Atlatszo.hu
Az Így írnánk mi a facebookon
Hirdetés
Támogasd Te is az atlatszo.hu-t
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
Mit kell tennünk, ha szavazni akarunk április 6-án?
A kormánypártok ugyan végül továbblapoztak egy oldalt a szótárban, és úgy döntöttek, hogy mégsem a regisztrációval, hanem a rezsicsökkentéssel nyerik meg a választást, de ettől még alapvető dolgok változtak meg a választási rendszerben. A Nemzeti Választási Iroda honlapján persze minden információ megtalálható némi keresgéléssel, de miután szembesültünk vele, hogy még a közeli ismerőseink egy része sincs képben a változásokkal, írunk egy tisztán ismeretterjesztő bejegyzést az országgyűlési választáshoz kapcsolódó legfontosabb eljárási tudnivalókról.
Választójoggal az országgyűlési választáson továbbra is a nagykorú (18. életévüket a szavazás napjáig betöltő), a választójogból bírósági ítélet alapján ki nem zárt magyar állampolgárok rendelkeznek. Ugyanakkor, mint az közismert, a magyarországi lakóhely már nem feltétel: a külföldön élő, de magyar állampolgársággal eddig is rendelkező vagy azt az elmúlt években kedvezményes, magyarországi lakóhelyet nem igénylő honosítással megszerző magyar állampolgárok is szavazhatnak majd. A legfontosabb információk így az egyes választói csoportok szerint az alábbiak:
Attól tehát, hogy a külföldön élő (azaz magyarországi lakóhellyel nem rendelkező) választók levében is szavazhatnak, a Magyarországon élő, de külföldön tartózkodó választópolgár ugyanezt nem teheti meg, úgyhogy itt maradt a külképviseleti szavazás már ismert, nehézkes rendszere. Magyarországon az a személy él, akinek magyarországi lakóhelye (vagy ennek hiányában tartózkodási helye) van bejegyezve a hazai személyiadat- és lakcímnyilvántartásban. Zavart okozhat, hogy sok, évek óta külföldön dolgozó választópolgár nem is tudja, hogy van-e még neki ilyen. Persze ennek jobb, ha mindenki maga jár utána, de nagyon valószínű, hogy ha nem lenne, arra azért emlékeznénk: a hazai lakóhely törléséhez ugyanis a letelepedési szándékkal történő külföldre költözést kell a külföldi letelepedési nyilatkozattal az okmányirodában vagy a konzulátuson bejelentenünk. Ez nem keverendő össze az ideiglenes külföldön tartózkodás bejelentésére vonatkozó korábbi (tavaly márciusban megszűnt) kötelezettséggel. Azaz nem az számít, hogy ezt a – határidejéről eddig „három hónapos”-ként – ismert bejelentést megtették-e, a hazai iratok lejártak-e vagy hogy ki mikor járt otthon utoljára, hanem hogy megtörtént-e a külföldi letelepedés és erről a magyar lakcímnyilvántartás értesült-e. Ezt a legegyszerűbben onnan lehet megtudni, hogy megvan-e még az ember lakcímkártyája: ha le kellett adni vagy meg kellett küldeni a konzulátusra, akkor már az általa igazolt lakóhely sem áll fenn, ha viszont még megvan, akkor választójogi szempontból a választópolgár továbbra is Magyarországon él, így nem a levélben történő, hanem külképviseleti szavazásra jelentkezhet be, de persze haza is utazhat szavazni. (Nézzük azért meg azt is, hogy mi van a kártyán, mert ma már külföldi lakóhely is szerepelhet rajta, ebben ez esetben pedig akkor is külföldön élőnek számítunk, ha van bejelentett magyarországi tartózkodási helyünk.)
A fenti első csoportba tartozó, saját szavazókörükben szavazó választóknak nincs előzetes teendője. Ha a napokban (február 3-ig) megkapják az eddig megszokottnál vékonyabb, a pártaktivisták által körbehurcolandó ajánlóívvel felváltott ajánlószelvényt szerencsére már nem tartalmazó értesítőjüket, akkor a választásig már nem is lesz. Ha viszont nem kapják meg, akkor annak számos oka lehet, ezért a meglepetések elkerülése érdekében érdemes a helyi választási bizottságnál utánamenni,, hogy mi volt az. Ha nem csak egyszerűen elveszett, akkor az értesítés hiánya jelezheti azt is, hogy rossz címre várjuk (és mondjuk egy elmulasztott lakcímbejelentés miatt az új lakcímünk szerinti választókerületben nem is szavazhatnánk), elvileg maga a névjegyzék is lehet pontatlan, de legrosszabb esetben az is lehet, hogy most derül ki, hogy nincs is bejelentett lakcímünk. Még csak hajléktalannak sem kell lenni ehhez, elég, ha valaki elmulasztja az új lakcím bejelentését, a régi lakcímén viszont a tulajdonos megelégelte az érkező iratokat, ezért fiktívként töröltette a korábbi lakcímbejelentést. Ha nem kerültünk be a névjegyzékbe, akkor élhetünk ugyan jogorvoslattal, de az utóbbi esetben ez csak akkor lesz sikeres, ha előtte (április végéig) rendeztük a lakcímbejelentést, és legalább egy hazai tartózkodási helyünk szerepel a lakcímnyilvántartásban.
A tizenhárom magyarországi nemzetiséghez (korábban: nemzeti és etnikai kisebbséghez) tartozó választópolgár most először az országgyűlési választáson is ebben a minőségében szavazhat, ha akar: a nemzetiséghez tartozást április 4-ig lehet bejelenteni a helyi választási bizottságnak, és e nyilatkozat eddig az időpontig visszavonható vagy módosítható is. Akit az országgyűlési választásra kiterjedően nemzetiségi választóként vesznek nyilvántartásba, az az adott nemzetiség önkormányzata által állított (egy mandátum kedvezményes megszerzésére alkalmas) nemzetiségi listára szavazhat, pártlistára azonban emellett már nem.
A szavazóhelyiségben való szavazás akadályoztatása esetén mozgóurna továbbra is kérhető (április 4-ig a helyi választási irodástól, a szavazás napján 15.00 óráig a szavazatszámláló bizottságtól), emellett újdonság, hogy a fogyatékossággal élő választópolgár Braille-írással készült értesítő vagy könnyített formában megírt tájékoztató anyag megküldését, Braille-írással ellátott szavazósablon alkalmazását és akadálymentes szavazóhelyiség alkalmazását is kérheti.
A felsorolt kérelmek egyszerűen benyújthatóak: a bevezetőben hivatkozott valasztas.hu főoldaláról indulva pár perc alatt elvégezhető az adminisztrációt (Ha van ügyfélkapunk, akkor azzal érdemes a kérelmeket benyújtani, mert így jelentősen csökken annak az esélye, hogy téves – a lakcímnyilvántartástól eltérő – adatot adunk meg, ami a kérelmek elutasítására vezetne.)
A személyazonosság igazolása a személyesen történő szavazásnak természetesen mindig feltétele: ez személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel történhet. Emellett a hazai szavazóhelyiségben való szavazásnak (a saját szavazókörben és átjelentkezés esetén is) feltétele az is, hogy a választó lakcímét vagy személyi azonosítóját igazolni tudja (azaz fel tudja mutatni a lakcímkártyáját).
Mi ezeket láttuk a választójog gyakorlása szempontjából alapvető információnak, de ha valaki lát még a témában (választójogi) problémát, azt kérjük szépen, hogy ossza meg a hozzászólásokban.
A kiemelt nemzetgazdasági jelentőségű birodalmi sas
Nyolc év alatt eljutottunk a 120 milliárdos csepeli szennyvíztisztító beruházástól a Miniszterelnökség zavarba ejtő víziója alapján megvalósuló Szabadság téri német megszállási emlékműig a hatósági ügymenet buktatóinak kikerülésére kitalált kiemelt hatósági ügyekben. A közérdekű nagyberuházások hatósági ügyeinek elsőbbségi sávba terelése alapvetően nem rossz elképzelés. Milyen út vezetett mégis oda, hogy az elsőbbségi sávban Lázár János Audija száguldozzon?
A nagyberuházások hatósági ügyeivel kapcsolatos problémák valós kockázatokat, milliárdokban kifejezhető veszteséget eredményezhetnek: az autópálya beruházások évekig húzódó hatósági engedélyezésének, az önnön farkukba harapó hatósági eljárási kígyóknak vagy a féltucatnyi hatósággal ugyanabban a szakkérdésben ugyanarról levelező szakhatóságoknak a működtetése meg nem engedhető luxus volt. Mióta a politika – az elmúlt évtized közepére, az első uniós nagyprojektek elhúzódó engedélyeztetése után – felismerte a probléma súlyát, az is egyértelmű, hogy az optimális megoldás a hatósági kapacitások fejlesztése és az ágazati eljárási szabályok ésszerűsítése lenne. Ha minden magyar hatóság képes lenne hatékonyan, szakszerűen és a felelősség hárítása nélkül dolgozni a több tucat hatóság folyamatos együttműködését megkívánó komplex ügyekben is, akkor nem kellene mihez képest gyorsítani és egyszerűsíteni.
Kevéssé meglepő azonban, hogy az ezt megvalósítani igyekvő (konstans, de változó irányú) átszervezések és deregulációs (szabályozási egyszerűsítő) projektek nem hoztak áttörést: a kormányzat politikai vezetése szemlátomást ma is úgy gondolja, hogy nincs neki ideje kivárni, amíg a normál rendben végigmegy egy beruházás engedélyezése. Ez nem valami jó üzenet az ügyeiket a rendes ügymenet szerint intézni kényszerülő egyszerű ügyfelek számára. A legtanulságosabb ebből a szempontból talán az, hogy tavaly a közigazgatás fejlesztésérért és a hatósági eljárások szabályozásáért egyaránt felelős KIM már eljutott oda, hogy a kormányablakok kialakításával összefüggő ügyeket nyilváníttatta kiemeltté, pedig ezek azért olyan nagyon bonyolultak nem lehetnek.
A kiemelt üggyé nyilvánítás lényege az, hogy a Kormánynak a beruházás előkészítése során megszülető rendelete azonosítja a szükséges engedélyezési eljárásokat és az eljáró hatóságokat, általában az amúgy eljáró hatóság helyett másik, a komplex ügyek intézésére alkalmasabb hatóságot kijelölve. A kiemelt ügyi minőséggel kezdettől jártak az ügymenetet gyorsító, az ellenérdekelt ügyfelek (köztük a beruházást meghiúsítani kívánó civil szervezetek) eljárási lehetőségeit is korlátozó eljárási szabályok is. Ezek ráadásul az évek során annyira feldúsultak, hogy például a Kossuth téri projekt fakivágásainál az egy nap alatt kiadott, a kiemelt ügyben fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható elsőfokú határozat ellen fellebbezni csak akkor lehetett, amikorra a fákat már kivágták. (Igaz, itt a gyorsasághoz ombudsmani jelentés által dokumentált jogsértések is hozzájárultak.) A legfontosabb hatás azonban ennek ellenére szervezetszociológiai: a kiemelt ügyben a kormányrendelet léte a politikai figyelem, tartalma az intézményi felelősség egyértelmű bizonyítéka. Ezzel nem is lenne elvi baj, amíg a beruházás megvalósulása valóban egyértelműen kiemelt közcélt szolgál. Ez azonban az elmúlt évekre visszatekintve sajnos koránt sincs mindig így.
A fenti táblázat érzékletesen mutatja a feltételek lazulásának hatását. Jól látszik, hogy a Rubicont a magánprojekteket beengedő 2009-es szabályozás lépte át. Látható az is, hogy azóta minden, ami egy adott pillanatban fontosnak tűnik a Kormánynak, az kiemelt is lesz, és ez olyan ügyeket is besodort a kormányülésekre, mint a botrányos utóéletű sukorói beruházás vagy a szintén bebukott Álomsziget vagy Balatonring. A törvényi követelmény teljes nevetségessé tétele azonban már itt is az Orbán-kormány érdeme, amivel el is jutottunk oda, hogy ha valaki kitalálja, hogy pár hét múlva fel akar avatni valamit, akkor akár már egy emlékmű létesítése is lehet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű.
A másik veszélyes trend pedig az, hogy a kiemelt ügyek tömegesedésével – a 36 új kiemelt ügyes rendelet még az 565 (!) tavalyi kormányrendelethez képest is komoly tétel – az előkészítés is satnyul. Most már rendszeres, hogy az ügyek és az érintett ingatlanok pontos azonosítása nélkül, például KEOP-os projektelemek címére hivatkozva hoz létre a Kormány kiemelt ügyeket, de nem sikerült pontosan azonosítani az ügyeket a kormányablakok kialakítása esetében sem. Ez persze a végrehajtásnál okozhat fel nem oldható bizonytalanságokat, hiszen az biztosan nem segíti a beruházás mielőbbi megvalósítását, hogyha már az is vitatható lesz a bíróság előtt, hogy egyáltalán milyen eljárási szabályrendszert kellett alkalmazni.
Az összkép mindenesetre siralmas. A lomha, nem hatékony bürokrácia és a voluntarista, viszont a végrehajtás ellenőrzésére képtelen politikai kormányzás küzdelme komoly hagyományokkal rendelkezik Magyarországon, de ha az utóbbi végső győzelmet arat, akkor azzal hosszú távon mind veszíteni fogunk. Ahol pedig már az elsőbbségi sávban is dugó van, ott a többi sávban veszteglők kevés dologban bízhatnak.
Érintettségi nyilatkozat: A blog szerzői részt vettek a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény kidolgozásában.
Semmis lesz a paksi szerződés?
Az Alaptörvény 37. cikk (3) bekezdése szerint nem vállalhat a magyar állam olyan pénzügyi kötelezettséget, aminek eredményeként a GDP-arányos államadósság a 2013-ashoz képest növekedne.
A tegnapi sajtóhírek szerint háromezer milliárd forintos hitelkeretről állapodott meg a magyar és az orosz kormány, amelynek "utolsó simításait" végzik a két pénzügyminisztériumban. A hitelkeretből építi meg a Roszatom az új paksi atomerőművi blokkokat, amelyek (közvetlen vagy közvetett) állami tulajdonba kerülnek.
Jelen pillanatban nem tudjuk még, hogy pontosan ki nyújt hitelt kinek. Ami pedig nagyon nem mindegy. Ha a Magyar Villamos Művek vagy Magyar Fejlesztési Bank kapja a hitelt egy orosz pénzintézettől vagy a Roszatomtól, az egy sima polgári jogi szerződés lesz - ami éppen ezért az építkezés tényleges megkezdéséig viszonylag kis költséggel felmondható vagy más módon megszüntethető. A jelek azonban nem erre utalnak. A hitelszerződést az orosz nyilatkozatok szerint minisztériumok tárgyalják le, nem a cégek, de egyébként is valószerűtlen, hogy egy mára kivéreztetett MVM-et állami garanciavállalás nélkül 3000 Mrd forint erejéig hitelképesnek tartana bárki a pénzvilágban. Tartalmilag biztosan, de vélhetően formailag is a magyar államnak nyújt kölcsönt az orosz fél, egy ilyen összegű kötelezettségvállalás pedig mintegy tíz százalékkal növelheti meg a későbbiekben a GDP-arányos államadósságot.
És itt van a bökkenő.
Az Alaptörvény 37. cikk (3) bekezdése szerint nem vállalhat a magyar állam olyan pénzügyi kötelezettséget, aminek eredményeként a GDP-arányos államadósság a 2013-ashoz képest növekedne. Most nem vállalhat olyan kötelezettséget, ami bármikor később növeli a nemzeti össztermékhez viszonyított államadósságot. Nemcsak hitelt nem vehet fel, ha az ilyen eredményre vezetne, de semmilyen ilyen hatású pénzügyi kötelezettséget nem vállalhat. E szabály megsértésének egyértelmű következménye van: ha mégis nő az államadósság, a kötelezettségvállalás (legyen az maga a hitelszerződés vagy az ahhoz kapcsolódó állami kezesség) semmis, mert jogszabályba ütközik. Ezzel pedig mind a magyar, mind az orosz félnek számolnia kell. Nyilván számolnak is.
A kérdés ezért inkább az, hogy a jogi megalapozottság helyett milyen egyéb biztosítékot ígért a kormányzat újdonsült szövetségesének.
Olcsó beszéd
Sört és nasit ne vigyenek esetleg az ítélkező bírák a Fidesz frakcióülésére?
A frakciót vezető Rogán Antal úr újra konkrét rendelést adott egy bírósági döntésre: ezúttal visszafogottan az évadnyitó frakcióülésre kérte volna be a Kúriának a devizahitel-szerződések szerződési feltételeinek tisztességtelenségével kapcsolatos jogegységi határozatát, egyben állást foglalva arról is, hogy az ügyben a közösségi jogot nem kell alkalmazni, így nem kell Luxembourg (Kósa Lajos jogi álláspontja szerint Strasbourg) döntésére várni.
A megszólalás méltatlanságával nem foglalkoznánk (a Rezešova-videó ennél is felháborítóbb volt, de ez nem kell, hogy lejjebb vigye az ingerküszöbünket). A szakmai tartalommal is csak annyit érdemes, hogy ugye a Kúria még jóval korábban, a decemberi döntés előtt tett fel előzetes döntéshozatali eljárás keretében kérdéseket az Európai Bíróságnak. Ezzel összefüggésben pedig az nem nagyon lehet kérdés, hogy az érintett ügyben az uniós jogot (a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló irányelvet) alkalmazni kell. A Kúria nemzeti bíróságként persze maga is értelmezhette volna az uniós jogot (még ha ehhez az ügy jelentőségére tekintettel elég nagy bátorság kellett volna), de ez a hajó már elment: folyamatban van az ügy, nincs már más megoldás, mint kivárni a döntést.
Darák Péter reakciója gyors és határozott volt, de mostanra eljutottunk odáig a történetben, hogy érdemes áttekinteni, mit is csinált a Kormány azóta, hogy a devizahitelezéssel kapcsolatos cselekvése a jogalkotástól váratlanul a jogalkalmazás felé fordult.
Hát folyamatosan beszélt, és minthogy a beszéd nem kerül pénzbe, egyre erősebbeket mondott. Amikor pedig tartalmilag már nem volt hova élezni az üzenetet, akkor jött a megnyerő stílus, mert az eddig mindig bevált.
Navracsics Tibor volt az, aki ebben a helyzetben egyedül igyekezett tárgyszerű lenni, amikor azt nyilatkozta, hogy a Kúria döntésének legfontosabb eleme, hogy „széles körű társadalmi problémákat, mint amilyen a devizahitelügy, jogalkalmazással nem, csak jogalkotással lehet kezelni”. Persze emellett ő is fenntartotta azt – az elmúlt három év jogalkotásának ismeretében meglehetően nevetséges – tételt, hogy a Kúriának a fennmaradt kérdésekre is kiterjedő döntéséig a kormánytöbbség nem tud jogot alkotni.
Nem hisszük amúgy, hogy a miniszteri visszafogottság itt elsősorban a bíróságok függetlenségének vagy a klasszikus igazságügy-miniszteri szerepfelfogásnak szólna, hiszen nincs egy éve, hogy maga Navracsics Tibor szólította fel levélben „a társadalom elvárásainak megfelelő” ítélkezési gyakorlat kialakítására a Kúriát a súlyos büntetőügyekben. Valószínűbb, hogy a tárgyban kodifikációs feladattal is megbízott KIM minisztere azért óvatos, mert ő már kénytelen volt szembesülni azzal, hogy nem lesz egyszerű jogi megoldást adni. Erre utal, hogy a jogalkotási feladat összetettségére vonatkozóan azt mondta, hogy „a devizahitelesek nem alkotnak homogén csoportot, a szerződések nem egységesek, ám mind a jogalkalmazó, mind a jogalkotó kénytelen bizonyos fokig "tipizálni", valamilyen általános jegyet keresni”. (Azt azért megjegyezzük, hogy pont ezt lett volna érdemes elvégezni a végtörlesztés esetében is.)
Mindenesetre addig is, amíg a jogalkotás eldönti, hogy a devizahitelesek tipizálásának eredményeként végül kit és hogyan ment ki, kormányzati politikának láthatóan megteszi a bírósági rendszer folyamatos rugdosása is. Pedig az igazságszolgáltatásnak a probléma kialakulásában a jogalkotáshoz és a bankfelügyelethez képest elenyésző a felelőssége, méltányos és igazságos megoldásra pedig jóval korlátozottabb a lehetősége. Végül azt se felejtsük el, hogy a bankszektort és a hiteleseket egyaránt folyamatos bizonytalanságban tartó, nemzetgazdasági szinten komoly költségeket okozó várakozás megszüntetése érdekében már csak azért is jobb lenne végre a jogalkotási válasszal előjönni, mert a perek végig vitele ezeket a költségeket csak fokozza.
Gagyi ez az államosítás, még nemzetbiztonsági kockázat sincs
A tankönyvpiaci törvény még a játékgépeseket elhajtó AB döntés alapján sincs rendben.
