Budai Gyula minden körülmények között igazat mondott, még ha utólag kell is törvényt módosítani.

Egy ma benyújtott törvénymódosítás eredményeként – amit nem maga az ügygazda államtitkár, hanem egy frakciótársa jegyez – kialakulhat az összhang a nyári dinnyekartellel kapcsolatos állami megszólalások között. Na de hogyan lehet igaz egyszerre az, hogy – a Vidékfejlesztési Minisztérium hatékony közreműködésével – a Dinnyeszövetség és a nagy kereskedelmi láncok kartelleztek is, meg nem is? Úgy, hogy a törvényalkotó utólag, a nyári ügyekre és a jövőre kiterjedően létrehoz az élelmiszerpiacon egy versenymentes övezetet, amelynek kapujába a verseny iránti elkötelezettségét már megmutató vidékfejlesztési minisztert, azaz a belső feladatmegosztás alapján átruházott jogkörben valószínűleg magát Budai Gyulát állítja.

Piaci verseny – amellett, hogy ha az állam nem szól bele, akkor általában kialakul magától – attól van, hogy az állam fellép annak korlátozása ellen. A versenytörvény és uniós alapszerződések tiltják a kartellt, azaz a versenykorlátozó megállapodásokat: előbbi szerint tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások társulásának olyan döntése, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. A törvény persze a tiltott magatartások között elsőként emeli ki a vételi vagy eladási árak meghatározását.

A törvényjavaslat azonban feloldja a tilalmat minden mezőgazdasági termék vonatkozásában – a banántól a rizspálinkán át az élő struccig –, ha a gazdasági verseny torzítása, korlátozása vagy megakadályozása a gazdaságilag indokolt, méltányolható jövedelem eléréséhez szükséges mértéket nem haladja meg, és e jövedelem megszerzésétől a megállapodás által érintett piac szereplője nincs elzárva. Mit jelent ez magyarul? Azt, hogy amíg a „gazdaságilag indokolt, méltányolható” jövedelmet a kartellezők és nyilván a termelők, sőt akár beszállítóik, szállítmányozóik és az értékesítési lánc minden tagja meg nem szerzik, addig mégiscsak emelhetőek összehangoltan az árak, sőt korlátozható és kizárható más módon is (pl. az értékesítési akciók, a reklámozás vagy a kapcsolódó szolgáltatások korlátozásával) a verseny. Mindehhez csak annyi feltétel kapcsolódik, hogy maguk (az amúgy versengő) piaci szereplők ne legyenek e garantált jövedelem megszerzéséből kizárva. A fogyasztók szempontját, azaz hogy a piac keresleti oldalára hogy hat a kartell, a szabály nem vizsgálja. A fogyasztók „gazdaságilag indokolt, méltányolható” kiadásai nem merülnek fel.

A gumiszabály mellé persze az igazi garancia az eljárás: a feltételek fennállását ugyanis a miniszter – nem sietve, hatvan nap alatt – állapítja meg, a kiadott állásfoglaláshoz pedig a Gazdasági Versenyhivatal kötve van.  Mindez természetesen a folyamatban lévő eljárásokra is vonatkozik, emellett – biztos, ami biztos – a törvényjavaslat szerint a mezőgazdasági termékek tekintetében elkövetett kartell miatt a GVH eljáró versenytanácsa egyáltalán nem szabhat ki bírságot, ehelyett tisztelettel meg kell a kartellezőket kérnie, hogy fejezzék be a versenykorlátozást, és ha ennek eleget tesznek, akkor ez a kis botlás el van felejtve. Megint a szokásos forgatókönyv: itthon minden megoldva jogalkotással, bár ezzel kívülről (például az Európai Bizottság felől) nézvést nyilván még csak tovább romlott a helyzet.

Hogy is szóltak a sokat idézett Budai-mondatok: „A Gazdasági Versenyhivatal is azt mondta, hogy én kartellezek. Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?” Megvan a válasz: megkérdezik majd tőle, hogy szerinte is kartell volt-e ez, és ha ő azt mondja, hogy nem, akkor nem. Bírságolni azonban még akkor se lehet, ha valami még szerinte is kartell.