
Alkotmányjogi jogesetmegoldás nem csak jogászoknak.
Közjogi kreativitásunkat nagyban fejlesztette a közjogi jogesetek kitalálása. Ezt a példát azonban segítség nélkül nem találtuk volna ki.
A köztársasági elnökről egy online médiaszolgáltató olyan cikket tesz közzé, amely szerint ő - a hivatalba lépése előtt tizennyolc évvel - doktori disszertációként egy korábban megjelent idegen nyelvű cikk fordítását adta le. Ha az állítás igaznak bizonyul, akkor mi lehet annak közjogi következménye? Elmozdítható-e az államfő, s ha igen, milyen eljárásban? Érinti-e a törvények érvényességét az ügy? A választ indokolja! (8 pont)
Megoldás:
A köztársasági elnök a plágiummal törvényt sértett (a mű szerzőjének szerzői jogi törvény szerinti jogai sérültek, mint ahogy azt a Szerzői jog a XXI. században blog gyorselemzése kifejti), illetve bűncselekményt is elkövethetett [a szerzőt ért kár esetén bitorlás, magánokirat hamisítás, intellektuális közokirat hamisítás (ezek nyilván már elévültek) – mindezekre összesen: 1 pont]. A hivatalban lévő köztársasági elnökkel szemben büntetőeljárás nem indítható [1 pont, az Alaptörvény 13. cikk (1) bekezdése], ám polgári jogi igényeket érvényesítő eljárások alól nem mentes, így a szerző vagy jogutódja őt elnöki terminusa alatt is perelheti a jogsértés miatt (pontot nem ér).
Az elnök közjogi felelősségének megállapítására vonatkozó – a tisztégtől való, az Alkotmánybíróság döntésével történő megfosztásra is alkalmas – eljárásnak ebben az esetben nincs helye (1 pont), mert az csak az Alaptörvényt vagy tisztsége gyakorlásával összefüggésben törvényt sértő, illetve szándékos bűncselekményt elkövető államfővel szemben kezdeményezhető [2 pont, az Alaptörvény 13. cikk (2) bekezdése]. Az elnök tisztségétől más eljárásban nem fosztható meg, így az ügynek az elnök megbízatására nézve nincs közjogi következménye (2 pont).
A törvények érvényességét az ügy nem érinti, mert a köztársasági elnök kinevezésének feltételeit (amelyek között ugyan a doktori cím nem, de a büntetlen előélet szerepel) az Országgyűlés csak a megválasztáskor vizsgálja. Ha az aláíró az a személy, aki a köztársasági elnök posztot ténylegesen betöltötte, a törvények érvénytelensége megállapításának nincs helye (1 pont).
A mai Bors “Börtön vár Rudolf Péter titkának kifecsegőjére?” címmel hozza a cikket, amelyben Bacsek György ügyvéd szerint még két év börtönt és pénzbüntetést is kaphat a neves színész banktitkát barátnőjével megosztó fiatalember és az azt mikroblogján megosztó barátnő. Bacsek úr levezetését a lap nem közli, így aztán azt nehéz is vitatni, de a fejtegetés végeredménye minket meglepett, és ez ezúttal nem magyarázható önmagában a sajtóban szokásos, a szóbajöhető legsúlyosabb tényállás legmagasabb büntetési tételét alapul vevő nagyotmondással.
Mit kezd a titoksértőkkel a büntetőjog?
Szerintünk három tényállás jöhet szóba az ügyben:
a) Magántitok megsértése
Az, aki a foglalkozásánál vagy közmegbízatásánál fogva tudomására jutott magántitkot alapos ok nélkül felfedi, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő. Ez az eddig megisnert információk alapján alighanem megáll az ügyben, de azt elkövetni csak a banki alkalmazott fiatalember tudta, a barátnő nem, mert ahhoz a magántitkot foglalkozása vagy közmegbízatása során kellett volna megszereznie (nem a barátjától). Minthogy a nyilvánosságra hozatallal nem a barátját akarta segíteni, így a lány bűnsegéd se nagyon tud lenni. Itt a büntetés csak pénzbüntetés lehet, ehelyett legfeljebb egyéves szabadságveszés akkor lenne kiszabható, ha a színész jelentős érdeksérelmet szenvedett, ám ezt furcsa volna megállapítani, hisz ő maga kérte, hogy állásából se rúgják ki az elkövetőt. Ugyanezért az sem valószínű, hogy az alapeset miatt felelősségrevonás indulna, hiszen az eljárás csak Rudolf Péter magánindítványára indulhatna meg.
b) Visszaélés személyes adattal
Eszerint a fiú (és megítélés kérdése, de talán a lány is) azzal, hogy a hitelre vonatkozó személyes adatot másokkal megosztotta, jelentős érdeksérelmet okozott, és egy évig terjedő szabadság-vesztéssel büntetendő. A jelentős érdeksérelem azonban ugyanazért állhat meg nehezen, mint a magántitoksértés esetében. Ha mégis, akkor három évnél nem hosszabb szabadságvesztés vagy helyette pénzbüntetés lenne kiszabható. Itt elképzelhető lenne a kétéves szabadságvesztés, ehhez azonban a bűncselekményt különleges adatra (faji eredet, politikai vélemény, szakszervezeti tagság, egészségügyi adat, szexuális irányultság, bűnügyi személyes adat, stb.) nézve kellett volna elkövetni.
c) Gazdasági titok megsértése
Eszerint Rudolf Péternek a banktitok kitudódása vagyoni hátrányt okozott, így az annak megtartására köteles elkövető három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ezt a cselekményt tehát megint csak a pár fiútagja követhette el. Hogy ténylegesen elkövette-e, az talán itt a legnehezebb kérdés: szinte bizonyosan éri mind a bankot, mind az ügyfelet valamilyen kár (pl. a bank jóhíre csorbát szenvedett, az ügyfél más banktól nehezebben kap majd hitelt). Ebből a szempontból így annak lehet jelentősége, hogy a bank és az ügyfél állítja-e, hogy az ügy kapcsán őt vagyoni hátrány érte. Így aztán a sértettek hozzáállásának ebben a helyzetben annak ellenére is szerepe lehet, hogy ez a cselekmény viszont hivatalból üldözendő, azaz a rendőrség akkor is eljárást indíthat, ha ezt nem kezdeményezte senki.
Bárhogy forgatjuk tehát az ügyet, abból egyik szereplő esetében sem jön ki két év börtön és pénzbüntetés (már csak azért sem, mert ezek közül főbüntetésként csak az egyiket lehet kiszabni). Mindent összevetve: a két titoksértő közül a lányt valószínűleg nem éri majd el büntetőeljárás, de a fiú esetében is kizárhatónak tűnik a Bors szerint valószínű büntetés. Az pedig, hogy büntethető-e egyáltalán, jórészt Rudolf Pétertől is függ.
Követhetett-e el más is bűncselekményt?
Ha egy titok nyilvánosságra kerül, akkor nemcsak ténylegesen, hanem a jogi védelem tekintetében is megszűnik titokká lenni. Onnantól fogva, hogy - egy naponta néhány tucat, de akár csak egy-két ember által látogatott - blogon a bejegyzés feltűnt, egyben a bolygó összes internethasználója is módot kapott arra, hogy azt megtekintse. A banktitoknál is egyértelmű, hogy mindazok a személyek, akik a már nyilvános információt tovább híresztelték és így kiteljesítették az érintett érdeksérelmét, nem cselekedtek jogszerűtlenül.
Formálisan a személyes adat kezelése hozzájárulás hiányában továbbra is jogszerűtlen marad. Ugyan a Bors az első cikk előtt kereste meg a színészt, így akár be is szerezhette azt, hozzájárulás hiányában és a jelentős érdeksérelem bekövetkezése esetén azonban formálisan a Bors főszerkesztője, szerzője is elkövethette a bűncselekményt. Márpedig ebben az esetben nem olyan közszereplőről van szó, akinek kínos személyes adatát feltétlenül jogosult lenne a közvélemény megismerni.
Végül, ha nekünk kellene megírni egy új újságírói etikai kódexet, akkor valahol az első rendelkezések között tiltanánk meg védett titkok és személyes adatok hasonló esetben való újraközlését. Nyilván nem jutott volna el a hír a kereskedelmi tévék bulvárhiradójába, ha azt a Bors "egy ismert színész" történeteként tálalja, de szerintünk ennek ellenére ezt kellett volna tennie.
2012. január 1-je nem határkő az ország életében. Hiába lép hatályba az új Alaptörvény, az csak tünete, legfeljebb betetőzése, de nem okozója az alkotmányos demokrácia válságának. A világért sem akarnánk mentegetni az 1990 és 2010 közötti időszakot (különösen nem a jogállami intézményrendszer 2006-os tehetetlenségét a közintézmények megvédésében és a rendőri jogsértések kivizsgálásában), ez a válság azonban 2010 májusától vált akuttá a független intézmények pártkatonákkal történő elfoglalásával, az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozásával, a kormányzati hatalom minden önmérséklet nélküli, káoszba fulladó gyakorlásával. Ennek a folyamatnak egy állomása az Alaptörvény hatálybalépése, de nem kezdete és vélhetően nem is a vége.
Éppen ezért a válságból való kilábalásnak lehet ugyan előfeltétele az Alaptörvény megváltoztatása, de ez mindenképpen eszköz csupán, nem pedig maga a megoldás. Nem értünk egyet ezért azokkal, akik egy új alkotmányozási folyamattól várják az alkotmányos állami működésen esett sérelmek orvoslását. Részletesen bíráltuk száz pontban az elfogadása előtt az alkotmánytervezetet, a lesújtó szakmai véleményünk pedig azóta sem változott. Mégis azt gondoljuk, hogy a negyedik Magyar Köztársaságot nem egy új alkotmány hosszadalmas, a társadalmat elfárasztó, ráadásul világrengető változásokat nem eredményező elfogadása teremtheti meg, hanem az, ha a hatályba lépő alaptörvény érdemi korrekciója mellett a hatalomgyakorlás mikéntje változik meg. Nem is beszélve arról, hogy tartós közjogi konszolidációt nem hozhat az egyik vagy a másik politikai oldal által elfogadott alkotmány, az pedig a legjobb eszköze egy ország szétzilálásának, ha négy- vagy nyolcévente hajt végre átfogó közjogi változásokat.
Azt tartanánk jó megoldásnak ezért, ha három tárgykörben egy majdani parlament érdemben változtatná meg az Alaptörvényt, de ezekkel a korrekciókkal elfogadná azt az ország hosszú távra szóló alkotmányának. Erre a korrekcióra teszünk a blogjegyzés végén szövegszerű javaslatot.
Egyrészt sürgető feladat az ország kormányozhatóságának helyreállítása. Az Alaptörvény egy sor, a mindenkor a választók bizalmából kormányzó többségre tartozó ügyet minősít kétharmados tárgykörré, így például az adórendszer, a nyugdíjrendszer vagy a családtámogatási rendszer meghatározó jelentőségű kérdéseit, de ebbe a körbe sorolhatjuk a rendőrség belső szervezeti felépítését vagy a helyi önkormányzatok gazdálkodásának számviteli kérdéseit is. Ugyancsak a kormányozhatóságot gyengíti, hogy a végrehajtó hatalomhoz tartozó szervezetek széles köre került ki a kormánytöbbség rendelkezése alól, noha a hírközlési kérdésekért vagy a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásáért a mindenkori kormány viseli a politikai felelősséget. A Költségvetési Tanácsra nagy szükség van, de nem elfogadható, ha ez a szerv a kormány közpolitikai mozgásterét csökkentheti. Azt javasoljuk továbbá, hogy a világos felelősségi viszonyok megteremtése érdekében az ügyészség kerüljön a kormányzat irányítása alá, azzal, hogy a korrupciós ügyeket vizsgáló ügyészek függetlensége maradjon meg.
Másrészt helyre kell állítani a fékek és ellensúlyok rendszerét. Az Alkotmánybíróságnak vissza kell kapnia hatáskörei teljességét, az adatvédelmi biztosnak (vagy hatóságnak) valódi függetlenséget kell kapnia, illetve a kisebbségi ombudsmannak és a jövő nemzedékek biztosának újra önálló szervnek kell lennie. Az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása érdekében a bírósági kinevezési hatásköröket az Országos Bírói Hivatal helyett bírói önigazgatási szervnek kell gyakorolnia. A helyi önkormányzatoknak a kormány felügyelete alól kiszabadulva újra érdemi autonómiát kell kapniuk, gazdálkodási kérdésekben is. Az alapvető jogok katalógusát a második generációs (gazdasági, szociális és kulturális) jogokat érintő részében érdemben bővíteni kell, mert az alaptörvény a ló túlsó oldalára esve minden alapjogi tartalomtól megfosztotta ezeket.
Harmadrészt kezdeni kell valamit azokkal a szimbolikus kérdésekkel is, amelyek az alkotmányozó Fidesz-KDNP ellenzéke, így a társadalom egy jelentős része számára elfogadhatatlanok. Ennek során azonban (még ha alkotmányozó többséghez is jutna egyszer ez az ellenzék) nem szabad ismét elkövetni a Fidesz hibáját: szimbolikus kérdéseket csak konszenzussal lehet az alkotmány részévé tenni. Ilyen egyetértés vélhető hiányában nem javasoljuk az Alaptörvényt új preambulummal kiegészíteni, ehelyett a jelenlegi "Nemzeti Hitvallás" hatályon kívül helyezését tartalmazza a tervezet. Elfogadjuk a Magyarország elnevezést, de fontosnak tartjuk, hogy ezzel párhuzamosan a Magyar Köztársaság megjelölés is megjelenjen az alkotmányban. Ebbe a csomagba soroljuk továbbá a leginkább ordító kodifikációs hibák, például az elképesztő számozás kijavítását is. A szimbolikus kérdéseket érintő vagy kodifikációs jellegű módosítások nélkül is lehet persze élni. Ha választani kell a preambulum hatályon kívül helyezése és a bírósági kinevezések függetlenségének helyreállítása között, gondolkodás nélkül ez utóbbit választanánk. Sőt, ha meg kell majd állapodni a jelenlegi kormánypártokkal az Alaptörvény módosításáról, a szimbolikus kérdéseket áldoznánk be először. Írhat ugyanis bármit a preambulum, ha nincsen mögötte társadalmi meggyőződés, az halott betű csupán.
Tudjuk, hogy nehéz lelkesedni az Alaptörvény korlátozott korrekciójának ötletéért. Mi is el tudnánk képzelni olyan alkotmányszöveget, ami a szívünkhöz közelebb áll - publikáltunk is egyet. Mégis, azt gondoljuk, hogy az országnak az a legjobb, ha nem a közjogi keretekről folytat meddő vitát, hanem azokat (adott hatalmi helyzetben, az elérhető legjobb kompromisszumok mellett) gyorsan lezárva a jövő igazán fontos kérdéseivel tud foglalkozni.
A cél világos: olyan alkotmánya legyen az országnak, amivel mindegyik jelentősebb, nem szélsőséges politikai erő együtt tud élni. Ami lehetővé teszi, hogy a parlamenti többség kormányozzon, hogy az ellenzék bírálhasson, hogy a helyi ügyek az önkormányzatokban dőlhessenek el, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere működjön. Ahol a választási vereség nyomán a vesztes nem boszorkányüldözéssel néz szembe, ahol négyévente nem forgatják meg a világot. Ami egy normális ország.
Gáli Csaba - Sepsi Tibor - Tordai Csaba
A módosítás szövegszerű tervezete letölthető innen. (PDF)
A módosítás magyarázatokkal bővítve letölthető innen. (PDF)
Az alkotmánynak a javasolt módosításokkal egységes szerkezetű szövege letölthető innen. (PDF)
A Fidesz és a KDNP múlt csütörtökön nyújtotta be, másnap általánosvitáztatta, és – a benyújtott módosítók miatt – „csak” ma fogadja el a Házszabályt kétharmados többséggel megkerülni engedő javaslatát. Nem elemeznénk részleteiben, hogy az egynapos forradalmi törvényhozás nyílt legalizálása a parlamentarizmusra hogy hat: az autógyárak sem csinálnak töréstesztet a hangsebességgel történő ütközésre. Arra voltunk kíváncsiak, hogy szüksége van-e egyáltalán a kormánypártoknak az új szabályra.
Egy tapodtat sem hátrálunk
A házszabály-módosítás konkrét kiváltó okát nem nehéz azonosítani. Az új egyháztörvény Alkotmánybíróság általi megsemmisítését a kormányzat 'jogtechnikai' problémának tekinti, és az alkotmányossági szempontokra tekintet nélkül a leghamarabb újra kívánja azt alkotni. E ténynek az előterjesztők általi tagadása ellenére is bizonyos, hogy a házszabály-módosítás célja az egyháztörvény idei újraelfogadásának bebiztosítása, hiszen a módosítás lehetővé tenné a kétharmadnak, hogy egy nap alatt hozzon törvényeket.
A magyar parlamentarizmus mélypontjait sorra hozza az egyháztörvény. Első elfogadásakor az Alkotmánybíróság által is megállapított módon alkotmánysértő volt, hogy néhány órával a szavazás előtt dőlt csak el, hogy mely vallási szervezeteket minősít az Országgyűlés egyháznak. A megsemmisítésről kapott füles alapján a hétfői Magyar Közlöny hozta ki a kisebbségi törvényt – frissen a sütőből, az Országgyűlés általi elfogadást követően órákkal, nyilván haladéktalan elnöki aláírással, de megfelelő nyomdai tördelés nélkül – csak azért, hogy ne a szintén aznapi 164/2011. (XII. 22.) AB határozat miatt, hanem az Országgyűlés döntése folytán veszítse hatályát az egyháztörvény. A homokozó lapátért verekedő óvodáshoz hasonlóvá vált Országgyűlés a döntést azzal is tetézte, hogy a csütörtökön reggel tárgyalni kezdett egyháztörvény-javaslatot szerda éjfél előtt percekkel nyújtották be.
Nem mondjátok, hogy megint a Vonát és a Mesterházyt kell felhívnom
A módosítás egyik eleme, hogy ülésszakonként hat alkalommal az általános, legrövidebb másfélhetes időigényű eljárásrendhez képest kétnapos törvényalkotást engedne egyszeri 15-15 perces hozzászólásokkal a frakciók részéről. Ez az új, „kivételesen sürgős” eljárás azonban tartalmában nem újdonság: eddig is lehetett rohamtempóban törvényt alkotni (pl. ilyen eljárásban kvázi-államosították a MAL Zrt.-t), azonban ehhez négyötödös döntés alapján el kellett térni a Házszabálytól.
A házszabály-módosítás ’rendes’ átfutása (nyolc nap) is jelzi, hogy olyan hatalmas hatékonysági probléma csak nem lehet a Házszabállyal, ha ilyen súlyú ügyet ilyen gyorsan el lehet intézni. Ellenzéki segítség csak az ennél is gyorsabb elfogadáshoz kellett, és ez gyakran meg is érkezett:
Ellenzéki támogatás a Házszabálytól eltérésekhez
összes kihirdetett törvény | Házszabálytól eltéréssel elfogadva | MSZP | Jobbik | LMP | |||
megszavazta | rajta múlt | megszavazta | rajta múlt | megszavazta | rajta múlt | ||
334 | 56 | 20 | 3 | 53 | 36 | 46 | 0 |
Az 59 Házszabálytól eltérés azt jelenti, hogy az összes elfogadott törvényjavaslat 18 %-ánál volt meg a négyötöd az eltérő tárgyalásra. (Összehasonlításul: az előző ciklus ’nemkétharmados’ parlamenti többségei mellett összesen 82-szer, a kihirdetett törvények 14%-ánál tért el a Házszabálytól az Országgyűlés.)
Az ilyen döntések nagy része az „egynapos” sürgősségi törvényalkotást jelentette, a több tucat precedens mellett nehéz volna azt állítani, hogy a Fidesz és a KDNP ne kapott volna ellenzéki támogatást. Látható, hogy ebben ugyan elsősorban a Jobbik támogatására szorult rá a Kormány, azonban volt ellenpélda is: legutóbb éppen az újabb látványcsapatsportadókedvezmény-törvényt fogadta el a Jobbik ellenszavazatai mellett a Ház, így aztán az nem a mai napirenden, hanem a múlt pénteki Közlönyben kötött ki.
Sürgősségi törvényhozás tehát anélkül is működtethető, hogy a kormánytöbbség eszközt adna magának a parlamenti vita kiküszöbölésére: a döntő ok tehát valószínűleg nem az, hogy az Országgyűlés eddig túl lassú lett volna.
Keressetek ezeknek egy futó törvényjavaslatot
A javaslat másik eleme szerint a ma is létező ’rendes’ (az elfogadott módosítók által kiváltott jogrendszeri vagy szövegen belüli inkoherenciát kezelő) zárómódosító mellé bármely tartalommal benyújtható új zárók társulnak. Ezekkel aztán a törvény elfogadásának napján, az üléskezdés előtt egy órával benyújtva át lehet majd írni a hetek óta vitatott szöveget, megkötés pedig mindössze annyiban van, hogy ezzel a módszerrel új, a törvényjavaslatban nem szereplő törvényeket elvileg nem lehet módosítani.
A múltban ebből sem volt különösebb gond: a zárószavazás előtti módosítók házszabályszerűségét elbíráló Alkotmányügyi bizottság hagyományosan csupa igen nagyvonalú ember gyülekezete, akiknek többsége el sem tudná képzelni, hogy egy kormányzati támogatással benyújtott zárómódosító házszabályellenes lenne. Az amúgy is laza gyakorlat azonban ebben a ciklusban átfordult abba az irányba, hogy lassan a Házszabálynak megfelelő, azaz csak jogi hibákat javító záró lett a kivétel. A ciklus eddigi 344 törvényéből 132 esetben volt zárószavazás előtti módosító javaslat, amelyek többsége komoly tartalmi változásokat hozott. Aligha volt ennek hátterében tudatos döntés: a leginkább a politikai döntések (a kezelhetetlenül sok folyamatban lévő ügy miatt részben törvényszerű) késése, valamint az lehetett a kiváltó ok, hogy sok esetben a kormánypolitika részcéljai közötti eltérést is csak zárókkal lehetett orvosolni.
A lépéskényszert azonban az váltotta ki, hogy – fenyegetettségérzet hiányában – kialakult egy olyan gyakorlat is, amelyik arra sem veszi a fáradtságot, hogy fenntartsa a látszatot. Kirívó példa a képviselői jogállási törvény terjedelmes, energetikai tárgyú zárómódosítója (ami még a módosított Házszabálynak sem felelne meg). A másik mélypont pedig éppen az új egyháztörvény a maga teljes koncepcióváltást hozó zárómódosítójával. Ezzel körbe is értünk: a javaslat jogszerűvé tenné azt, amiről az Alkotmánybíróság végre kimondta, hogy megengedhetetlen.
Még mindig ez az Alkotmánybíróság: azt nem oldottuk még meg?
Ahogy az alkotmánybírósági hatáskör korlátozására kényszerítő ok nélkül, kényelmi szempontokból került sor, úgy most is ez a helyzet. Ahogy a teljes jogkörű AB sem hozott volna a kormányzati gazdaságpolitika legfontosabb elemeit veszélyeztető döntéseket (különösen, ha azokhoz mindig alkotmányos lábat farag az Országgyűlés), úgy a parlamenti ellenzék sem képes érdemben nehezíteni a kormányzati akarat megvalósulását. A jelenlegi helyzetben az ellenzékkel való érdemi megvitatásnak pont annyi szerepe van, mint a potenciális alkotmánybírósági felülvizsgálatnak: meghagy némi politikai kockázatot a választók előtt is vállalhatatlan javaslatok megfogalmazása előtt, illetve hagy felmerülni a kormánytöbbségen kívülről is szempontokat.
A házszabály módosítására tehát szerintünk a kormánypártoknak nincs szükségük, az mindössze egyszerűbbé teszi a kormánypárti képviselők életét. Magyarázatként így itt sem marad más, mint a konfliktustűrés alacsony szintjéből fakadó indulati reakció, némi tudatlanság és a kényelemszeretet.
Tartalmi értelemben akkor van egy országnak alkotmánya, ha létezik olyan norma, ami megadja minden állami cselekvés végső elvi korlátait. Ilyen normánk ebben a pillanatban biztosan nincs, hiszen a tavaly tavasz óta tizenkétszer módosított hatályos alkotmány már régen nem viszonyítási pont. Most viszont komoly lépést tehet az Országgyűlés abba az irányba, hogy megkérdőjelezze az Alaptörvény komolyan vehetőségét is, pedig az még hatályba sem lépett.
És ezt így hogy?
Az Alkotmányügyi bizottság módosító javaslata Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezéseiről szóló alaptörvény-kiegészítő javaslatot úgy egészíti ki, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó szerv – azaz a PSZÁF – összevonására adna sarkalatos törvény számára lehetőséget. Az átmeneti Alaptörvény javaslata eddig is tartalmazott alkotmányt értelmező-kiegészítő szabályokat – például meghatározta az Alkotmánybírósághoz benyújtott alkotmányjogi panasz fogalmát. A pénzügyi stabilitási törvényjavaslat pedig arra példa, hogy a sarkalatos törvények esetében sem áll távol a kormánytöbbségtől az, hogy elszakadjon az alkotmányos szabályok, így az adósságkorlát szó szerinti jelentésétől. A kétharmad azonban most szintet ugrik: a módosítás eredményeként sarkalatos törvény szüntetne meg egy alkotmányos szervet, így az MNB ottmaradna az Alaptörvényben, jogutódát viszont (mondjuk Nemzeti Központi Bank néven) sarkalatos törvény hozná létre.
Ennél jobban kevés dolog tudná megkérdőjelezni azt, hogy maga az alkotmányozó komolyan veszi az Alaptörvényt. A sajátos közjogi megoldás valószínűleg azt kívánja elkerülni, hogy azt formálisan módosítani kelljen (majd, ha eljön az összevonás ideje az Országgyűlés szerint). Ettől azonban ez még alaptörvény-módosítás marad, hiszen kihirdetésével megváltozik az Alaptörvény tartalma.
Szintén az Alaptörvény tartalmi módosítása, hogy a legfőbb ügyész és az Országos Bírósági Hivatal elnöke az egyenlőtlen ügyelosztás megszűnéséig szabadon jelöl ki eljáró bíróságot. Bár átmeneti rendelkezésnek van álcázva, felette kíváncsiak vagyunk, hogy mikor fogja a politikai felelősség nélkül bírói vezetés megállapítani, hogy a számára többletjogokat biztosító egyenlőtlen ügyelosztás megszűnt. A módosítás ráadásul tökéletesen illeszkedik a korábbi módosítások trendjébe: nem lehet nem azt gondolni, hogy a legfőbb ügyésznek a büntetőeljárási törvényben lényegében már létező jogosultságát arra tekintettel kell alaptörvényi szintre emelni, hogy az Alkotmánybíróság napirendjén szerepel az ezt támadó indítvány.
42 naponta kapunk némi alkotmányt
Gyanítjuk emellett azt is, hogy ha a megoldás az Alaptörvény formai stabilitását lett volna hivatott demonstrálni, akkor az néhány év múlva visszatekintve teljesen hiábavaló próbálkozásnak tűnik majd. Az az Országgyűlés, amelyik 2010 májusa óta átlag 42 naponta, azaz lényegében minden felmerülő alkotmányossági kérdésre alkotmányozott egyet, aligha fog tudni elvonási tünetek nélkül felhagyni ezzel a szokással.
| alkotmányozó norma | kihirdetés | tárgy |
1. | Alkotmány 2010. május 25-i módosítása | 2010. 05. 25. | az Országgyűlés létszáma, miniszterelnök-helyettesek |
2. | az Alkotmány 2010. július 5-i módosítása (1) | 2010. 07. 05. | az alkotmánybírák jelölése |
3. | az Alkotmány 2010. július 6-i módosítása (1) | 2010. 07. 06. | külsős is lehet alpolgármester |
4. | az Alkotmány 2010. július 6-i módosítása (2) | 2010. 07. 06. | médiaszabályok |
5. | az Alkotmány 2010. augusztus 11-i módosítása (1) | 2010. 08. 11. | a közszféra jövedelmeinek éven túli különadója |
6. | az Alkotmány 2010. augusztus 11-i módosítása (2) | 2010. 08. 11. | fegyveresek választhatóságának korlátozása |
7. | 2010. évi CXIII. törvény | 2010. 11. 16. | jogalkotási rendelkezések, a legfőbb ügyész kétharmados választása 9 évre |
8. | 2010. évi CXIX. törvény | 2010. 11. 19. | az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása |
9. | 2010. évi CLXIII. törvény | 2010. 12. 23. | az NMHH alkotmányos szerv |
10. | Magyarország Alaptörvénye | 2010. 04. 25. | új alkotmány |
11. | 2011. évi LXI. törvény | 2010. 06. 14. | a korhatár előtti nyugdíjak átalakítása |
12. | 2011. évi CXLVI. törvény | 2010. 11. 14. | helyi önkormányzati vagyon ingyenes átadása |
13. | 2011. évi CLIX. törvény | 2010. 12. 01. | az új bírósági vezetők korábbi választása |
14. | Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései | 2011. 12. … | átmenetis szabályok, a kommunizmus bűnei, MNB-PSZÁF összevonás (?) |
Így hát az MNB és a PSZÁF furcsa eljegyzése nem sajátos technikája, de nem is időzítése miatt lehet igazán káros, hanem mert éppen abban a történelmi pillanatban teszi zárójelbe az Alaptörvényt, amikor mindenek előtt az alkotmányos stabilitásban való hitet kellene visszaállítani, hogy – Wittner Mária képviselő asszony törvényjavaslatát idézve –„az új Alaptörvény hatálybalépése egy új időszámítás kezdete” legyen.