Az Így írnánk mi a Facebookon

Így írnánk mi

A szerzők az atlatszo.hu jogi munkacsoportját is erősítő alkotmányjogászok.

Atlatszo.hu

FacebookTwitterRSSVimeoTumblr
elofizetok.png

Az Így írnánk mi a facebookon

Hirdetés

Mr.Sale

Támogasd Te is az atlatszo.hu-t

NAV_polo.jpg

Címkék

ab indítvány (3) adatvédelem (3) adatvédelmi biztos (2) adminisztratív terhek (4) adó (2) adósságkorlát (1) adózás (4) adóztatás (1) alapjogok (3) alaptörvény (7) alaptörvény átmeneti (1) alkotmány (31) alkotmánybíróság (42) alkotmányellenes (10) alkotmányjogi panasz (3) alkotmánykritika (15) alkotmányossági vétó (1) alkotmányozás (8) államigazgatás (1) állami magánjogi szerződések (1) állami számvevőszék (1) államszervezet (1) angolok (1) átnevezés (1) átruházás (1) balogh józsef (1) bejelentés (1) bér (1) bírói korhatár (1) bíróságok (2) bírság (2) bírságolás (1) budai gyula (1) büntetőjog (8) bürokrácia (3) címlapvadász (1) civil (1) coase tétel (1) család (1) csehország (1) demokratikus legitimáció (2) devizahitelek (2) diszkrimináció (2) döntés-előkészítés (3) döntés előkészítés (5) egészségügyi (1) egyenlő bánásmód hatóság (1) egyeztetés (2) egyház (3) emberi jogok (1) engedély (1) etika (1) eu (1) európai bíróság (1) fejlesztési ügyek (1) felhatalmazás (1) felkészülési idő (3) felsőoktatás (3) felvételkészítés (1) fogyasztóvédelem (2) földtörvény (1) főváros (1) frakciók (1) garancia (1) gazdaság (1) gazdasági versenyhivatal (1) gazdaság és jog (1) gomba (1) gombász (1) hajléktalan (1) hajléktalanok (1) hálapénz (1) hallgatói ösztöndíjszerződés (1) hasznos (1) hatáskör (1) hatásvizsgálat (5) hatóság (3) hatósági eljárás (1) házszabály (2) házszabálytól eltérés (2) honvédelem (1) hungarikum (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (4) információszabadság (1) intézményfenntartás (1) ismeretterjesztés (2) játékelmélet (1) javadalmazás (1) javaslatok (1) jelölés (1) jelöltállítás (1) jogalkotás (15) jogalkotási düh (7) jogállam (5) jogászok (1) jogbiztonság (2) jogrendszer (2) jogszabályok (2) jogszabályszerkesztés (1) jog és gazdaságtan (1) jó kormányzás (3) jó példa (1) kamara (2) kampány (1) képviselők (1) kereskedelem (1) kétharmad (1) kétmillió (1) kiemelt ügyek (1) kodifikáció (1) kolontár (2) költségvetési tanács (1) konzultáció (2) kormány (7) kormánybiztos (1) kormányváltás (1) korrupció (2) kósa lajos (1) középiskolások (1) közérdekű adatok (1) közgazdaságtan (1) közgyűjtemények (1) közigazgatás (26) közigazgatási egyeztetés (1) közlekedés (4) közmédia (1) közmunka (1) közoktatás (1) közpénzügyek (10) közpolitika (10) központi (1) közszolgálat (3) köztársasági elnök (2) közterület (1) köztisztviselők (3) közvélemény (2) kresz (2) külképviseleti szavazás (1) különadó (10) különvélemény (1) Kúria (1) lázár jános (13) legfelsőbb bíróság (1) legfőbb ügyész (1) levélben szavazás (1) lex mal (1) magyarközlöny (1) matolcsy (1) média (4) médiahatóság (1) médiatörvény (3) mentelmi jog (1) mezőgazdaság (1) mnb (1) mobiltelefon (1) módosítás (1) módosító indítvány (3) mozgássérült (1) munka (2) művészet (1) nav (1) negyvenmillió (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti együttműködés programja (1) nemzeti konzultáció (1) nemzetközi példák (1) nemzetközi szerződés (1) népszavazás (5) NFÜ (1) nmhh (1) nyelvtanárok (1) nyilvánosság (4) nyugdíj (6) oktatás (1) ombudsman (1) OMG (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (3) orbán viktor (1) országgyűlés (8) országgyűlési biztos (2) összeférhetetlenség (1) ösztönzők (1) paks (2) parkolás (1) parlamentarizmus (1) párttámogatás (1) pénzmosás (1) pénzügyi szervezetek állami felügyelete (2) polgári jog (1) politikai nyilatkozat (1) politikai vétó (1) preambulum (1) pszáf (1) reakció (1) regisztáció (1) rendelet (1) rendészet (1) rezesova (1) rezsicsökkentés (1) rezsicsökkentés adminisztratív terhek (1) rogán antal (5) rokkantigazolvány (1) sajtó (2) sajtószabadság (2) sarkalatos törvények (1) Seuso-kincsek (1) strasbourg (2) stratégia (1) szabálysértés (2) szarvasgomba (1) szavazás (5) személy illetmény (1) szerződési szabadság (1) szlovákia (1) szociális ügyek (1) tájékoztatás (1) társadalmi egyeztetés (1) térkép (1) titok (1) tömegindítvány (3) törvényalkotás (13) törvényjavaslat (14) törvénytervezet (2) tulajdonjog (1) tv2 (1) ügyészség (1) ügyrend (1) újraalkotott (1) újraalkotott alkotmány (18) újra alkotott (1) új alkotmány (29) üzleti környezet (2) vagyonőr (1) választás (2) választási eljárás (4) választási rendszer (6) választások (1) választói regisztráció (2) választójog (5) valóvilág (1) véleménynyilvánítás (1) verseny (2) vidékfejlesztési minisztérium (1) west balkan (1) zárómódosító (6) zavar (6) Címkefelhő

Moderálási alapelvek

Töröljük azt a kommentet, ami bármilyen módon jogsértő,
gyűlölködő,
indokolatlanul személyeskedő,
spamet, reklámot, propagandát tartalmaz, vagy
sem a cikkhez, sem annak témájához nem kapcsolódik.

Családtervezés

Köztudomású tény, hogy a családok védelméről szóló kétharmados törvény meglehetősen konzervatív család-fogalommal operál, és így az élettársi kapcsolaton alapuló családok számára a támogatások nem járnak. De Dr. Lanczendorfer Erzsébetnek a Kormány, az előterjesztők és a bizottságok által is támogatott módosító indítványa még ezen is jóval túllép. 

A módosító indítvány alapján a sarkalatos családtörvény nem csak saját szabályainak értelmezéséhez, hanem az egész jogrendszerre nézve kimondja majd, hogy mi a család. Elrettentésül összeszedtük ennek néhány jogi következményét.

1. Milyen lesz egy tipikus család és nemcsalád?
A családnak a törvényjavaslat alapján három feltétele van: érzelmi közösség, gazdasági közösség, és alapja leszármazási vagy házassági kapcsolat legyen. Az első feltétel a harmadik megléte esetén nyilván adott, a második pedig a családok elhatárolását szolgálja. Az izgalmakat a harmadik kritérium hozza, ez alapján legalább egy házasságnak, vagy szülő-gyermek viszonynak kell lennie a családban.
Így jogilag nyilvánvalóan nem minősül családnak
a) a közös gyermek nélküli élettársak
b) a testvérek
c) a házastárs és az elhunyt házastárs szülője
életközössége, akkor sem, ha az egyik személy rászorul a másik tartására.
Nem lesz tehát egy család az az élettársi közösség, ahol az egyik szülőnek külön gyermeke van; sőt, ha mindkét szülőnek külön gyermeke (hívjuk most így azokat a gyermekeket, akiknek a két szülője külön él, de a gondozó szülő új élettársi kapcsolatot létesített) van, akkor ők együtt élő két család lesznek. Élettársak és közös gyermekük reményeink szerint család lesz, már csak azért is, mert a közös gyermek mindkét szülővel külön is család. Félünk azonban, hogy a két szülő ilyen viszonyát külön kell majd igazolni a hatóságok előtt.
 
2. Mi a jogállása a nemcsaládnak?
A jogrendszerben több száz jogszabály rendelkezik a családról. A módosító indítvány elfogadása esetén a törvény hatálybalépésétől kezdődően beállnak a következő változások:
Egyedülállóként magasabb összegű családi pótlékra jogosultak az élettársi kapcsolatban élők külön gyermekük közös nevelése esetén is.
 
A fiatalkorú kitiltható lesz abból a helységből, ahol az őt tartó és gondozó idősebb testvére él.
 
A szabadságvesztés végrehajtása nem lesz elhalasztható arra tekintettel, hogy az elkövető élettársa súlyos beteg.
 
A gyülekezési törvény szerint kell majd bejelenteni az élettársi kapcsolat közterületen rendezett megünneplését.
 
A Külügyminisztériumnak értesítenie kell az osztrák külügyminisztériumot, hogy az élettársi kapcsolatban élő bécsi konzul élettársa már nem a konzul családtagja.
 
A büntetés-végrehajtás során nem kell elősegíteni, hogy az elítélt fenntartsa a kapcsolatát az élettársával, és annak korábban közösen nevelt gyermekével.
 
Nem jogosult kárenyhítésére a szándékos, erőszakos bűncselekmény olyan áldozata, aki élettársa olyan gyermekét gondozza, akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát megállapították.
Számos jogszabály ma más család-definíciót tartalmaz, sarkalatos jellegére tekintettel, vagy a koherencia megteremtése esetén a következő változásokra is számíthatunk:
Az élettársak családi gazdaságot nem hozhatnak létre, közös őstermelői igazolványt nem állíthatnak ki.
 
Nem jogosult utazási kedvezményre a hadirokkant élettársa.

Segítő családtagként az élettárs nem működhet közre az egyéni vállalkozásban.
3. Szándékoltak-e ezek a joghatások?
Fogalmunk sincs, de egy másik értelmezési zavar is jelzi, hogy a családjogvédelmi törvény dogmatikai alapjai nem tükröznek mély átgondolást. Kőszegi Zoltán nagy sajtófigyelmet kapott pizsamafellövős módosítója ugyanis szövegszerűen azt mondja ki, hogy "[a] kiskorú gyermek szülője köteles [...] gyermeke közterületen történő tartózkodása esetén felügyeletéről 20 óra után gondoskodni". Ezzel szemben viszont az előterjesztő azt gondolja, hogy ezzel csak a 14 év alatti gyermekek mellé rendelt felnőtt kísérőt.

Nem tudni, hogy ezért ellenezte-e a Kormány a módosítást eddig, azonban ebben képviselő úr téved. A kiskorú gyermek fogalmát maga a törvényjavaslat nem definiálja (mint ahogy a családon kívül semmi mást nem), azonban a jogrendszerben a kiskorú - a Polgári Törvénykönyv 12. §-ával összhangban - következetesen 18. életévét még be nem töltött személyt jelent (már ha e személy házasságkötés által ezt megelőzően nem vált nagykorúvá). A gyermek fogalmát pedig a családvédelmi törvény által érintett, de alapjaiban nem módosított gyermekvédelmi törvény adja meg, így:  "a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 12. §-a szerinti kiskorú". Így aztán a kiskorú gyermek (bár az egyik is elég lenne, de) kétszeresen is a még nem nős vagy férjezett 18. év alattiak összefoglaló megjelölése, amit amúgy a családvédelmi törvény 17 alkalommal használ.

Már megint... ...itt lenne tehát a pont, amikor venni kellene egy mély levegőt, a meghatározó képviselőknek odaadni egy gyakornok által összeállított listát a jogrendszer jelenleg családi kapcsolatokhoz kötött jogosultságairól és kötelezettségeiről, egy másikat meg a törvény - ezek szerint - bizonytalan tartalmú kiskorú gyermekes szabályairól, a pipa, áthúzott karika, 14, 18; gyorsabban meglenne mint egy kombinatív totószelvény kitöltése. Így legalább a kormánypártok akaratával összhangban lesz a kialakított szabályozás, ha mással nem is mindig. A jelenlegi helyzetben, úgy 200 idén elfogadott törvénynél járva ez sem lenne lebecsülendő eredmény.

-----

Update: Kőszegi Zoltán és Szalay Ferenc kapcsolódó módosító indítványa részben szűkíti, részben tágítja a gyermekek esti/éjszakai felügyeletére vonatkozó követelményeket:
a) 14 éven aluli gyermek számára 22.00 és 6.00 között kell felügyeletet biztosítani, ha közterületen tartózkodik;
b) 16 éven aluli gyermek esetén 23.00 és 6.00 között, ha szórakozóhelyen tartózkodik.

Azt persze továbbra sem tudjuk, mi az, hogy felügyelet, illetve, hogy több-e ez a szabály az egyszerű kárveszély-áthárításnál.

Átnevezik-e a Nagy Imre teret is?

József Attila után Nagy Imre is úgy kerülhet le az állami cool-listáról, hogy e tényről az erről szavazó országgyűlési képviselőknek fogalmuk sincs. Mint ahogy a József Attila-szobor tervezett eltávolítása sem volt tárgya a Kossuth tér rendezéséről szóló országgyűlési határozat vitájának, ugyanígy - valószínűleg végig se gondolt következményként - zárná ki a Kulturális bizottság tegnapi, az önkormányzati törvényhez benyújtott módosító javaslata, hogy Nagy Imréről, Maléter Pálról vagy más, a múlt század önkényuralmi rezsimjeiben közreműködő, de életük későbbi szakaszában a demokratikus értékek megvalósításán fáradozó politikusokról utcát, teret vagy közintézményt nevezzenek el.

A módosító javaslat ezzel a rendelkezéssel egészítené ki az új önkormányzati törvényt:

"(7) Nem viselheti közterület vagy közintézmény
a) olyan személy nevét, aki a XX. század önkényuralmi politikai rendszereinek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, vagy
b) olyan kifejezést, illetve olyan szervezet nevét, amely a XX. század önkényuralmi politikai rendszereire közvetlenül utal vagy annak emlékét idézi."

A bizottság Münnich Ferencet, Kun Bélát és Szamuely Tibort nevesíti mint akik jelenleg is közterületek névadói (a Google Maps szerint sorrendben Kisújszállás, Balmazújváros és Salgótarján egyébként az ilyen nevű utcáját megtartó három legnagyobb település). Hát, ha ez volt a szándék, akkor az eszközválasztás számos szempontból szerencsétlen lett.

Mit kell átnevezni?

Mindenekelőtt az önkormányzati törvénybe - mint kétharmados elfogadást igénylő sarkalatos törvénybe - sikerül behajítani a rendelkezést, ami valószínűleg jobban érezné magát az építésügyi törvényben (közterületek megjelölése), illetve jobb híján az állami vagyonról vagy az államháztartásról szóló törvényben (közintézmények). Mivel nem oda tette a szabályokat a kodifikátor, így csak önkormányzati fenntartású intézményekre vonatkozik a tilalom, az államiakra nem, ami akkor is furcsa, ha a kormány azt gondolja, hogy ilyen probléma csak az önkormányzatoknál merülhet fel. Nota bene: így az egyetemi (közintézeti, és nem közintézményi) fenntartású Schönherz Kollégium - a villanykarosok és infósok örömére - ebben a körben megúszná az újabb harcot a név megtartásáért. Ugyanezért nincs a szabály hatálya alatt egyébként a Terror Háza sem.

Kiről és miről kell átnevezni?

A demokratikus jogállammal nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen minden önkényuralmi, diktatórikus uralom. A valóság ugyanakkor az egyes emberek életútját tekintve bonyolultabb annál, mint hogy ilyen éles határt lehessen húzni a "jók" és a "rosszak" között; ennél még a Csillagok háborúja is árnyaltabb valóságértelmezésre törekszik. A huszadik század magyar történelmét egy sor olyan személyiség neve fémjelzi, akikről legalábbis nehéz első blikkre és teljes bizonyossággal eldönteni, úgy összességében a sötét oldalon álltak-e.

Az, hogy Schönherz Zoltán 1942-ben kivégzett kommunista mozgalmárként és újságíróként a tilalom alá tartozik-e (azaz önkényuralmi politikai rendszert alapozott-e meg) még akár vitatható is, bár valószínűleg nem sok eredménnyel. Az azonban biztos, hogy Nagy Imre az MKP egyik szervezőjeként a kommunista diktatúra megalapozásában, 1949-ig meghatározó politikusként kiépítésében, míg miniszterelnökként fenntartásában játszott kiemelkedő szerepet. A törvényszöveg arra pedig nem ad lehetőséget, hogy  történelmi érdemeit e tények mellett a névadók figyelembe vegyék. A mártír miniszterelnök példája nem is egyedüli: ha mással nem, akkor a két világháború közötti politikai tevékenységükkel sokakra, így például a fajvédőből demokratikus ellenállóvá nemesedett Bajcsy-Zsilinszky Endrére vagy az egyik zsidótörvényt a parlamenttel elfogadtató Teleki Pálra is megállhat a megalapozásban való részvétel.

Legalább ennyire nehezen kezelhető az önkényuralmi rendszer "emlékét idézi" fordulat is, ami bármi lehet, amiről valakinek eszébe jut valamelyik múlt századi diktatúra.

Mibe kerül?

Ismét az indokolást idézzük: "[k]orábban több kísérlet is történt országunkban a közterületek és közintézmények nevének megváltoztatására, de ezek kudarcba fulladtak arra hivatkozva, hogy ez jelentős költséget ró a lakosságra, vállalkozókra". Ehhez képest hivatkozik arra a bizottság, hogy párhuzamosan illetékmentessé válik az átnevezés miatti okmánycsere, ami méltányos lépés (bár a Moszkva téren lakók nyilván jobban örültek volna ennek korábbi felismerésének), azonban azt kár lenne elhallgatni, hogy így viszont a táblacsere mellett az okmánycsere költségét is az adófizetők állják.

***

Összességében számunkra ez a módosító is azt látszik igazolni, hogy a bonyolult dolgokat a jelenlegi törvényalkotási tempóban nem biztos, hogy érdemes erőltetni. Az "egyre erősebb nyomás" alatt érdemes lenne legalább addig kitartania még L. Simon László bizottsági elnök úrnak és a bizottság kormánypárti többségének, amíg alaposan elolvassák és néhány életrajzot átlapozva értelmezik is, amire igennel szavaztak.

Harcosok klubja

Egy szó nincs békeidőbeli sorozásról a hétfőn elfogadott (amúgy a Parlamentben senkit nem érdeklő, csak két leszavazott LMP-s módosító javaslatot kiváltó) honvédelmi igazgatási törvényben. Hende Csabának minden, az ezzel ellentétes állításokat cáfoló szava igaz. Ettől viszont ez még szerintünk egy alapjaiban elhibázott törvény: ahelyett, hogy a korlátozott erőforrásokat hadászatra költené az állam, értelmetlen (és az információs önrendelkezési jogot éppen ezért céltalanul korlátozó) nyilvántartás kialakítására és frissítgetésére fordítjuk azokat.

A hadkötelesekről ugyanis - bármilyen meglepő - most is van hiteles, teljes és folyamatosan frissített nyilvántartás. Úgy hívják, hogy személyiadat- és lakcímnyilvántartás. Ezt persze a Kormány is tudja, nem véletlenül akarja az ebből nyert adatokra - és nem mondjuk személyes megkeresésekre - építeni a hadkötelesek nyilvántartását. Ha a HM nem saját adatbázist akarna építeni, akkor annyit kért volna, hogy kapjon lekérdezési lehetőséget a 18 és 40 közötti férfiak minden személyazonosító adatára. Így aztán naprakészen tudná, hogy kik és milyen életkorban vannak a pakliban, hova kell küldeni az értesítést.

Mert ami ezen felül szerepel a tervezett adatbázisban, az szerintünk használhatatlan, minthogy nem a potenciális katona szolgáltatja, hanem változatos módokon, más állami nyilvántartások időszakonkénti leszüretelésével jut el oda. Ezen a ponton felmerül, hogy mit sírunk, ha végre itt egy nyilvántartás, amit nem a polgár adatközlése alapján töltenek fel (a kamarai nyilvántartásnál még ez volt ugye a bajunk). (Itt szúrnánk közbe a sorozást kiáltó véleményeket védve annyit, hogy - bár a törvény rendszere, az indokolás és a miniszteri nyilatkozat alapján egyértemű, hogy egészségügyi vizsgálatra csak a hadkötelezettség bevezetése után terheli a hadkötelest - pont az orvosi vizsgálatra vonatkozó rendelkezésből maradt ki ennek kifejezett kimondása: előtte és utána ott van.]

Csakhogy ez az adatkör jórészt különleges személyes adatokat jelent; a személyazonosító és lakcímadatokon túl békeidőben is kezelné ugyanis a honvédség a következőket a hadkötelesről:

F) A szolgálat tervezését és teljesítését befolyásoló adatai:
a) katonai szolgálatra való alkalmasságát érintő betegsége,
b) megállapított katonai szolgálatra való alkalmassági fokozata,

c) szomatometriai adatai,

d) megkezdett és befejezett iskolai tanulmányai,
e) szakképzettsége,
f) foglalkozása,
g) idegen nyelv ismerete és annak foka,
h) gépjármű-vezetői, munkagép-kezelői engedélyének kategóriája, érvényességi ideje,
i) saját háztartásában eltartott vér szerinti, örökbefogadott, mostoha és nevelt gyermeke 
születésének ideje,
j)  külföldön teljesített katonai szolgálata, megszerzett katonai szakképzettsége, elért 

rendfokozata,

G) Munkaképesség csökkenés foka, illetve a rehabilitációs járadékról szóló 2007. évi 
LXXXIV. törvény 1. §-ának a) pontja szerinti egészségkárosodás mértéke,
H) Testi, szellemi fogyatékossága, személyiségzavara,
I) Szenvedélybetegsége,

Ezeket így egyben kevesen szeretnénk szívesen rögzíttetni, és még ha van is olyan helyzet, amikor ezt a honvédelmi érdek mégis megkívánja, ez biztosan nem az. Nem is az a döntő, hogy hogyan ítéljünk meg a békeidőbeli felkészülés fontosságát, hanem az, hogy az így kezelt adatok többsége nyilvánvalóan használhatatlan lesz. Kiragadott példaként: ha rokkant vagyok, és ezt az orvos megállapította, akkor megy róla adat tőle a HM-nek, de ha nem akartam magam leszázalékoltatni, akkor nem. Ez egyébként a nem szenzitív adatok többségére is igaz: hiába van adat arra, hogy van jogsim, ha abból nem derül ki, hogy el tudok-e vezetni normálisan egy autót vagy hogy melyek az egészségügyi korlátozások.

Tehát arra biztos nem jó a nyilvántartás, amit a törvény indokolása állít, azaz hogy majd ennek alapján HA sorozás lesz, akkor már nem kell behívni mindenkit. Ez igaz lehet az érintettek egy részére, de - feltéve, hogy az adatokat tényleg csak a törvényben megjelölt utakon szerzik be - érdemi könnyebbséget biztosan nem jelent a majdani sorozás szervezésében. Ugyanerre a célra ennél minden szempontból alkalmasabb lenne, ha a sorköteleseknél a lakcímnyilvántartásba kerülne még egy rovat, amely egy igen-nem információt tartalmaz arról, hogy a sorozó szervek bármely okból kimondták-e véglegesen alkalmatlannak az érintettet. Ilyen előzetes vizsgálatot a törvény ismer a tartalékosoknál, és nyilván mód lenne rá, hogy aki ezt kéri, előzetesen nyilváníttassa magát alkalmatlannak akár okiratok, akár orvosi vizsgálat alapján. Az ebben sikerrel járt személyek neve pedig innentől egyszerűen nem jelenne meg a sorozó szervek által látott listában.

Mindezek alapján a hadkötelesek nyilvántartására külön informatikai rendszert szervezni (pláne most) nem látszik a közpénzek leghatékonyabb felhasználásának, és hát alkotmányosabb törvényeket is láttunk már ezen az őszön. Pedig itt nem a célokkal van a baj, hanem a választott megoldást hord félre. Ez meg a seregben azért rejt veszélyeket, bár - Svejket idézve - "minden kripli a helyén kell, hogy legyen".

Marhaság-e, hogy megszűnhet a főváros?

Tarlós főpolgármester úr szerint az önkormányzati törvényhez készült egyik fideszes módosító javaslat „Budapestet megyének nyilvánítaná, a kerületekből pedig huszonhárom független település jönne létre, vagyis Magyarország egységes fővárosa száznegyven év után megszűnne”. Lázár frakcióvezető úr szerint viszont „nincs olyan önkormányzati, jogalkotói cél, amely szűkítené, megnyirbálná a főváros jogköreit”, és ha rossz formában van, akkor ezt nagy marhaságnak is minősíti. Ezek az állítások együtt biztosan nem lehetnek helytállóak, ám még az is lehet, hogy egyikük sem az.


Micsoda madár ez?
A nyilatkozatváltást egyértelműen a Kósa-Láng-Papcsák-Wintermantel-Bácskai ötös által benyújtott T/4864/506. számú módosító 2. pontja váltotta ki, ami így szól (zárójelben a törvényjavaslat benyújtott változata, aláhúzva a módosító indítvány által javasolt új szöveg):

A törvényjavaslat 21. § (3) bekezdése az alábbiak szerint módosul:
„(3) A fővárosi önkormányzat olyan [települési] területi önkormányzat, amely a [területi] települési önkormányzat feladat- és hatásköreit is elláthatja. A fővárosi [képviselő-testületét] közgyűlést a főpolgármester képviseli.”
 
Ha ezt nem tekinti Lázár János megnyirbálásnak, akkor meglehetősen magas lehet nyírási ügyekben az ingerküszöbe. A módosító beszavazása után ugyanis a főváros településből (az 1990-es Ötv. szerint is az) egy csapásra területi önkormányzattá válna, ami minden más módosítástól függetlenül is alapvető elvi változás. Az ugyanis, hogy a Budapestre a városi önkormányzatokra vonatkozó szabályokat és azok nagyjából egyben maradó feladatlistáját kell-e elsősorban irányadónak tekinteni, vagy a január 1-jétől semmilyen feladattal nem rendelkező megyékét.
 
Utóbbi – az intézményátadásokkal azért nyilván színesített – tétlenséget amúgy sajátos módon a Kormány is intézményesíti: az új típusú megye koncepciójáról szóló 1361/2011. (XI. 7.) Korm. határozat alapján a szakminiszter ráér december 20-ig javaslatot hozni a kormány elé arról, hogy mit is csináljon majd az új típusú megye a területrendezésben. Addig az új típusú megye leginkább attól új típusú, hogy nincs ugyan feladata, de nem szüntették meg.
 
Hiába változatlan tehát, hogy Budapest egyszerre lát el települési mélységű és afölötti feladatokat, ha repülőhalból vízimadárrá egy olyan tél előtt változtatják át, amikor a halak a jég alatt még csak-csak kitelelnek, de a madarakra cudar idő jön.
 
23 > 1
Arra is van bent Fidesz-módosító, hogy a kerületek számát a sarkalatos Ötv. tartalmazza. Ez persze nehezen védhető, ha amúgy a törvény egésze nem csökkenteni, hanem kifejezetten növelni szeretné a rendszer rugalmasságát. Mégsem ez lenne a másik fontos változás a benyújtott javaslathoz képest, hanem a következő:
 
A törvényjavaslat 22. § (2) pontja az alábbiak szerint módosul:
„(2) A fővárosi önkormányzat látja el – az e törvény II. fejezetében meghatározott feladat-telepítési elvek alapján – a főváros egészét[,valamint a több kerületét] érintő helyi önkormányzati feladatokat.”
 
Ez bizony szintén jelentős változás: a hatályos törvényből eredő fordulat alapján eddig a főváros foglalkozott a kerületek határain átnyúló ügyekkel, ám ezt mostantól a kerületek megtarthatják maguknak. A törvény azt se zárja majd ki, hogy akár a kerületek többsége hozzon létre, tartson fenn oktatási intézményt, ha ezt nem fővárosi szintű ügynek, hanem csak az ezen kerületeket érintő ügynek minősítik.
 
Ezzel hozható párhuzamba az a módosítás is, amely megengedi a fővárosnak, hogy saját feladatai bármelyikét átengedje a kerületeknek, és még az ehhez kapcsolódó jogalkotási jogkört is küldi a feladattal. (Ez ugyan csak egy lehetőség, de láttunk már olyat, hogy egy magyar önkormányzatnak akkor is át kellett engednie valamely feladatot egy másik szervnek, ha ahhoz ugyan ragaszkodott volna, de pénze nem volt rá.) Hasonló szabály a kerületi feladatok fővárosra testálásáról nincsen. Így aztán összességében még egyértelműbb: a benyújtott javaslatok valós szándékot mutatnak a feladatmegosztásnak a kerületek javára történő átrendezésére.

Feladatlista
A helyzetet – és a Tarlós-állítás szó szerint vett igazságát – árnyalja persze, hogy a megye és a főváros közötti részletes feladatkiosztást törvények végzik, amelyek (akár település, akár megye a főváros) fenntarthatják vagy bármelyik szereplő javára átrendezhetik a mai erőviszonyokat. Ebben maga az új önkormányzati törvény garanciát nem ad, hiszen csak példálózó felsorolást ad a fővárosi és a kerületi feladatokra. Ehhez két fontos ponton nyúlnának kormánypárti módosítók: a parkolás üzemeltetését (a rendszer szabályozását ’fent’ hagyva) vinnék a kerületek. A vízellátást, a csatornázást és a hulladékkezelést jobbára azért kell beírni a fővároshoz, mert az immár nem település lenne, tehát nem lenne eleve feladata ezek ellátása is.
 
Oda jutunk azonban a fent elemzett módosítók kapcsán, hogy biztosan fővárosi feladat csak az marad, amelyet a törvény felsorol. Ez ugyan egy tizennyolcas felsorolás, de igazán lényeges, egyben megfelelően egyértelmű feladat ebben csak a kiemelt utak és parkok, a településtisztaság, a közvilágítás, a közösségi közlekedés, ’az országos szerepkörrel összefüggő’ kulturális szolgáltatás, a világörökség védelme és (micsoda meglepetés!) a hajléktalanellátás lenne.
 
Mindezek alapján mi marhaságnak még rossz formánkban sem neveznénk azt, hogy a benyújtott fideszes módosítókból Budapest települési minősége felszámolása, illetve feladatainak érdemi szűkítése olvasható ki. Más kérdés, hogy az a megállapítás, hogy ezzel – kétségtelenül durván decentralizált, mérethatékonysági szempontokra nem annyira érzékeny – modellel az egységes főváros száznegyven év után megszűnne, már tisztán a politikai kommunikációs tevékenység része. Csakúgy, mint ahogy Lázár János válaszának egésze.

Elévülés reloaded

Az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiben a parlamenti többség kinyilvánítani készül, hogy „[n]em tekinthető elévültnek azoknak a törvényben meghatározott, a pártállam nevében, érdekében vagy egyetértésével a kommunista diktatúrában Magyarország ellen vagy személyek ellen elkövetett súlyos bűncselekményeknek a büntethetősége, amelyeket az elkövetéskor hatályos büntető törvény figyelmen kívül hagyásával politikai okból nem üldöztek.” A javaslat szerint ezen bűncselekmények elévülése 2012. január 1-jén kezdődik.

Ezzel a rendelkezéssel az alkotmányozó nyíltan felülbírálja az Alkotmánybíróság 1992-es döntését, amely szerint „[a] már elévült bűncselekmények újból büntethetővé tétele alkotmányellenes. ... [a]z elévülés szempontjából nem lehet alkotmányosan különböztetni aszerint, hogy az állam politikai vagy pedig egyéb okból nem érvényesítette büntető igényét.”

A magyar Alkotmánybíróságnak így nem lesz lehetősége rá, hogy alkotmányossági szempontból foglalkozzon az elévülés szabályainak visszamenőleges hatályú megváltoztatásával. Felmerül a kérdés, lesz-e olyan nemzetközi emberi jogi fórum, amely előtt sikerrel vitatni lehet a majdan születő ítéleteket. Mert ha lesz, akkor az egész jogalkotás a visszájára fordul: még mindig jobb, ha az elévülésbe belenyugodva nem indulnak meg a diktatúra idején elkövetett cselekmények miatti büntetőeljárások, mint ha annak bármilyen okból is, de felmentés a vége.

Hasonló jogalkotással több régióbeli ország próbálkozott: Lengyelország, Csehország vagy az újraegyesült Németország röviddel a rendszerváltás után lényegében a most tervezettel azonos elévülési szabályokat fogadott el. Magyarországon ehhez képest csak az '56-os forradalom leverése során elkövetett, el nem évülő háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt indultak eljárások. Sólyom László mutatott rá vagy egy évtizeddel ezelőtt, hogy e különbség ellenére Magyarországon nagyságrendileg ugyanannyi vagy még több eljárás is indult, mint az elévüléssel operáló országok esetében. Merthogy egy dolog a szabályozás, és egy másik dolog annak a gyakorlatba való átültetése.

 Majd minden országban az ilyen eljárások vége is az lett, hogy az elkövetőek Strasbourghoz fordultak, azt állítva, hogy elítélésükre a visszamenőleges jogalkotás alapján került sor. Ezeket a panaszokat a legtöbb esetben elutasította az Európai Emberi Jogi Bíróság, de különböző alapokon.

A német ügyekben elsősorban a berlini falnál, illetve a keletnémet határon szabadulni próbáló polgárok lelövése miatt indultak az eljárások. Ezekben az ügyekben (K.-H. W. v. Germany, application no. 37201/97. és Sterletz, Kessler and Krenz v. Germany, applications nos. 34044/96., 35532/97. and 44801/98.) a strasbourgi bíróság abból indult ki, hogy az emberi jogok elleni bűncselekmények annak idején is el nem évülő bűncselekmények voltak a keletnémet jogban, így az elévülés utólagos korlátozásával nem is kellett foglalkoznia a bíróságnak.

Az egyik magyar sortűzperben (Korbely v. Hungary, application no. 9174/02) azért állapított meg egyezménysértést a bíróság, mert meglátása szerint a konkrét esetben nem lehetett háborús és emberiesség elleni bűncselekményről beszélni, az elkövetéskor hatályos szabályok szerint pedig már elévült az emberölés bűntette. 

Ezzel szemben egy friss, idei döntésben nem marasztalta el Csehországot (Polednova v. the Czech Republic, application no. 2615/10.) a bíróság amiatt, hogy egy 1950-es, halálos ítélettel végződő koncepciós perben eljárt ügyészt emberölésért felelősségre vontak. A döntés szerint az emberölés 1950-ben eleve el nem évülő bűncselekmény volt a cseh jog szerint, de egyébként is, „[a] bíróság elfogadja, hogy [az elévülés nyugvásának kimondásával] a cseh állam el kívánt határolódni a totalitárius rendszer elfogadhatatlan gyakorlatától, amely szerint a saját maga által is súlyosnak minősített jogsértések büntetlenül maradhattak [...] a cseh törvényhozás megközelítése első látásra nem ellentétes azokkal az értékekkel, amelyeket az [Európai Emberi Jogi] Egyezmény képvisel.”

Mindez akár azt is jelentheti, hogy Strasbourgban is védhető lesz majd a most tervezett szabályozás. Érdemi, jogi szempontból is fontos különbség azonban, hogy a cseh megoldás közvetlenül a rendszerváltás után született meg, amikor az új demokratikus állam a saját identitásának védelmében hozta meg ezeket a törvényeket. A rendszerváltás óta 21 év eltelt. Ennyi idő alatt a magyar jog szerint minden nem el nem évülő bűncselekmény elévül. Nagy kérdés, hogy ha az elévülés ideje már a jogállami korszakban is letelt, akkor a rendszerváltás kivételes jellegére hivatkozva át lehet-e törni a jogállam szabályait.

süti beállítások módosítása