A KDNP törvényjavaslatának rendes konzervatív alapállást tükröző céljai (az állami támogatások koncentrálása, a „bizniszegyházak” kiszűrése) érthetőek: vitatkozni lehet velük, de meglepődni felesleges rajtuk. Hasonló a helyzet a törvény hosszútávra szóló szabályainak tartalmával is: az – amúgy a „természetfelettire irányultság” kimondása miatt legalábbis értelmezési kérdéseket felvető – vallásdefiníció, valamint a húszéves „előszervezeti” (egyesületi) működés megkövetelése nem szükségszerű következményei az egyházbiznisz letörésének, hiszen ugyanezeket a szempontokat a jogállás helyett egy világnézetileg semleges államnak inkább az adómentesség és az állami támogatás feltételeinél illene érvényesítenie. Ennek ellenére – bár egyet nem értünk vele – mégsem mondható következetlennek az a konzervatív megközelítés, amelyik az egyház elnevezést és az azzal járó teljes belső autonómiát is „komolysági” feltételekhez próbálja kötni.
A végül kialakult eljárás azonban legalább annyira formabontó, mint a 120 órás őrizetbe vétellel történő eljárásgyorsítás. Az ezer főre emelni tervezett tagsági limit kikerült a szövegből, így objektív feltétel a húszéves folyamatos működésen kívül nem maradt. Ezért aztán az Országgyűlés minősített többsége, akihez utolsó pillanatban a bíróságtól került a hatáskör, tisztán politikai döntést hozhat majd arról, hogy mely szervezetek működhetnek egyházként. Ez meg – ahogy azt nagyon szépen mutatja a törvény megalkotása – garantáltan diszkriminatív és a vallásszabadságot sértő gyakorlatra vezet majd. Okozhat majd fejtörést annak alkotmányos és emberi jogi alátámasztása is, hogy jogorvoslat nemes egyszerűséggel nincs, azaz ha egy szervezet megfelel ugyan a törvényi feltételeknek, de nem kedveli a képviselők egyharmada, akkor nem lehet egyház, fellebbezni meg csak az Úristenhez lehet nem lehet.
Lista – ugyan kisebb jelentőséggel, de – kezdettől volt a törvényben, ám láthatóan nem tudott vele megbirkózni a kormánytöbbség. A továbbműködő egyházak nevesítése is csak addig lett volna törvényhozói rutinmunka, amíg az a történelmi egyházak körén belül marad vagy valamilyen más objektív kritériumot tükröz. A benyújtott javaslat azonban amellett, hogy az 1896. évi XLIII. törvénycikkre hivatkozva 13 egyházat (a katolikusok, a reformátusok, az evangélikusok, a baptisták, az unitáriusok, illetve három zsidó felekezet és öt ortodox keresztény egyház), azaz lényegében a történeti egyházakat automatikusan továbbműködtettette volna, ugyanezzel a joghatással behozta még a 8 „jelentős közcélú tevékenységet ellátó” egyházat, valamint egy 24 elemű „vegyes” listát tartalmazó mellékletet. Már a jelentős közcélú tevékenység megítélése is szubjektív, de a harmadik kategóriáról mindössze azt lehet tudni, hogy a címe szerint az „országos lefedettségű, illetve világvallásokhoz kötődő, jelentős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező további, az Országgyűlés által elismert vallási közösségek”-et tartalmazott volna. Valószínűleg nem járunk messze a valóságtól, ha azt gondoljuk, hogy ide lehetett tisztán szimpátia alapján bekerülni. Sebaj, aki innen kimarad, az az eredeti javaslat szerint a bíróságtól kérhetett volna - igaz, csak a törvényi feltételek fennállása esetén - bejegyzést.Az esetlegesség gyanúját erősítette a benyújtott törvényjavaslat parlamenti sorsa. Ha csak a kormánypárti javaslatokat nézzük (bár színes epizód, hogy a Jobbik az ekkor még „második kategóriás” Hit Gyülekezete elhagyásáról név szerinti szavazást kért), akkor az első esemény, hogy Csöbör Katalin (Fidesz) elfogadott módosítója elhagyott egy ténylegesen nem működő egyházat a harmadik mellékletből, és kijavította az elírásokat az egyházak nevében. Történelmi pillanat volt a törvényalkotási eljárásban például a S[h]alom, a Kris[h]na vagy az [Á]Arya javítások átvezetése. Ugyancsak Csöbör képviselő asszony javasolt négy új egyházat a harmadik mellékletbe (jó érzékkel külön, ugyanis erről végül nem szavaztak), majd az Emberi jogi bizottság húzta ki ugyanezen mellékletből a Bet (Csöbör szerint Bét) Orim Reform Zsidó Hitközséget, és rakta be a Biblia Szól Egyházat.Aki azt hiszi, hogy ez kaotikus volt, az csak azért van, mert még nem látta a zárómódosítókat, amelyekkel csütörtök óta sikerült eljutni a teremtés első napja előtti állapot rendezettségéig. Először jött Fónagy János (Fidesz), aki át akarta rakni a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközséget a történelmi egyházak közé. Utána Harrach Péter és Lukács Tamás (mindkettő KDNP) egy sor további nyelvi javítás mellett benyújtotta ugyanezt, plusz a metodistákat is átsorolta volna ugyanoda. Majd jött Stágel Bence, és benyújtotta ugyanezt még egyszer (legalábbis ebben a részében, a mellékletet nem érintő részt most nem volt kedvünk összevetni). Következett Varga József (Fidesz), aki behozta volna a „jelentős roma támogatottsággal rendelkező” Szeretet Szövetséget a hármas mellékletbe. Majd jött Lukács Tamás (KDNP) és kihúzni javasolt 9 egyházat a harmadik mellékletből, azzal hogy ezeknek nincs meg a szükséges társadalmi támogatottsága. Az első zárós etap végén megérkezett Harrach Péter zárómódosítója, ami viszont 11 egyházat húzott volna ki ugyaninnen, a különbség a két muszlim közösség, őket Lukács még szerette, Harrach már nem.A káosz az Alkotmányügyi bizottság pénteki ülésén tetőzött, ahol a Kormány képviselője a legtöbb javaslatra nem tudott álláspontot mondani, de végül ennek ellenére csak Varga József módosítóját nem támogatta a bizottság, nem mervén elkaszálni a többit. Frappáns lezárása a történetnek, hogy ezután az összes többi zárómódosítót visszavonták előterjesztői, így egy ideig ez volt az egyetlen benyújtott módosító.
