Az állami bevételek felhasználásáról való döntés, vagyis a költségvetés megalkotása az egyik legfontosabb parlamenti hatáskör. A választott képviselők a döntésükért politikai felelősséget viselnek: ha a polgárok nem értenek egyet azzal, ahogyan a képviselőjük az érdekeiket képviselte, akkor a következő választáson leváltják. Ez pedig megtanítja a képviselőket arra, hogy a parlamenti ciklus időhorizontján a választói preferenciáknak megfelelően hozzák a döntéseket.
Az alkotmány egyik funkciója az, hogy a többségi döntéshozatal elé korlátot állítson. Ezért védi az egyén alapvető jogait a többséggel szemben is, ezért biztosít a parlamenti kisebbségnek (ellenzéknek) ellenőrzési jogosítványokat, ezért állít fel független, a többségi döntéshozatalnak alá nem vetett intézményeket. Ilyen független intézmény például a Magyar Nemzeti Bank, amely a monetáris politikát politikai felelősség nélkül, a többségi döntéshozatal alól kivonva határozhatja meg – noha a gazdaságpolitika egyik legfontosabb kérdéséről van szó. A jegybanki függetlenség abból a tapasztalatból táplálkozik, hogy a választási ciklusok időhorizontján hajlamosak a politikusok – éppen a választóknak való megfelelés érdekében – az árstabilitás szempontját háttérbe szorítani, ami viszont az infláció felpörgésével középtávon a közösségnek jelentős gazdasági károkat tud okozni.
A világgazdasági válság megmutatta, hogy a jelentős államadósságot felhalmozó államok pénzügyileg elképesztően sérülékenyek lehetnek. Magyarországon bebizonyosodott az is, hogy a többségi döntéshozatal, a választók érdekeinek négyéves időtávon való képviselete önmagában nem alkalmas arra, hogy megakadályozza az államadósság felhalmozódását. Jellemzően kisebb érdeksérelem a választók számára, hogy az államadósság nő, mint hogy a megszokott jóléti juttatásaikat csökkenti az állam. Mindez pedig azért van, mert az államadósság a jövő generációk jövedelméről való döntést jelent, hiszen azt nekik kell majd visszafizetni. A jövő generációk viszont nem vesznek részt a parlamenti választáson (még akkor sem, ha a szülők a gyermekek után extra szavazatot kapnak), így érdekeik sem feltétlenül jelennek meg a többségi döntéshozatalban.
Azt javasoljuk ezért, hogy az államadósság felhalmozásának elkerülése érdekében érdemi és jelentős, tartalmi és eljárási korlátokat állítson az alkotmány a parlament költségvetés-alkotási hatáskörével szemben. E kereteken belül viszont teljes mértékben érvényesülnie kell a demokratikus döntéshozatalnak. A jelenlegi választók által megtermelt állami jövedelem felhasználásában legyen teljesen szabad keze az Országgyűlésnek, ha viszont a jövő generációk kontójára működteti az újraelosztást, akkor a fiskális politikában is érvényesüljön a fékek és ellensúlyok rendszere.
Egyrészt javasoljuk, hogy az alkotmány tartalmazza a reáladósság csökkentésének kötelezettségét. Ez azt jelenti, hogy rövid anticiklikus időszakokat leszámítva folyamatosan csökkenő pályán kell lennie az államadósságnak. Nem javasoljuk, hogy ez a szabály csak addig érvényesüljön, amíg egy adósságplafon alá megy le a magyar adósság, mert az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt mutatják, a csökkenő tendencia eredményei után mindig késztetést érezne a mindenkori kormányzat az adósság növelésére.
Másrészt azt is javasoljuk, hogy a Költségvetési Tanács az alkotmányban kapjon vétójogot a költségvetési törvények és a költségvetési kihatással járó más törvényekkel szemben – szigorúan a fenntartható költségvetési pályának való megfelelés érdekében. Ez olyan kemény korlátja a parlamenti, demokratikus döntéshozatalnak, amely a javaslatunk csak akkor érvényesülne, ha a GDP-arányos államadósság 50% felett van.
A szabályrendszer szerintünk megfelelően egyensúlyoz a demokratikus döntéshozatal és a jövő generációk érdekeinek védelme között. Kemény, a hagyományos alkotmányjogi gondolkodástól eltérő megoldásaival alkalmas lehet arra, hogy a jó kormányzás ideáját szolgálja.
Alkotmányunk közpénzügyi fejezete itt kommentálható, és itt PDF-ben letölthető.
