egyes ágazatok szakpolitikai irányítását végző államtitkárok mindegyike érdekeltnek látszik ugyanis abban, hogy mindig legyenek komoly ügyei, fussanak törvényjavaslatai (ha másért nem, mert nem akarnak lemaradni presztízsben, megbecsülésben a többi államtitkártól). Ebben a sokközpontú rendszerben a kormányzati közpolitika egészébe szervesen nem illeszkedő – sokszor tisztán szervezeti érdekek által meghatározott, máskor jó szándékú ágazati szakmai lobbit támogató – törvények sokkal könnyebben utat találnak, mintha miniszteri szinten futnának össze, akár egymással is versengve.
A szűrés hiányát (de legalábbis annak nagyvonalúságát) egyértelműen jelzi a második féléves étlap, a Kormány őszi törvényalkotási programja is. A 63 tételes, elvileg csak a kormányzati előterjesztésben érkező javaslatokat (ám azokat sem feltétlenül teljes körben) tartalmazó indikatív lista ugyanis nagy számban tartalmaz külön törvényként aligha szükségszerűen megalkotandó, a mindenkori szaktárcák által már hosszabb ideje erőltetett, de eddig évek óta és kormányokon átnyúlóan a közigazgatásban keringő javaslatokat. Pedig ezek nyugodtabb időkre tolása amúgy biztosan már önmagában azzal is segítené a Széll-tervnek és „Magyarország közjogi újraszervezésének” a végrehajtását, hogy ezekre most nem menne el energia (egy új Munka Törvénykönyve, új közoktatási és szakképzési törvény vagy a választójogi reform mellett).
A hadisírok és hősi emlékművek védelmét például valószínűleg sokkal inkább meghatározza az erre fordított források összege, mint a HM azon szándéka (5. sorszámú törvényjavaslat), hogy a tárgyról külön törvényt alkosson az Országgyűlés, mert „a vonatkozó Genfi Egyezmények, kétoldalú megállapodások és a temetkezési törvény végrehajtásának tapasztalat alapján szükséges” a tárgykör koherens újraszabályozása.Még szebb az információbiztonság szabályairól szóló sokatmondó című törvény (KIM, 28.) rövid indokolása, miszerint „az információ biztonsága kiemelt szintű prioritás, ezért egységes, törvényi szintű szabályozása szükséges” – ha ez a régóta fel-fel bukkanó informatikai biztonsági törvényt jelöli, akkor a sietség és a külön törvény egyaránt túlzásnak látszik.Megtippelni sem tudnánk, hogy miért kell a közúti közlekedési törvényeket önálló törvényjavaslatban módosítani (NFM, 40.) csak azért, mert a (sztálini alkotmány alapján kiadott) 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet módosításához törvényi felhatalmazást kell teremteni, ami nem nagyon lehet több három mondatnyi szabályozásnál, ha amúgy a kormánytöbbség nem fél teljesen más tárgyú törvényekhez benyújtott zárószavazás előtti módosítóval komplett szabályozási reformokat végrehajtani.2006 után (amikor jogállásához igazodva kormányrendeletbe került a szabályozása) ismét törvény, sőt önálló törvény szól majd a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központról, amiből elsősorban nyilván maga a szervezet profitálhat (BM, 45.).Végül hosszú előtörténet után (úgy tűnik) lesz külön turisztikai törvény (NGM, 53.), aminek esetében csak remélni tudjuk, hogy a kapcsolódó adókedvezményekre tett javaslatokon túl sikerül végre sok év után megtalálni azt, amiért érdemes külön törvényt alkotni. Mindenesetre az az indokolásban nem valami bíztató, hogy „[a] törvényi szabályozás hiányából fakadóan nincsenek a turizmus jelentőségét megfogalmazó, alapdefiníciókat lefektető, a turizmus működésének struktúráját megállapító előírások”.
Ok az ünnepre
Július 1-je van: jeles nap.
Egyrészt ez a köztisztviselők napja, mert 1992-ben ezen a napon lépett hatályba a köztisztviselői törvény, pedig ma már frappánsabb lenne az indokolás nélküli felmentés bevezetését ünnepelni (január 1., kormánytisztviselőknél július 6, ez utóbbi ráadásul a kormánytisztviselői törvény hatálybalépésének napja is). Különösen, ha arra gondolunk, hogy a köztisztviselők napja azt jelenti, hogy nem kell dolgozni.
Egyrészt ez a köztisztviselők napja, mert 1992-ben ezen a napon lépett hatályba a köztisztviselői törvény, pedig ma már frappánsabb lenne az indokolás nélküli felmentés bevezetését ünnepelni (január 1., kormánytisztviselőknél július 6, ez utóbbi ráadásul a kormánytisztviselői törvény hatálybalépésének napja is). Különösen, ha arra gondolunk, hogy a köztisztviselők napja azt jelenti, hogy nem kell dolgozni.
Másrészt ez a Semmelweis-nap, azaz a magyar egészségügy napja is van, mert Semmelweis Ignác 1818. július 1-jén született Budán, ami idéntől az „egészségügyi dolgozók által végzett munka elismerését, presztízsének emelését” szolgálva szintén munkaszüneti nap, nekik. Az egészségügy folyamatos munkavégzést jelent, ezért nem álljuk meg szóvá tenni, mennyivel jobb lett volna egészségügyi dolgozónak, betegnek egyaránt, ha inkább egy nap extra szabadságot kapnak az egészségügyi dolgozók.
Végül mától kell alkalmazni a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény szankciós szabályait is. (Bár a Magyar Sajtó Napja március 15. maradt.) A felkészülési idő vége gyanúsan egybecsengett azzal, hogy ma 0 órától már nem a Magyar Köztársaság az Európai Uniós soros elnöke. Ma reggeltől megjelent folyóiratok, napilapok, illetve közzétett online tartalmakat a médiahatóság már teljes fegyverzetben szankcionálhatja azon az alapon (csak a legnehezebben mérlegelhetőeket kiemelve), hogy azok álláspontja szerint
1. az emberi méltóságot vagy a magánéletet sértik,
2. a nyilvános közlésre adott beleegyezéssel visszaélnek,
3. alkalmasak személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére vagy e társadalmi csoportok kirekesztésére, továbbá
4. súlyosan károsíthatják a kiskorúak szellemi, lelki, erkölcsi vagy fizikai fejlődését.
Mától a vélhetően nagy számban megszülető (nyilván még olyanok is mennek majd az NMHH-hoz, akik tüntetettek annak bírságolási joga ellen, ha már a kommunikációs államtitkár is kommenteket felügyel) bejelentések alapján, esetleg egy reggeli lapszemle eredményeként hivatalból ehhez hasonló véleménycikkeket fognak közpénzből fizetett köztisztviselők elemezni, azt indokolva pro vagy kontra, hogy ez a lehülyézett parlamenti képviselő emberi méltóságának sérelme vagy az MTK nem zsidó származású sportolóinak felsorolásán alapuló érvelés miatt a zsidóság kirekesztése miatt törvénysértő-e. Vagy hogy ez a szerkesztőségi közlemény sérti-e a címzett magánélethez való jogát, és a kommentelő trollok hozzászólásait mennyi időn belül kell moderálnia a lapnak ahhoz, hogy ne legyen megbírságolható.Rövidesen kiderül, hogy az NMHH ’tartalomfelügyelettel’ megbízott köztisztviselői milyen mélyen merültek el az alapjogok dzsungelében, a színpadra fél éve felvitt puska végül elsül-e, s ha igen, akkor kit talál el. Na és lesz-e oka a végén bárkinek ünnepelni?
Nem volna már titok
Lényegi visszalépésre készülnek a kormánypártok a nemzetbiztonsági szolgálatok adatkezelésének garanciái tekintetében: egy módosító javaslat felszámolná a külső jogszerűségi kontrollt a legérzékenyebb információk esetében.
„Ha elmondanám nektek, nem volna már titok” – énekli az URH, és dúdolja vele a jelek szerint a Kormány (és vele együtt a módosító javaslatot benyújtó dr. Kocsis Máté kormánypárti képviselő, az Alkotmányjogi és az Emberi Jogi Bizottság) arról, hogy mi a titoktartás aranyszabálya. A meglátás ésszerűségét titokbiztonsági szempontok alapján nehéz lenne vitatni, de ha bármi áron érvényesül, akkor az kiiktatja a titokvédelem külső felügyeletét.
Kocsis képviselő úr a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot nemes egyszerűséggel elzárni javasolja a különösen fontos, egyszerű ombudsmanok számára nem hozzáférhető, de az adatvédelmi biztos által ma megismerhető, a nemzetbiztonsági szolgálatoknál keletkezett adatoktól. Azt a hatóságot, aki egyedül lesz (illetve így csak lett volna) képes hierarchián kívülről ellenőrizni azt, hogy a minősítések jogszerűek-e, így például – ad absurdum – nem egy kínos vagy jogellenes ügyet hivatott egy több évtizedes titkosítás leplezni. A módosítás ráadásul nem csak az egyedileg minősített adatokra, hanem meghatározott tárgykörökben - az együttműködő személyek listájától a külföldi szolgálatok által bizalmasan kezelni kért adatokig - minden iratra vonatkozik, így a szolgálatok egy kellemes automatikus korlátozásra hivatkozhatnak majd.
Az indoklást szó szerint érdemes idézni: „A módosító javaslat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság adatmegismerési jogosultságát az alapvető jogok biztosára vonatkozó törvényjavaslatban foglaltakkal összhangban álló módon állapítja meg a kiemelt jelentőségű információkhoz való hozzáférés egységessége érdekében.” Az állítás értelmezését nagyban befolyásolja, megértését leegyszerűsíti, ha a „kiemelt jelentőségű információkhoz való hozzáférés egységessége” mint változó helyébe - a nemzetbiztonsági szolgálatokra vonatkozóan - bevezetjük a nullát, ugyanis a két szerv a szándék szerint egyformán nem ismerheti meg a ’kiemelt jelentőségű információkat’.
A Hatóság tehát nem láthatja például azt az iratot, amelynek megismerése az információforrás azonosítását lehetővé tenné vagy amelynek megismerése a nemzetbiztonsági szolgálatok külföldi partnerszolgálatok irányában vállalt kötelezettségeit sértené. Tehát ha megígérjük valamelyik partnerszolgálatnak, hogy mi nem adunk oda semmilyen iratot a Hatóságnak, akkor ez elvileg akár a szolgálatok teljes iratanyaga is lehet.
Fontos látni végül azt is, hogy mivel a felügyeletet végző hatóság nem lesz abban a helyzetben, hogy az irat ismeretében megítélje a kivételre való hivatkozás helyességét, a gyakorlatban az adatot kezelő szervek önkéntes jogkövetésén múlik majd, hogy visszaélnek-e a kivételre való hivatkozással. De nem csak ő marad elzárva az információtól: a Hatóság ugyanis az a szerv, aki a magyar jogrendben egyedül vitathatja a minősített adatok minősítésének helyességét és nyerhet bármilyen szinten betekintést a szolgálatok nem minősített irataiba. Ha ezt ő sem teheti meg (hiszen a felügyelő függ a számára szolgáltatott információtól), akkor megszűnt az adatok közérdekűségének teljessége: az állam egyes adatairól kizárólag az adatgazda jogosult rendelkezni.
Mindenesetre ezzel – a jogállás változása és az ezzel megnyíló személycsere mellett – a Hatóság és az ombudsman között létrejöhet az első érdemi különbség: a Hatóság az az ombudsman, akitől a nemzetbiztonsági szolgálatoknak nem kell túlzottan tartania.
Csokor a kézbe
A nem konvenci
onális (minket továbbra is barkácsolásra emlékeztető) törvényalkotás csúcsra járatva pörög (ahol pedig dolgoznak, ott hullik a forgács), születnek is emlékezetes kodifikációs teljesítmények. A jogászi szerepek stabilan ki vannak osztva: a közjog és a politika frigyében utóbbit a hagyományos családmodellt preferáló, néha egy-egy megrendítő pofontól sem visszariadó férj szerepében láthatjuk, így a törvényalkotásban következetesen érvényesülő közjogi elvek nincsenek. A furfangos, a népmesei hősök találékonyságát és a magyaros virtust egyaránt magáénak tudó ügyvéd-kodifikátorok (?) magánjogi megközelítése viszont komoly sikereket ér el, így a kiskapukat megtaláló jogi ügyeskedést sokszor a törvényekben látjuk viszont. A jog ugyan nem korlátozza az eszközválasztást, de ’valami ügyes jogi megoldásra’ azért gyakran igény van.
onális (minket továbbra is barkácsolásra emlékeztető) törvényalkotás csúcsra járatva pörög (ahol pedig dolgoznak, ott hullik a forgács), születnek is emlékezetes kodifikációs teljesítmények. A jogászi szerepek stabilan ki vannak osztva: a közjog és a politika frigyében utóbbit a hagyományos családmodellt preferáló, néha egy-egy megrendítő pofontól sem visszariadó férj szerepében láthatjuk, így a törvényalkotásban következetesen érvényesülő közjogi elvek nincsenek. A furfangos, a népmesei hősök találékonyságát és a magyaros virtust egyaránt magáénak tudó ügyvéd-kodifikátorok (?) magánjogi megközelítése viszont komoly sikereket ér el, így a kiskapukat megtaláló jogi ügyeskedést sokszor a törvényekben látjuk viszont. A jog ugyan nem korlátozza az eszközválasztást, de ’valami ügyes jogi megoldásra’ azért gyakran igény van. Ahelyett, hogy elmennénk más jogászokkal hitetlenkedni, találgatva, hogy ez meddig mehet így (ami pártállástól függetlenül végezhető, de tökéletesen felesleges jogászi elfoglaltság manapság), mi inkább csokorba szedtük a futó törvénymódosítások legabszurdabb elemeit, és egyben olvasóink véleményét is kérjük arról, hogy melyik üt a legnagyobbat.
1. Hu-li-gán, hu-li-gán!
Személyes okból kezdjük az eheti röhelyes Btk.-módosítással. (A Btk. szegény lassan tényleg a csoportosan elkövetett erőszakos bűncselekmény sértettjének helyzetében kerül, amelyik törvény arra jár, belerúg egyet, és bár azt hittük, hogy az azóta kimúlt kéményseprőtörvényre vonatkozó javaslat általi módosítás volt a legalja, de úgy tűnik, hogy tévedtünk.) Lesz ugyanis végre olyan bűncselekmény, amit a blog egyik szerzője korábban többször és szándékosan követett el. Nem osztván ugyanis a vendégszurkolóknak egyes múlt századi német és olasz politikusokkal kapcsolatos rokonszenvét, saját táborától elhatárolódva csapata, a Nyíregyháza Spartacus FC számos idegenbeli meccsét a hazai szurkolók közül – volt, hogy a tirpák szó jelentésén velük békés diskurzust folytatva – tekintette meg. Na önmagában ez lesz – mindenféle erőszakos cselekmény vagy annak veszélye nélkül is – bűncselekmény a sporthuliganizmus elleni törvénycsomag eredményeként. Ennél még talán azzal lehetne biztosabbra menni, ha már önmagában az bűncselekmény lenne, ha a stadionba belép valaki.
„271/A. § (1) Aki nyilvános rendezvény szervezőjének vagy rendezőjének a rend fenntartása érdekében tett jogszerű intézkedésével szemben erőszakkal vagy fenyegetéssel ellenállást tanúsít, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.(2) Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki sportrendezvényen a létesítménynek a nézőktől vagy a nézők meghatározott csoportjától elzárt területére jogosulatlanul belép, ott tartózkodik, vagy e területre bármit bedob.” [T/3352. számú törvényjavaslat, 1. § (1) bekezdés, benyújtó: BM, koncepcióalkotó: MLSZ, kiemelés: IIM]
2. Kár érte
Jogi megoldásában is ihletett a jogpolitikai következetessége miatt már többek által méltatott médiatörvény-módosítás, amely úgy trükközi ki a 98%-os különadót, hogy a szektorban való ideiglenes további foglalkoztatás tilalmára tekintettel a médiahatóság felsővezetői és a Médiatanács tagjai - nem alacsony - nettó juttatásuk tizenkétszeresének megfelelő kártalanítást kapnak. Kárt ugyan mi nem látunk (elmaradt hasznot talán igen, de ekkora mértékben azt sem bizonyíthatóan), de a megoldás mindent megmutat abból a jogi nihilizmusból, amiért a jogászokat utálni szokás.
„(9) Tekintettel a (8) bekezdés szerinti működési szektort érintő elhelyezkedési tilalomra, az Elnök, illetve az elnökhelyettes megbízatásának megszűnésével egyidejűleg a megelőző 12 havi, a Hatóságtól származó nettó – azaz személyi jövedelemadóval csökkentett – jövedelmének megfelelő mértékű kártalanításra jogosult. A kártalanítást a Hatóság költségvetése terhére kell megfizetni. Az ily módon megállapított kárátalány a károk megtérülése körében adómentes. Ugyanezt a szabályt kell alkalmazni a Médiatanács elnöke és tagjai megbízatásának megszűnésekor érvényesülő, 129. (9) bekezdésben foglalt tilalommal összefüggésben is.” [T/3505. számú törvényjavaslat, 63. § (37) bekezdés, benyújtó: Rogán Antal és Puskás Imre (mindkettő Fidesz), koncepcióalkotó (és valószínűleg kodifikátor): NMHH, kiemelés: IIM]
Emlékezzünk meg arról is, hogy még ennél is jobb eredményt ér el egyszerű szavakkal - hisz nem kell bohóckodni fiktív kárösszegekkel - a PSZÁF-felsővezetés lelépési pénze tekintetében a futó PSZÁF-törvény módosítás is. (Nehéz megkerülni azt a feltételezést amúgy, hogy a két hasonló jogállású szerv egyszerre kapott kölönadókikerülési ügyben valakitől zöld zászlót.)
„(5) A (4) bekezdésben foglaltakra figyelemmel a (2)-(3) bekezdés szerinti juttatás kizárólag társadalombiztosítási járulék, egészségbiztosítási hozzájárulás, valamint egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék alapjául szolgáló jövedelem.” [T/3549. számú törvényjavaslat, 1. § (15) bekezdés, benyújtó: Gazdasági és informatikai Bizottság, 1. § (15) bekezdés, koncepcióalkotó (és valószínűleg kodifikátor): PSZÁF]
3. Perbeli hitvita
Ha Luther Márton a tanait 2012. október 31-én a debreceni nagytemplom kapujára szegezné ki, akkor egyházának megalapítása 20 év egyesületi lét után jutna a legizgalmasabb szakaszába, ugyanis ekkor jönne a bejegyzéshez kapcsolódó hitvita szakasza, ami így fog kinézni az új vallástörvény szerint:
„18.§ Az egyháznak a nyilvántartásba vételét elrendelő, az azt elutasító, valamint a nyilvántartásból való törlésről rendelkező határozat ellen a kérelmez ő egyház képviselője, a már nyilvántartásba vett egyházak képviselői és az ügyész fellebbezéssel élhet.” [T/3507. számú törvényjavaslat, előterjesztő: Dr. Lukács Tamás, Dr. Vejkey Imre, Varga László, Harrach Péter (mind KDNP), kodifikátor: KIM, kiemelés: IIM]
4. Kezeld, ha úgy érzed
Jelenleg ugye akkor lehet személyes adatot kezelni, ha azt törvény elrendeli vagy ahhoz az érintett hozzájárul. Innováció érkezik viszont az új adatvédelmi törvény javaslatában, amely akkor is megengedi azt, hogy valaki (állami szerv ugyanúgy, mint egy magánszemély) saját vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából is kezeljen adatot, igaz, az ezzel járó korlátozás kapcsán előbb gyorsan fejben el kell végeznie egy arányossági tesztet. Elismerjük, hogy lehet helye a merev adatvédelmi szabályozás oldásának, de ha van egy ilyen szabályunk, akkor tényleg minek bajlódni az adatvédelemmel egyáltalán. A rendelkezés egyébként a vonatkozó közösségi irányelvből gondolkodás nélkül szöveget beillesztő, a gyakorlati jogalkalmazó szempontjait figyelmen kívül hagyó elméleti jogászi megközelítés szép példája: a 95/46/EK irányelve 7. cikk f) pontjában ez a megoldás elfér, hisz az azt végrehajtó tagállam ezt kitöltheti alkalmazható konkrétságú szabályokkal. Az irányelv arról már nem tehet, ha a tagállam a koncentrációtól kilógó nyelvű kisdiákként kimásolja a szöveget, az egyszeri kényszervállalkozó meg majd bámulja a szabályt és hívogatja az új adatvédelmi hatóság ügyfélszolgálatát.
„(1) Személyes adat kezelhető akkor is, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a) az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges, vagy b) az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll.”[T/3586. számú törvényjavaslat, 6. § (1) bekezdés, előterjesztő: KIM, koncepcióalkotó: a formálódó Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, kiemelés: IIM]
5. Nem ezt a költségvetés-módosítást keresitek
Végül nem kodifikációs, hanem indokolási bravúr, de mindenképpen formabontó a tegnap benyújtott költségvetési törvénymódosítás esete, ahol a teljes 1. mellékletet cserélő nyolcvan oldalas törvénymódosítást kicsit több, mint két oldal indokolással nyújtották be, ami semmilyen tartalmi elemet nem tartalmaz. Ez ugye vagy cinizmus vagy időhiány, de mindenképpen sokatmondó.
„Részletes indokolás1. § A főösszegek meghatározása. […]6. § A számszaki változások átvezetése a 1. mellékleten.7. § A számszaki változások átvezetése a 2. mellékleten.” (T/3636. számú törvényjavaslat, http://www.parlament.hu/irom39/03636/03636.pdf, indokolás, beterjesztő: NGM)
