Mi értelme van a tulajdont védő jogállami garanciáknak, ha az azokat formálisan figyelembe vevő kormányzati intézkedések rosszabbul érintik a garancia által védett polgárokat, mintha ilyen garanciák nem is lennének?
Bár a választók előzetes tájékoztatás hiányában adott felhatalmazását ellenzékként nem tartotta elegendőnek, a kormánytöbbségnek a magán-nyugdíjpénztárak felszámolásához megvan a szükséges közjogi legitimációja. Fontos azonban látnunk, hogy a magán-nyugdíjpénztári vagyon átvételének egyszerűbb és biztonságosabb módja is lenne. Márpedig a cél elérésére, a belső intézményrendszer átalakítására is korlátlan szabadsággal rendelkezik a Matolcsy-féle gazdaságpolitika. Illene hát az adott keretek között jobb megoldást választani.
Semmi nem akadályozná például az Országgyűlést abban, hogy a soron következő alkotmánymódosításban kimondja: a társadalom-biztosítás nyugdíjágát az állam működteti, esetleg: a magánnyugdíj-pénztárak önkéntes pénztárakká alakulnak. Az alkotmányozó kijelentésével még az Alkotmánybíróság sem tudna mit kezdeni.
A most körvonalazódó törvény azonban még az AB-jogkört korlátozó alkotmánymódosítás keretei között is támadható, hiszen valakinek a járulékkal fedezett szolgáltatására ad nyugdíjat az állam, másnak meg nem, és ennek indokai az „azzal, hogy nem lépett vissza, kilépett a közösségből” szintjén mozognak, akkor ez bizony sérti a jogegyenlőséget és vele az (Alkotmánybíróság megsemmisítésre továbbra is okot adó) emberi méltósághoz való jogot is.
Egy ilyen alkotmánymódosítással viszont a Kormány egyértelművé tenné az intézkedés lényegét egyrészt az átlépéskor személyi számlára könyvelt megtakarítások hosszú távú biztonságát azért kicsit féltő, de a Kormány tanácsában bízó saját szavazói, másrészt a nemzetközi színtér felé. Lehet, hogy az uniós tulajdonosi hátterű pénztárak anyaországainak vezetőitől és az európai uniós intézményektől a „csinálsz amit akarsz, csak ne kelljen mentőcsomag” hozzáállás éppen a direkt államosítás határáig működik.
Viszont ha a Kormányt a jogállami garanciák formális megtartásának szándéka is vezeti, akkor helyesebb lenne elfelejteni a formakényszert, hátha úgy igazságosabb eredmény születik. Ha ugyanis mindenkit a törvény erejénél fogva átléptetnének a kizárólagos állami pillérbe, akkor legalább azokkal a pénztártagokkal nem törölné fel a padlót a Kormány, akik bármely okból a csődre ítélt pénztárakban maradnak. Hiszen ha eléri az átlépők száma a kritikus tömeget, akkor a bennmaradók – bármi is legyen a motivációjuk – a pénzüket egészen más feltételek között tudják majd kezeltetni. Az etikus kormányzásba, a nyugdíjak megmentésébe, de a „nyugdíjtőzsde” elleni harcba se nagyon fér bele az ő érdekeik figyelmen kívül hagyása, pláne úgy, hogy mindenki tudja: az emberek számottevő része nem képes racionális döntést hozni, különösen akkor, ha a döntés eredményei évtizedek múlva látszanak.
Sőt, a kiszámíthatóság ilyen felrúgásával eleve lehetetlenné válik, hogy bárki évtizedekre előre tervezzen. Mi lesz, ha egyszer mégis elveszik a bennmaradók tőkéjét is? Mi lesz, ha egy új kormány ismét életszerű opcióvá teszi a magánnyugdíj-pénztárakat? Mi lesz, ha az Alkotmánybíróság mégis megsemmisíti az átlépésről szóló törvényt? Mi lesz ha az át nem lépők tömegei fogják követelni húsz év múlva, hogy valaki mentse meg őket az éhhaláltól?
Persze, ha csak a bevételi oldal szaldóját nézzük, végül minden vissza nem lépő tiszta haszon lesz a költségvetésnek.
............................................................
update:
A Kormány benyújtotta a törvényjavaslatot. Említésre érdemes, eddig a kommunikációban hangsúlyt nem kapó elemek:
1. (Most) nem lesz nyugdíjadó, a (ma is a munkáltató által fizetendő, de eddig a foglalkoztató biztosítási jogvisznyához kapcsolódó) nyugdíj-biztosítási járulék új neve munkáltatói nyugdíj-hozzájárulás. A célja "a társadalmi szolidaritás elvének megfelelően, a rászorulókról való gondoskodás és a törvényben meghatározott társadalombiztosítási ellátások fedezetének megteremtése" (a vesszőhiba az idézett szöveg része). A közteher individuális jellegének megszüntetése 2011. január 1-jével következik be, azaz ekkortól kezdve nem csak ténylegesen, de jogilag sem a saját nyugdíjunkra fizetjük ki ezt a közterhet, hanem a mai nyugdíjasokéra.
2. A magán-nyugdíjpénztári tagság fenntartásáról (a "személyazonosság ellenőrzése céljából") személyesen kell nyilatkozni a nyugdíjbiztosítási szervnél. Aki mozgásában akadályozott, ahhoz kimennek, aki külföldön van, az mehet külképviseletre. Már csak az a kérdés, hogy a Kormány rendeletben kijelöli-e országos illetékességgel a nyíregyházi vagy a szombathelyi nyugdíjbiztosító igazgatóságot: ha adminisztratív terhekkel kívánunk nehezíteni valamit, akkor csináljuk következetesen (Ha már az adóbevallásnál elég az aláírás vagy az ügyfélkapu). Annak viszont örülünk, hogy valaki már hallott a viselkedési közgazdaságtanról.
3. Az indokolás szerint a vissza nem lépő biztosítottak "szerzett jogai természetesen nem sérülnek", de ez csak annyit jelent, hogy az eddig megszerzett nyugdíjra jogosító idő beleszámít majd az állami nyugdíjra jogosító időbe, a "kiszerződés" (azaz az állami nyugdíj elvesztése) a 2011. december 1-je utáni jogszerző időkre vonatkozik. tehát a vissza nem lépők állami nyugdíjának megállapításakor az ezt követő idő után nem jár nyugdíj.
4. A nyugdíjpénztári vagyon a Kormány által kezelt Nyugdíjreform és Államadósságcsökkentő alapba kerül, amiből nyugdíjat és államadósságcsökkentést lehet finanszírozni. A reálhozam után fizetendő személyi jövedelemadó viszont megy a nagy kalapba.
