A miniszterelnök az Európai Parlamentben a magyar elnökségi program vitájában elhangzott, a Médiatörvényt illető kritikákra adott válaszában két figyelemreméltó megállapítást tett, amelyek megfelelően konkrétak ahhoz, hogy érdemes legyen részletesen megvizsgálni őket. Vizsgálódásunk arra is kiterjed, hogy vajon a miniszterelnöki állítások jól jellemzik-e a törvényi szabályozás egészét, vagy éppen olyan csúsztatások, mint amivel maga vádol?
Első állítás:
„Egy példa a Médiatörvénnyel kapcsolatos tárgyi tévedésekre: nem jár szankció és pénzbüntetés a magyar Médiatörvény szerint a kiegyensúlyozatlanság megsértése esetén.”
„Pénzbüntetés”, bírság valóban nem jár, más szankció annál inkább. Az esetleges félreértés alapja pedig az lehet, hogy a törvény szerint négy másik hasonló követelményért járhat a pénzbírság.
A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (Médiaalkotmány)
13. § (2) A tájékoztatási tevékenységet végző lineáris és lekérhető médiaszolgáltatások kötelesek a közérdeklődésre számot tartó helyi, országos, nemzeti és európai, valamint a Magyar Köztársaság polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről, vitatott kérdésekről az általuk közzétett tájékoztató, illetve híreket szolgáltató műsorszámokban sokoldalúan, tényszerűen, időszerűen, tárgyilagosan és kiegyensúlyozottan tájékoztatni.
A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Médiatörvény)
12. § (2) A tájékoztatás kiegyensúlyozottságát - a műsorszámok jellegétől függően - az egyes műsorszámokon belül, vagy a rendszeresen jelentkező műsorszámok sorozatában kell biztosítani.
...
181. § (5) Amennyiben a Hatóság döntése szerint a médiaszolgáltató megsértette a tájékoztatás kiegyensúlyozottságát, a médiaszolgáltató a Hatóság által megjelölt időpontban és módon - a Hatóság döntésében foglaltaknak megfelelően - értékelő magyarázat nélkül köteles a Hatóság döntését vagy a döntésben meghatározott közleményt közzétenni, vagy lehetőséget adni a kérelmezőnek az álláspontja megjelenítésére. A jogsértővel szemben ezen túl a 186-187. §-ban meghatározott jogkövetkezmények nem alkalmazhatók.
185. § (1) A Médiatanács vagy a Hivatal médiaigazgatásra vonatkozó szabály megsértőjével szemben jogkövetkezményt alkalmazhat a 186-189. §-ban meghatározottak szerint.
A Médiaalkotmány 13. § (2) bekezdése és a Médiatörvény 12. § (2) bekezdése határoz meg kiegyensúlyozottsági követelményeket. A kiegyensúlyozottsági kötelezettség megsértése miatt kérelem alapján indított speciális eljárásban bírságot és a törvény többi rendes szankcióját valóban nem lehet kiszabni. Ehelyett azonban a hatóság a meg nem jelenített közlemény vagy a kérelmező véleményének közzétételére kötelezheti a médiaszolgáltatót. Egy közlemény főműsoridőben való beolvastatása, amit a hatóság szerkeszt bele a műsorba és a közlés módjáról is ő dönt, ne lenne szankció?
De mi a helyzet a Médiaalkotmány vonatkozó rendelkezése által felsorolt többi, a kiegyensúlyozottsághoz nagyon hasonló, attól nehezen elválasztható követelménnyel? Bírságolható-e a tévé vagy a rádió akkor, ha nem sokoldalú, tényszerű, időszerű és tárgyilagos? Minthogy erre nincsen a törvényben eltérő szabály, a hatóság alkalmazhatja a rendes szankciókat, és igen, bírságot is kiszabhat. A kiegyensúlyozottság helyett tehát van négy másik, ugyanolyan bizonytalan és rugalmas fogalom, amit a külföldi kritikusok joggal említhetnek. Persze lehet, hogy nem ez volt a szándék, de akkor a ténybeli tévedés kialakulásáért leginkább a törvényalkotó hibáztatható.
Második állítás:
Az eddig hatályos 1986-os sajtótörvénnyel meg lehetett szüntetni újságokat a regisztrációjuk törlésével; ez volt antidemokratikus, nem az ezt megszüntető törvény.
Lényegében eddig is lehetetlen volt újságot hatósági eszközökkel, a nyilvántartásból való törléssel megszüntetni, a valóban elavult törlési szabályok valós veszélyt már jó ideje nem jelentettek. A korábbi, 2010. december 31-ig hatályban volt sajtótörvény vonatkozó rendelkezései a következők:
a sajtóról szóló 1986. évi II. törvény
14. § (1) Az engedélyt, illetve a nyilvántartásba vételt meg kell tagadni, ha a sajtótermék külsőleg hivatalos lap (...) látszatát kelti, illetve címével, grafikai megjelenésével, külalakjával vagy egyéb jellemzőjével már bejegyzett laphoz hasonló módon jelenik meg, és ez a fogyasztók megtévesztésére alkalmas.
15. § (1) A időszaki lapot törölni kell a nyilvántartásból, ha a nyilvántartásba vétel megtagadásának lenne helye.
Ezek ugyan rendkívül hézagos és idejétmúlt szabályok (e kétharmados törvény 1990 óta nem esett át tartalmi felülvizsgálaton), de csak igen szűk körben, lényegében más sajtótermék imitálása esetén engedték meg a törlést. (Ennek a szabálynak az értelmezése sem volt túl kemény, elég csak a most sanomás Füles magazinhoz igen-igen hasonló axelspringeres Ügyes magazinra gondolni.)
Volt ennél szigorúbb verziója is a törvénynek, de az ügyésznek a bűncselekményt vagy szabálysértést meg nem valósító sajtótermék közlésének tilalmára és felfüggesztésére vonatkozó jogkörét kimondó rendelkezést, valamint a további törlési okokat az Alkotmánybíróság megsemmisítette [20/1997. (III. 19.) AB határozat, 34/2009. (III. 37.) AB határozat].
No persze azt a kis szépséghibát, hogy a sajtótörvény 1986-os és korábbi AB döntéseknek köszönhetően már csak formailag, de volt benne – tudomásunk szerint sosem alkalmazott – laptörlés, elég jól tudja ellensúlyozni tartalmilag, hogy nem volt benne hatósági tartalmi vizsgálat és bírságolás, volt helyette érdemi, csak bűncselekmény esetén korlátozható forrásvédelmi szabály – hogy csak a legfontosabb különbségeket említsük. Nem ez az első alkalom, hogy egy szabályozással szemben megfogalmazott legjelentősebb kritika a törvényen szereplő évszám. Ez a kritika azonban most inkább csak rávilágít arra, hogy az 1986-os sajtótörvény jobban védi az írott sajtó szabadságát, mint 2010-es utódja.
