Nem az a legény, aki adja az ütést, hanem aki állja. Az előzményekhez képest némileg meglepő módon úgy tűnik, hogy a Kormány most aztán valóban legény lehet a talpán, ugyanis leengedett kézzel lép bele az Európai Bíróság három kötelezettségszegési eljárása által adott pofonokba: a miniszterelnök „mindhárom dosszié” tekintetében elfogadni látszik a Bizottság álláspontját, és fenntartott vitaként az egyetlen olyan kérdést említi, aminek semmilyen gyakorlati jelentősége nincs.
A magyar álláspont alapján azt gondolhatnánk, hogy – a már fel is oldott – vita csak néhány technikai kérdésről szól, amit mi sem bizonyít jobban, hogy – mint azt Orbán Viktor többször hangsúlyozta – az Alaptörvényt egy kifogás sem érinti. Ehhez képest a Bizottság oldalán komor arccal az alkotmányra is kiterjedő felülvizsgálatról beszél mindenki, az eljárások sebessége, a hozzáadott politikai nyomaték lényegében példátlan. Azt viszont, hogy mi a valós helyzet, és mire kényszerül a Kormány, a levelek tartalma alapján érdemes megítélni.
Jegybanki függetlenség
Mit támadnak?
A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény több rendelkezését és Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezései PSZÁF-MNB fúziót lehetővé tevő rendelkezését (mindkettőt december 31-én hirdették ki, de már január 1-je óta hatályban vannak)
Mi a probléma?
A Bizottság szerint mindkét jogszabály elfogadása (nem történt megfelelő konzultáció az Európai Központi Bankkal) és tartalma (sérül a jegybanki függetlenség) is ellentétes az Európai Unió működéséről szóló szerződéssel.
A formai kifogás a törvény egészét érinti, s bár a konzultáció utóbb megtörténik, de rendkívül rossz helyzetből indulunk miatta, hiszen ha nem lenne teljes megegyezés, akkor a vitatott rendelkezést tartalmától függetlenül is bizonyosan európai uniós jogba ütközőnek találná az Európai Bíróság. Ezért sem látszik így utólag korszakalkotó ötletnek a jogszabályoknak a kifogások ismeretében történt elfogadása.
A tartalmi kifogások a szakminiszternek a Monetáris Tanács működésével kapcsolatos jogait (részvétel, a napirend megküldése), a hivatalban lévő jegybankelnök juttatásainak csökkentését, a jegybankelnök és a tanácstagok felmentésének feltételeit, a tanácstagok számának növelését, az új alelnöki tisztség létrehozását, a jegybankelnöknek a PSZÁF-fal való összevonás esetén történő lefokozását, valamint a jegybanki tisztségviselők esküjének szövegét érintik. Szívesen megnéztük volna az uniós intézmények e témával foglalkozó szakértőinek az arcát akkor, amikor felfogják, hogy a magyarok ezek közül az utolsó ügyben, az esküszövegről kívánnak a továbbiakban vitatkozni. Tegyük azért hozzá: ez a vita a Bizottság lényeglátását is minősíti.
Mi lesz most?
Ezt az eljárást végigvinni újonnan jött kompromisszumkészségünktől és a hitelmegállapodás politikai feltételeitől függetlenül sem lenne értelme, hiszen a jegybanki függetlenség tartalma egyértelmű, és azzal ezek a rendelkezések nagyobb részben valóban látványosan ellentétesek, konzultáció meg hát tényleg nem volt, hiába mondanánk, hogy mi emlékszünk rá. Így aztán szinte bizonyosan szükséges, de egyben elegendő is lesz a jegybanktörvény rövid módosítása és az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezései vitatott rendelkezésének eltörlése. Utóbbi, amúgy alkotmányi szintűnek minősülő norma a jelek szerint a becsben tartott alaptörvényhez készített szabadon firkálható munkafüzetként szolgál majd a továbbiakban.
Bíranyírás
Mit támadnak?
Az Alaptörvényt, amely kimondta a bírák (és az ügyészek) megbízatásának megszűnését az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésével, amihez aztán sem a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény, sem az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezései nem adott érdemi átmeneti időszakot.
Mi a probléma?
A Bizottság az életkor szerinti diszkriminációt tiltó irányelvi rendelkezésre alapozza azt, hogy a korábbi 70 éves bírói felső korhatár 62 évre csökkentése az uniós jogba ütközik. Az egyszeri csökkentést objektív módon alátámasztó indokot ugyanis nem találtak Brüsszelben. Nem értik, hogy miért épp a bírák és az ügyészek mennek majd korábban nyugdíjba akkor, amikor amúgy mindenhol emelkedik a korhatár. A három eljárás minden érve közül ez az, ami a legkevésbé következik az eddigi uniós joggyakorlatból: ennek az érvelésnek a következetes végig viteléből az következne, hogy lényegében soha nincs mód egyszer már megállapított magasabb életkori felső határ csökkentésére. Szerintünk abban a körben igazán erős csak ez a jogi érvelés, ahol a törvény szerint majd irányadó 65 éves kor alatti bírákat is nyugdíjba küldött az Országgyűlés, itt ugyanis az a valóban semmivel sem védhető helyzet állt elő, hogy az 1941-ben született bírák még 70 évesen, az 1950-ben születettek 62 évesen, míg mondjuk az 1960-ban születettek már ismét 65 évesen távoznak a posztjukról.
A Bizottság jogfejlesztő igyekezete ugyanakkor érthető: 274 bíró Nyugat-Európából nézvést felfoghatatlanul abszurd eltávolítását nem kívánta a Bizottság az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos, inkább politikai típusú észrevételcsomagba suvasztani, így hát rosszabb lappal a kezében is emelte a tétet. Persze ha tényleg bedobja a lapjait ebben az ügyben is a Kormány, akkor ennek nem lesz jelentősége.
Mi lesz most?
A korhatár visszaemeléséhez módosítani kellene az Alaptörvényt (amit a kormány nagyon nem szeretne), ugyanakkor a jelenleg hivatalban lévő bírákat részben vagy egészben az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezései között is mentesíteni lehet a korábbi nyugdíjazás alól. Ez utóbbi valamivel esélyesebb, ugyanakkor majd háromszáz nagyon dühös bíró ismételt munkába állása képes lehet érdekes helyzetet kialakítani a bírósági rendszerben (és akkor most a bírósági igazgatásnak az ítélkező bírák függetlensége szempontjából a Bizottságot is aggasztó vadhajtásaival kapcsolatos, külön futó vita lehetséges kimenetelét még figyelembe se vettük). Így mi ebben az ügyben azt tartjuk valószínűnek, hogy azt a magyar kormány elviszi a Bíróságig – kivéve persze, ha ennek a vitának a rendezése is feltétele lesz a hitelmegállapodás megkötésének.
Az adatvédelmi biztosi tisztség megszüntetése
Mit támadnak?
Az Alaptörvénynek az adatvédelemért és a közérdekű adatok nyilvánosságáért felelős független hatóságra vonatkozó rendelkezését (kihirdetve április 25-én, ami már idén is az Alaptörvény napja), az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényt (kihirdetve július 26-án), valamint az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezéseinek Jóri András adatvédelmi biztost menesztő rendelkezését.
Mi a probléma?
Részben szintén az Uniót alapító szerződésekből, részleteiben azonban irányelvi rendelkezésekből és a bírósági gyakorlatból következik, hogy az adatvédelmi ellenőrző hatóságoknak minden külső befolyástól menteseknek kell lenniük, ideértve az állam által gyakorolt közvetlen vagy közvetett befolyást is. Ez önmagában is durván sérült azzal, hogy a 2008-ban hat évre kinevezett adatvédelmi biztostól az alkotmányozó többség megbízatása közben, az intézmény átalakítása útján megszabadult. Emellett azonban az új hatóság vezetőinek felmentésére vonatkozó szabályokat is ezzel ellentétesnek tartja a Bizottság. Ezen túl azonban önmagában azonban az új hatóság létrehozásával nincs baja Barrosóéknak.
Mi lesz most?
Az új hatóság vezetőinek felmentését egy nap alatt átírja különösebb gond nélkül az Országgyűlés, de hogy mi történik így Jóri Andrással és Péterfalvi Attilával, azt ebben a pillanatban megtippelni is nehéz. Ez a hiba a közjog rendes logikáján belül nem orvosolható: a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság az újévi pezsgőpukkantáskor létrejött, az adatvédelmi biztosi tisztség megszűnt: ezzel még nem is lett volna baj. Ám Jóri megbízatása is megszűnt, ami viszont a közösségi jogba ütközik. Hasonló helyzetet a magyar Alkotmánybíróság Szász Károly első PSZÁF-elnökségének törvényi megszüntetésekor úgy oldott fel, hogy az új szervezetet (és vele az új vezetők megbízatását) nem bolygatta, csak az alkotmányellenesen kirúgott elnöknek nyitotta meg a kompenzációt.
Ez itt – már önmagában a Bizottság lendületét, illetve a csere óta eltelt rövid időt nézve – biztosan nem lesz elég. Így viszont csak igen egzotikus megoldások maradnak:
a) a hatóság helyébe – legalább 2014-ig – az adatvédelmi biztosi intézmény ismételt létrehozása Jóri mandátumának valamiféle felélesztésével (vagy inkább annak elismerésével, hogy az nem szűnt meg jogszerűen, tehát folyamatosan fennállt),
b) annak kimondása, hogy a volt adatvédelmi biztos korábbi megbízatásának megszűntéig vezeti az új hatóságot, ráadásul közben kezdeni kell valamit az új kinevezettek sorsával,
c) jogtörténetet valószínűleg azzal tudna írni az ország, ha most négy évig egyszerre lenne ombudsmanunk és hatóságunk.
Kellemes napok várnak tehát ebben az ügyben mindenkire. Ám ez a másik két ügyre is elmondható: sokkal kevesebb üvegszilánkkal járt volna az ütközés előtt állóra fékezni.
