Az Így írnánk mi a Facebookon

Így írnánk mi

A szerzők az atlatszo.hu jogi munkacsoportját is erősítő alkotmányjogászok.

Atlatszo.hu

FacebookTwitterRSSVimeoTumblr
elofizetok.png

Az Így írnánk mi a facebookon

Hirdetés

Mr.Sale

Támogasd Te is az atlatszo.hu-t

NAV_polo.jpg

Címkék

ab indítvány (3) adatvédelem (3) adatvédelmi biztos (2) adminisztratív terhek (4) adó (2) adósságkorlát (1) adózás (4) adóztatás (1) alapjogok (3) alaptörvény (7) alaptörvény átmeneti (1) alkotmány (31) alkotmánybíróság (42) alkotmányellenes (10) alkotmányjogi panasz (3) alkotmánykritika (15) alkotmányossági vétó (1) alkotmányozás (8) államigazgatás (1) állami magánjogi szerződések (1) állami számvevőszék (1) államszervezet (1) angolok (1) átnevezés (1) átruházás (1) balogh józsef (1) bejelentés (1) bér (1) bírói korhatár (1) bíróságok (2) bírság (2) bírságolás (1) budai gyula (1) büntetőjog (8) bürokrácia (3) címlapvadász (1) civil (1) coase tétel (1) család (1) csehország (1) demokratikus legitimáció (2) devizahitelek (2) diszkrimináció (2) döntés-előkészítés (3) döntés előkészítés (5) egészségügyi (1) egyenlő bánásmód hatóság (1) egyeztetés (2) egyház (3) emberi jogok (1) engedély (1) etika (1) eu (1) európai bíróság (1) fejlesztési ügyek (1) felhatalmazás (1) felkészülési idő (3) felsőoktatás (3) felvételkészítés (1) fogyasztóvédelem (2) földtörvény (1) főváros (1) frakciók (1) garancia (1) gazdaság (1) gazdasági versenyhivatal (1) gazdaság és jog (1) gomba (1) gombász (1) hajléktalan (1) hajléktalanok (1) hálapénz (1) hallgatói ösztöndíjszerződés (1) hasznos (1) hatáskör (1) hatásvizsgálat (5) hatóság (3) hatósági eljárás (1) házszabály (2) házszabálytól eltérés (2) honvédelem (1) hungarikum (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (4) információszabadság (1) intézményfenntartás (1) ismeretterjesztés (2) játékelmélet (1) javadalmazás (1) javaslatok (1) jelölés (1) jelöltállítás (1) jogalkotás (15) jogalkotási düh (7) jogállam (5) jogászok (1) jogbiztonság (2) jogrendszer (2) jogszabályok (2) jogszabályszerkesztés (1) jog és gazdaságtan (1) jó kormányzás (3) jó példa (1) kamara (2) kampány (1) képviselők (1) kereskedelem (1) kétharmad (1) kétmillió (1) kiemelt ügyek (1) kodifikáció (1) kolontár (2) költségvetési tanács (1) konzultáció (2) kormány (7) kormánybiztos (1) kormányváltás (1) korrupció (2) kósa lajos (1) középiskolások (1) közérdekű adatok (1) közgazdaságtan (1) közgyűjtemények (1) közigazgatás (26) közigazgatási egyeztetés (1) közlekedés (4) közmédia (1) közmunka (1) közoktatás (1) közpénzügyek (10) közpolitika (10) központi (1) közszolgálat (3) köztársasági elnök (2) közterület (1) köztisztviselők (3) közvélemény (2) kresz (2) külképviseleti szavazás (1) különadó (10) különvélemény (1) Kúria (1) lázár jános (13) legfelsőbb bíróság (1) legfőbb ügyész (1) levélben szavazás (1) lex mal (1) magyarközlöny (1) matolcsy (1) média (4) médiahatóság (1) médiatörvény (3) mentelmi jog (1) mezőgazdaság (1) mnb (1) mobiltelefon (1) módosítás (1) módosító indítvány (3) mozgássérült (1) munka (2) művészet (1) nav (1) negyvenmillió (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti együttműködés programja (1) nemzeti konzultáció (1) nemzetközi példák (1) nemzetközi szerződés (1) népszavazás (5) NFÜ (1) nmhh (1) nyelvtanárok (1) nyilvánosság (4) nyugdíj (6) oktatás (1) ombudsman (1) OMG (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (3) orbán viktor (1) országgyűlés (8) országgyűlési biztos (2) összeférhetetlenség (1) ösztönzők (1) paks (2) parkolás (1) parlamentarizmus (1) párttámogatás (1) pénzmosás (1) pénzügyi szervezetek állami felügyelete (2) polgári jog (1) politikai nyilatkozat (1) politikai vétó (1) preambulum (1) pszáf (1) reakció (1) regisztáció (1) rendelet (1) rendészet (1) rezesova (1) rezsicsökkentés (1) rezsicsökkentés adminisztratív terhek (1) rogán antal (5) rokkantigazolvány (1) sajtó (2) sajtószabadság (2) sarkalatos törvények (1) Seuso-kincsek (1) strasbourg (2) stratégia (1) szabálysértés (2) szarvasgomba (1) szavazás (5) személy illetmény (1) szerződési szabadság (1) szlovákia (1) szociális ügyek (1) tájékoztatás (1) társadalmi egyeztetés (1) térkép (1) titok (1) tömegindítvány (3) törvényalkotás (13) törvényjavaslat (14) törvénytervezet (2) tulajdonjog (1) tv2 (1) ügyészség (1) ügyrend (1) újraalkotott (1) újraalkotott alkotmány (18) újra alkotott (1) új alkotmány (29) üzleti környezet (2) vagyonőr (1) választás (2) választási eljárás (4) választási rendszer (6) választások (1) választói regisztráció (2) választójog (5) valóvilág (1) véleménynyilvánítás (1) verseny (2) vidékfejlesztési minisztérium (1) west balkan (1) zárómódosító (6) zavar (6) Címkefelhő

Moderálási alapelvek

Töröljük azt a kommentet, ami bármilyen módon jogsértő,
gyűlölködő,
indokolatlanul személyeskedő,
spamet, reklámot, propagandát tartalmaz, vagy
sem a cikkhez, sem annak témájához nem kapcsolódik.

Tényleg nem számít-e, hogy 132 vagy 133?

miniszterelnök szerint nincs jelentősége annak, hogy a még a külképviseleti szavazatokon múló egyéni körzetek eredménye alapján meglesz-e az újabb kétharmad vagy sem. Szerintünk csak egy szűk körben fontos a kérdés, de hogy van neki jelentősége, az biztos.

TwoThirds_Pull_png_800x1000_q100[1].png

Nagy győzelem közel sem általános támogatással 

Sok minden hosszú időre eldőlt tegnap a kormánypártok meggyőző választási sikerével, amely a választási rendszer egyoldalú átalakítása és a kormánypártokat segítő sok kisebb-nagyobb trükk ellenére is egyértelmű győzelem volt. Hiába ez 1998 óta a Fidesz-KDNP legrosszabb listás eredménye, hiába a 2010 óta bekövetkezett félmilliós szavazatvesztés, ha ez a szavazatarány ilyen szavazatmegoszlás mellett a tisztán arányos rendszerek kivételével bárhol kormánytöbbséget hozott volna. Persze a nyomasztó kormánypárti mandátumfölény már egyértelműen az új választási rendszer többségi elemeinek, köztük az egyéniben győztes pártnak adott töredékszavazatoknak köszönhető. (A kormányzás tényleges társadalmi elfogadottsága éppen ezért messze nem olyan széles, mint ahogy azt a kormánypártok láttatni szeretnék: 1990 óta most először  fordul elő, hogy az összes választó kevesebb, mint 28%-ának listás támogatásával, a valamelyik ellenzéki pártot támogató szavazók jelentős - 56:44 arányú - többsége mellett alakulhat meg a választások után egy kormány. Még a megválasztásának évében összeomló társadalmi támogatottságú 2006-os Gyurcsány-kormányt is az összes választó egyharmadának és az összes pártszavazó felének listás támogatásával rendelkező pártok alakították.)

A közjogi teljhatalom határán

Akárkire is szavaztunk vasárnap, azon ebben a helyzetben nehéz izgulni, hogy  a két kormánypártnak a külképviseleti szavazatokat fogadó szavazókörök eredményének feldolgozása után meglesz-e megint az alkotmányozó többsége. Orbán Viktor ugyan nem indokolta, hogy miért nem érdekli, hogy megvan-e a kétharmad (az ilyenek azért őt amúgy szokták érdekelni), ezért forduljunk Török Gábor politológushoz, aki azzal érvelt, hogy a fegyelmezett kormánypárti többség kevéssel kétharmad alatti mandátumaránnyal is képes egymaga eldönteni a kétharmados szavazásokat.

Török Gábornak igaza van - a jelenlévő képviselők kétharmadának szavazatával hozott, azaz az úgynevezett kiskétharmados döntések esetében. Nem volt még olyan ellenzék a rendszerváltás óta, amelyik a kormánypárti képviselőkkel versenyre tudott volna kelni szavazási részvételben, és nem valószínű, hogy éppen ez lenne majd az első. Ezért ha Kunhalmi Ágnes mégis behúzza a XVIII. kerületet, így a fideszes kétharmadból fideszes majdnem-kétharmad lesz, akkor is nyugodtan pörörghetnek tovább az eddig megszokott tempóban a kiskétharmadot igénylő sarkalatos törvények, házszabálymódosítások vagy kivételes sürgős törvényalkotási eljárások.

Az Alaptörvény azonban több olyan, meglehetősen fontos döntést ismer, amelyhez az összes képviselő kétharmadának szavazata, azaz "nagykétharmad" szükséges. Ilyen az alaptörvény-módosítás elfogadása, ilyen az uniós alapító szerződések vagy azok módosításainak elfogadása, de ilyen több közjogi tisztségviselő megválasztása is, amelyek közül a ciklusban az ombudsmanok és mindenek előtt az alkotmánybírák választása lehet fontos. Itt nincs szerepe annak, hogy az ellenzéki képviselők részt vesznek-e a szavazásban, a 133 szavazatnak az érvényes döntéshez mindenképpen meg kell lennie.

Az alkotmány módosításának képessége pedig éppen az a közjogi teljhatalom, amiben a Fidesz eddig tobzódott: ez dönti például el, hogy van-e ténylegesen alkotmánybíráskodás. Egyebek közt a kiskétharmad maga is alkotmányossági mérlegelés tárgya, hiszen az AB fogja megmondani, hogy kellett-e kétharmad az adott módosításhoz. Az pedig, hogy az alkotmánybírák megválasztásához nagykétharmad kell, azért teszi fontossá a 133. képviselőt, mert négy új alkotmánybírót, köztük új AB-elnököt kell választani hamarosan. Balogh, Bragyova, Kovács és Paczolay távoznak majd a testületből, ami  a szoros döntések szempontjából mindenképp új helyzetet teremt.

Hiába fontos azonban az összes képviselő kétharmada, mégis lehet persze mondani, hogy egy-egy képviselőt biztosan tud majd szerezni az ellenzékből ilyen esetekre a Fidesz, de négy év után mégis ez lenne az első olyan eset, amikor a parlamenti ellenzék bármelyik képviselője legalább formálisan alkuhelyzetbe kerül a kormánypártokkal. 

Figyelembe véve, hogy a kormányprogram alkotmányossági kérdéseket érintő része is úgy hangzik, hogy "folytatjuk", mi az esetleges 133. kormánypárti képviselő jelentőségét egy végigalkotmányozott ciklus után azért nem becsülnénk le.

 (A kép Todd Wiseman grafikája, amit a Texas Tribune online kiadásában találtunk.)

 

 

Egymást metsző vonalak

Az Átlátszón hosszan írtunk arról, hogy szerintünk miért morális kötelesség a szavazás vasárnap. Most ezt a szavazással összefüggő technikai információkkal egészítjük ki, illetve megvizsgálunk néhány, a választásokról szóló véleménycikkekben megjelenő sommás kijelentést a választási rendszerről.

00053094[1].jpeg

Hogyan szavazzunk?

A szavazásnapi tudnivalókban ugyan nincs változás, de a teljesség kedvéért összeszedtük őket, négy év alatt sok mindent elfelejt az ember. Szavazni április 6-án, azaz most vasárnap reggel 6 órától este 19 óráig lehet (aki este hétig beállt a sorba, az mindenképpen leszavazhat). Értelemszerűen csak a saját szavazókörünkben, illetve - a péntek délutánig lehetséges - belföldi átjelentkezés esetén a számunkra kijelölt szavazókörben szavazhatunk. A szavazókör címét legkönnyebb a kiküldött választási értesítő alapján megállapítanunk, de ha valakinek ez nincs meg, az lakcíme alapján itt megkeresheti a címet. Ha egyáltalán nem kaptunk értesítést, akkor azért érdemes megereszteni egy érdeklődést a választókerületi választási bizottság felé (az élérhetőségeiket itt tettük közzé), hogy azért ugye a névjegyzéken rajta vagyunk. Ha a szavazóköri szavazásnak fizikai akadálya van, akkor mozgóurnát előre, szombatig érdemes kérnünk a választási bizottságtól, de nap közben, délután háromig a szavazatszámláló bizottságnál is jelezhető még az igény 

A személyazonosságunkat és lakcímünket vagy személyi azonosítónkat továbbra is igazolnunk kell a szavazáson, kell tehát a személyi (útlevél, jogosítvány) mellé a lakcímkártya is. A szavazási értesítő felmutatása nem kötelező, de gyorsítja a keresést, úgyhogy a szavazatszámlálók örülni szoktak neki. Szavazni a jelölt neve mellett, illetve a lista neve felett lévő körbe tollal írt két, egymást metsző vonallal lehet. Ceruzával, rúzzsal, a karika mellé vagy egymást metsző vonalat nem tartalmazó aranyos ábrával tehét nem tudunk érvényesen szavazni. A boríték használata továbbra sem kötelező (csak a levélben történő szavazásnál az, ott okoz is ez problémákat), a szavazólap urnába való bedobása azonban természetesen továbbra is érvényességi kellék.

Minek ne dőljünk be?

Végül, a vasárnapra készülvén, járjuk körbe az elmúlt napok két legfontosabb városi legendáját a választási rendszerrel kapcsolatban:

"Csak az x. pártra leadott szavazattal akadályozható meg a kétharmad vagy a fideszes többség."

Egészen egyszerűen a jelenlegi választási rendszer mellett értelmetlen ez az állítás. Azt, hogy fideszes győzelem lesz-e és annak mértéke mekkora lesz, döntő módon az egyéni választókerületi eredmények befolyásolják, arra a pártlistás szavazatok csak szélsőséges esetben gyakorolnak hatást.

Ennek megfelelően ha valaki az újabb kétharmadot vagy a harmadik Orbán-kormány megalakulását akarja megakadályozni, és minden más szempontra vak, akkor elvileg mindegy lenne, hogy melyik, a Fidesz-KDNP-től természetesen különböző, a küszöböt megugró listára szavaz. Egy dologra kell figyelnie: ne vesszen el a listás szavazata, tehát a küszöböt megugró pártra ésszerű leadni a voksát.

Az egyéni jelöltekre leadott szavazatok értéke azonban ebből a szempontból aszerint változik, hogy a támogatott jelölt végül hol végez a választókerületben. Könnyű belátni, hogy a későbbi győztest győzelemhez segítő szavazat értéke miért nagyobb - az egyéni győzelem egyrészt biztos mandátum, másrészt ez kerül a legkevesebb szavazatba, harmadrészt az új rendszerben a győztesre adott szavazatok a második helyezett szavazatait meghaladó részükben töredékszavazatként a listára is vándorolnak majd. Nem nagyon esik szó azonban (sőt, például a Véleményvezér hétfői posztja kifejezetten téves állításokat tartalmaz) arról, hogy mi a helyzet kormánypárti győzelem esetén a többi jelöltre leadott szavazatok hasznosulásával. A győztes jelölt kompenzálásának rendszerében ugyanis a második helyezettre leadott szavazat mindenképpen "kettőt ér": egyrészt töredékszavazatot eredményez, tehát megy a listára, másrészt viszont eggyel csökkenti a győztessel szembeni (az ő töredékszavazatainak számát adó) különbséget, így egyet levesz a kormánypárti töredékszavazatok számából a listán. Ennek megfelelően az a választó, aki abban a szerencsétlen helyzetben van, hogy nem tud értékalapon választani a kínálatból azon túl, hogy a hivatalban lévő kormányt nem szeretné szavazatával erősíteni, annak ésszerű stratégia lehet a győzelemre általa esélyesnek nem tartott ellenzéki jelöltek közül is a legerősebbet megpróbálnia eltalálni.

"Már az eddig feltárt visszaélések miatt is érvénytelen a választás, felesleges szavazni."

Nettó hülyeség. Sem a csalásokat mágnesként vonzó jelölési és párttámogatási rendszer, sem a pártok esélyegyenlőségét sértő eljárási trükkök sora nem zárják ki előre az általános és szabad választást. Minden meghatározó szereplő rákerülhetett a szavazólapra, és - ha nem is mindenben egyenlő feltételek szerint, de - kampányolhatott. Az új választási rendszer eddig feltárt problémáinak a jelölőívek másolásától a külföldön tartózkodó magyarok választójogának korlátozásán át az ellenzéki plakátkihelyezés ellehetetlenítéséig alighanem lesz még utóéletük, de ezek a választás érvénytelenségének megállapításáig biztosan nem vezetnek el. Ennél azért jobb mentséget kell tehát találnia annak, aki ki akarja magát vonni a választójoggal együtt járó felelősség alól.

A Seuso-kincs megmaradt rejtélyei

Ki és miről kötötte a szerződést? Ami a sajátunk, azt nem tudjuk megvenni, de mit tudtunk vajon tenni azért, hogy a tulajdonjogunkat mindenki elismerje? Mi lehet az a költség, amit 15 millió euróval kell kompenzálni? Ezek a legfontosabb, továbbra is megválaszolatlan kérdések a Seuso-kincs egy részének tegnap bejelentett hazahozásával kapcsolatban. A történet egésze meg azt mutatja meg, hogy mennyire egyszerűen, a külső kontroll minimális lehetősége nélkül tud a Kormány milliárdos magánjogi szerződéseket kötni akkor, amikor éppen meg akarja lepni a választóit.

tn496c0[1].jpg

A Seuso-sztori tegnap újabb, az Országgyűlés épületében való háromhavi (érdekes módon éppen a választás idejére eső) kiállítással megnyitott fejezetében az országból még a Kádár-korszak derekán kilopott kincsek kerültek a kilencvenes évek elejének sikertelen pereskedése után vissza hazánkba. Az ehhez igénybe vett, a tegnapi bejelentésben megjelölt közpénz összege több mint számottevő: közel 5 milliárd forintból nem csak egy stadiont lehetne felépíteni vagy a jegybank növekedési hitelprogramját lehetne kommunikálni, hanem a teljes közgyűjteményi rendszer éves állami támogatásához mérten is jelentős összegről beszélhetünk.

Ettől persze még nem kizárt - ugyanúgy, mint ennél majdnem ezerszer nagyobb kiadást jelentő paksi bővítés esetében sem volt az a bejelentés után rendelkezésre álló információk alapján -, hogy a ráfordítás megérte. Lehet, hogy a kincs visszaszerzése a kialkudott feltételek mellett a nemzeti büszkeség és a kormányzati kommunikáció szempontjai mellett régészeti szakmai szempontok alapján is jó befektetés. Lehet, hogy az ügyben a kormányzat nem csak sikert ért el, de jól is döntött. A gond csak annyi, hogy erről a nyilvánosság most sem tud megbizonyosodni, mivel alapvető részletek maradtak homályban az általános gyakorlathoz képest viszonylag részletes (pl. sok más üggyel ellentétben a szerződési összeget azért tartalmazó) bejelentés után is.

A legfontosabb kérdés talán az, hogy ki és pontosan milyen jogcímen szerződött a magyar állam vagy valamelyik költségvetési szerv nevében. A jogcím iránti kíváncsiságunk nem csak önmagáért való jogászkodás (persze annak is érdekes lenne, tekintve, hogy a saját tulajdonunknak tekintett dolgok megszerzéséről lévén szó, ez messze nem magától értetődő), hanem gyakorlati jelentősége is van: mind a főszolgáltatások (a kincsek átadása, illetve a pénz megfizetése), mind a többi szerződéses feltétel szempontjából nagyon fontos, hogy a műtárgyak eddigi birtokosait milyen minőségben ismerte el szerződő félként a magyar fél.

Ehhez persze szorosan kapcsolódik az is, hogy azon túl, hogy nemtulajdonosként birtokba adta a kincseket, mit tudott vállalni a partner annak érdekében, hogy harmadik fél (például a kincseket korábban birtokló Lord Northampton) esetleges későbbi igényeivel szemben biztosítva legyünk. Azt ugyanis tudjuk a bejelentésből, hogy a tulajdonosi minőségünket egy pillanatra sem adtuk fel: ez azt jelenti, hogy nem megvettük valakitől a tárgyakat, aki azoknak tulajdonosa volt, hanem ideadta valaki, aki eddig "csak" birtokolta őket. Mondhatjuk persze, hogy minket a partner birtoklásának jogalapja nem érdekel, hiszen úgy került most ez a kincs hozzánk, jogos tulajdonosaihoz vissza, mint a lopott bicikli, amit újsághirdetés útján visszavásárolnak. A gond azonban az, hogy ahogy húsz éve nem bírtuk visszaperelni az akkori birtokostól a szettet, úgy lehet még jogvita az ügyben, tehát ha teljesen nyugodtak akarunk lenni (és például ki szeretnénk majd vinni még az országból valamikor a kincset mondjuk egy vándorkiállítással), akkor lehet jelentősége annak, hogy akitől kaptuk, az mivel igazolta a rendelkezési jogát. (Ennek kapcsán Baán László mai hvg.hu interjújában annyit mond, hogy "megvizsgáltuk a testvérpár kizárólagos birtokosi pozícióját, ami rendben volt".)

Végül kérdés, hogy az izmos kompenzációs összeg pontosan mit, milyen költségeket kompenzál, vagy ha nem konkrét költségekhez kapcsolódik, akkor milyen számítások alapján találta a Kormány elfogadhatónak a mértékét. Vételárról ugye nem lehet szó, ha tippelnünk kellene, akkor talán valamiféle őrzési díj lehet, de fogalmunk sincs, hogy például fizettek-e áfát utána, hiszen ha őrzési díj, akkor az szolgáltatás igénybevételének minősülne.

A legtanulságosabb a történetben azonban az a sorok között megbúvó információ, hogy a "megállapodást tavaly decemberben írták alá". Feltételezve, hogy egy megállapodás volt (semmi nem utal arra, hogy több lett volna), ez azt jelenti, hogy már decemberben megköttetett egy már akkori euróárfolyamon is 4,5 milliárd forintos szerződés, ezt azonban nem, hogy nem hozták nyilvánosságra, de a létéről senki egy szót sem szólt eddig. Teltek a hetek, és a magyar fél nyilván fizetett is (legalábbis nagyon csodálkoznánk, ha a brit "eladók" nem kérték volna előre a fizetséget vagy annak jelentős részét egy olyan helyzetben, amikor a másik fél tulajdonosi minőségben akar birtokon belülre kerülni), de még mindig hallgatott mindenki, aki tudott az ügyről.

Megértjük, hogy a tárgyalási folyamat egy ilyen érzékeny ügyben nem a nyilvánosságra tartozik, de annak lezárulta után már semmilyen leküzdtehetlen akadálya nem lett volna annak, hogy szóljon a kormány az adófizetőknek, hogy elköltött egy ekkora összeget a közösből. Emellett a tárgyalási folyamat esetleges sikere azért nyilván előrelátható volt (hiszen most másfél éves folyamatról beszélnek), így - megint csak a misszió sikerét nem veszélyeztetve - arra is mód lett volna, hogy a kormány jóváhagyasson magának az idei költségvetésben egy keretösszeget az Országgyűléssel e célra, elkerülve, hogy a kiadást aztán "zsebből", a költségvetési tartalék terhére kelljen majd állni.

Ha a gyerek születésnapja tavasszal van, akkor nyilván érthető, ha nem mondják meg neki decemberben, hogy ajándékot fog kapni. Az állam és az adófizetők kapcsolata azonban még akkor sem szülő-gyermek kapcsolat, hogyha mindkét félben megvan a hajlam arra, hogy annak néhány vetületét így élje meg. Ezért elfogadhatatlan az a helyzet, amikor az állami szervek már el is költöttek többmilliárdnyi közpénzt, de még mindig csak találgatni tudjuk, hogy pontosan mire. Ezen a jövőre nézve nem nagyon tudna más segíteni, mint a közpénz felhasználására vonatkozó magánjogi szerződések kötelező közzététele, amelynek elmaradása érvénytelenséget eredményez. 

[A kép forrása a kormany.hu]

A Kúria jobban teljesít

Emlékezetes választás lesz ez, nem kétséges. A választókerületek politikai célzatú átszabását, az állami szervek által legitimált jelöltállítási és párttámogatási visszaéléseket, a kampányolási lehetőségek korlátozását vagy éppen a kilenc évre bebetonozott, a jelenlegi kormánypártokhoz közel álló tagokból álló Nemzeti Választási Bizottság felállítását még sokáig emlegetni fogják az alkotmányjogászok. Mindez persze szervesen illeszkedik a hatalomgyakorlás 2010-ben meghonosított módjához, így aligha lehettek kétségei bárkinek is afelől, hogy ez a voksolás minden eddiginél kevésbé tisztességes módon fog történni. Egy meglepetés azonban sokakat ért: a Kúria mint jogorvoslati fórum minden várakozásunknál jobban teljesít.

 

tovább »

Az ajánlóív árnyékában

Nem a postaládák voltak a gyenge pontjai a jelölési rendszernek, hanem a pártok azok. Egy olyan rendszerben, ahol már elég az észrevétlenül elvégezhető másolás, a hatóságok arra hivatkozva nem cselekszenek, hogy kevesebb a jogsértésekről szóló bejelentés, mint amikor még lopkodni kellett a kopogtatócédulákat.

bart_1.jpg

A jelölőíves jelöltállítási rendszertől velünk együtt sokan a kopogtatócédulás őrület meghaladását, a visszaélések visszaszorulását várták. Nézzünk szembe a tévedésünkkel: egy húsz éve egyenletesen rosszul működő megoldás helyére hogyan került egy még rosszabb?

A többes jelölés megengedéséért, na és az egyszerre értelmetlen és pazarló jelölttámogatásokért lehet (és kell is) a kormánypártok rövidtávú hatalomtechnikai megfontolásait okolni, de az ajánlóívek bevezetése mögött utólag se vélünk felfedezni hátsó szándékot. Egészen egyszerűen olyan régóta éltek velünk a cédulás rendszer hibái, hogy még azok számára is bármi jobbnak látszott, akik ideálisnak amúgy mást (mondjuk kauciót, egyéb pénzügyi kötelezettségvállalást vagy valamiféle erkölcsi jellegű feltételt) tartottak volna.

A kopogtatócédulákat (hivatalos nevükön az ajánlószelvényeket) ugyanis tényleg 1990 óta lopkodták a postaládákból és a postásoktól, hogy aztán eladják a pártoknak a leadás előtti napokban, amikor már magas volt az árfolyam. Ugyanígy húszéves hagyománya volt a "tessék hagyni, Marika néni, majd mi ráírjuk a többit" módszerrel beszerzett szelvényekkel való pártközi kereskedésnek, sőt, a hamisításnak is. A választópolgári ajánlás rendszerén belül maradva kézenfekvő volt a cédula helyett ellenőrizhetőbb módszerre átállni.

Csakhogy - és ez minden baj gyökere - hiába ellenőrizhető a jelölőív útja, hiába szól a jelölt nevére, és hiába szerepel rajta a gyűjtő neve elvesztett ívenként ötvenezres bírság mellett, hogyha a leadott jelölőívek számán és a választópolgár adatain kívül nem ellenőriz senki semmit. Márpedig ugye az elmúlt napokban a tömeges másolásokról és ívcserékről szóló sajtóhírek után előbb a Nemzeti Választási Bizottság fogadta el a Nemzeti Választási Iroda azon tájékoztatását, hogy elektronikus nyilvántartás hiányában képtelenek a választási bizottságok a többes jelöléseket ellenőrizni. Ezután a TASZ-nak a fiktív jelöléseket választópolgári adatigénylésekkel felderíteni kívánó kezdeményezését próbálta Péterfalyi Attila NAIH-elnök azzal megakasztani, hogy szerinte a választási szervek nem kötelesek az általuk tárolt íveken kezelt személyes adataikról az érintetteket tájékoztatni.

Végül Péterfalvi újabb állásfoglalása azt is egyértelművé tette, hogy ő maga nem fog átfogó vizsgálatot indítani az ügyben (mert nincs nyomozati jogköre, ami valami megfoghatatlan ok miatt szerinte ehhez kellene), ezért elküldte Mesterházy Attila tárgybeli nyílt levelét a rendőrségnek. Három választókerületben (lényegében csak ott, ahol a választási bizottság valamelyik tagja a saját nevét látta az íven, azaz pár privilegizált sértettnél) véletlenül megindult ugyan a nyomozás, de a lényeget tekintve eddig annyi történt, hogy egy állami szerv picit piszmogott a saját hivatalával, míg egy másik állami szerv átküldött egy harmadik állami szervnek egy nyílt levelet.

A baj tehát "csak" annyi, hogy egy visszaélésekre, illetve konkrétan az ívekkel való kereskedelemre iszonyú erősen ösztönző, de egyébként ellenőrizhető rendszerben minden hatóság széttárja a karját, hogy lehetetlen ellenőrizni. (A teljes tételes ellenőrzés valóban az, de önmagában a többes jelölések kiszűrése és ellenőrzése már lehetséges, a leadási adatok alapján gyanúsan együtt mozgó pártok íveinek összevetése pedig minimális ráfordítás mellett is nagy sikerrel kecsegtetne.) Az elutasító hozzáálláshoz a kulcsot a második Péterfalvi-állásfoglalás adja meg: "tekintettel arra, hogy a korábbi évekhez képest nagyságrendekkel kevesebb bejelentés érkezett a Hatósághoz, a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján elmondható, hogy a Ve. által bevezetett ajánlási rendszer kiküszöbölte a korábban előforduló hiányosságokat". A kör tehát bezárult: egy olyan rendszerben, ahol most már a cetlik fizikai ellopása sem kell a csaláshoz, hiszen elég a másolás - amiről senki nem szerez tudomást -, az állam arra hivatkozva dől hátra, hogy kevesebb a bejelentés a jogsértésekről, mint amikor még a postaládákat kellett feltörni. Csalhattok, csak ne tudjak róla - a magyar viszonyokra alkalmazott pedagógia.

Egy dologban biztosak vagyunk: semmi nincs megoldva az ajánlási rendszerrel kapcsolatban, és ha a vége is az marad, hogy senki sem tett semmit a másolók elkapásáért, akkor ebben a rendszerben már nem szabadna több választásnak nekimenni. Ha ugyanis nincs esély a lebukásra, akkor a bizniszpártoknál lapuló másolt íveket senki nem fogja a választások után megsemmisíteni, hiszen akkor is felhasználhatóak lesznek májusban és ősszel is, hogyha ki sem megy senki a nevükben az utcára gyűjteni.

A másik fontos tanulság pedig az, hogy nem a postaládák voltak a gyenge pontjai a rendszernek, hanem a pártok azok. Itt jelölési botránytól mentes, adatkereskedelmi feketepiac nélküli választás csak akkor lesz, ha a pártok egyáltalán nem kezelik a jelölés során a választók személyes adatait. Ha továbbra is választói támogatáshoz akarjuk kötni a választáson való indulást, akkor erre két, egymással párhuzamosan is alkalmazható megoldás kínálkozik: egyrészt a választási bizottság hivatali helységében való személyes aláírás (lényegében olyan garanciák mellett, mint maga a szavazás), másrészt - a rendes választási ügyintézéshez hasonlóan - az ügyfélkapu használata. Ezeket nyilván kevesebb választó vállalná be, úgyhogy lehet, hogy csökkenteni kellene a szükséges ajánlók számát, viszont nem kerülne ki vele személyes adat a választási szerveken kívülre. 

Ez a cikk a Transparency International Magyarország, a K-Monitor és az atlatszo.hu közös Kampánymonitor projektjének keretében készült. További részletek a kepmutatas.hu oldalon elérhetőek. 

süti beállítások módosítása