Az Alaptörvény módosítása a korlátozott hatalom eszméjének felszámolására irányul.
Benyújtották kormánypárti képviselők az Alaptörvény negyedik módosítására vonatkozó javaslatot. Egy év telt el az új alkotmány hatálybalépése óta, az ércnél maradandóbb alkotást mégis tizennégy oldalon keresztül hegesztik tovább. Ha így folytatja a kormánytöbbség, alappal pályázhat a leginstabilabb európai alkotmány megalkotójának címére. De nem ez a legnagyobb baj a javaslattal. Hanem hogy végképp le kívánja téríteni Magyarországot az európai alkotmányfejlődés útjáról. Reméljük, nem sikerül neki.
1. A javaslat az AB által megsemmisített Átmeneti rendelkezések jó részét az Alaptörvénybe emeli: az Alkotmánybíróság által kifogásolt, nem valódi átmeneti rendelkezéseket - a regisztráció kivételével - az alkotmány főszövegébe, a tényleges átmenetieket (szándéka szerint) az Alaptörvény végére. Ez utóbbit azonban olyan dilettáns módon teszi, ami a legelemibb jogszabály-szerkesztési szabályoknak is ellentmond. Nem kiegészíti ezekkel az Alaptörvény szövegét, hanem csupán átszámozza őket. Ez viszont azzal jár, hogy az AB által valódi átmenetinek tekintett szabályok megmaradnak az Átmeneti rendelkezések között, de a számozásuk az Alaptörvény Záró rendelkezések 8-26. pontja lesz. Kevés ennél gusztustalanabb jogszabály lesz a magyar jogrendszerben. De ebben az esetben stílszerűen illeszkedni fog a tartalomhoz a forma. Ezzel a lépéssel ugyanakkor - a formai bizonytalanság okán - sikerül alaptörvény-ellenessé tenni az Átmenti rendelkezésekből még azt is, amit eddig az AB alkotmányosnak talált.
2. Az Átmeneti rendelkezések antikommunista lelkesedést kifejező szabályait a javaslat (kicsit kozmetikázva) az Alaptörvény részévé teszi. Közjogi jelentősége persze nincsen annak, hogy az MSZP-t közvetlenül nevesíti-e a bűn felelősségében osztozó szervezetként az alkotmány, vagy csak közvetetten teszi ezt. Kifejezetten jellemző az alkotmányozó többség szemléletére ugyanakkor, hogy szavakban ostoroz, elítél és áldozatoktól beszél, de változatlanul kifejezetten megtiltja, hogy az államszocializmus miatt jogsérelmet szenvedettek új kárpótlási igénnyel lépjenek fel. Mintha csak a Mária Teréziáért lelkesedő magyar nemesek hangját hallanánk: "Életünket és vérünket - de zabot azt nem."
3. A kormánypártok pontosan érzik, melyik általuk alkotott törvény bizonyosan alkotmányellenes, hiszen ezeket már az Átmeneti rendelkezésekben megpróbálták külön alkotmányi alátámasztékkal ellátni. Ezeket az aládúcolásokat azonban megsemmisítette az Alkotmánybíróság, hiszen nem átmeneti rendelkezések. A kérdéses rendelkezéseket ugyanakkor most a bírák nyugdíjazása és a választási regisztráció kivételével átemelik az alkotmány főszövegébe, így Handó Tünde és a legfőbb ügyész ügyáthelyezési joga mellett az egyházalapítás feltételei is az Alaptörvény részeivé válnak. Persze ahhoz, hogy ez a forum shopping elhelyezhető legyen az alkotmányban, az OBH elnökét is alkotmányi szervvé kell emelni - annak ellenére, hogy ezzel Gulyás Gergely csinál hülyét magából, aki alig egy éve fejtegette (jelen blog szerzőire is hivatkozva), hogy miért nem szükséges a bírói igazgatási szervről az Alaptörvénynek rendelkeznie.
De a kormánytöbbség nem áll meg itt. Alig van olyan közelmúltbeli alkotmánybírósági megsemmisítő határozat, amelyet nem akar most felülbírálni az Alaptörvény módosítása. A felsőoktatási hallgatók röghöz kötése, a család fogalma, a rokkantság esetén járó ellátás, a választási hirdetések korlátozása, a hajléktalanok büntethetősége mind-mind az alkotmányba kerül. Mindez ugyanakkor nem biztosítja be automatikusan a törvényi szabályozások alkotmányosságát. Egyfelől az AB az Átmeneti rendelkezések részleges megsemmisítésekor arra utalt, hogy az ilyen "felülalkotmányozások" közjogilag érvénytelenek, ha egyébként nem illeszkednek az Alaptörvény értékrendjébe, ezért fenntartja magának a jogot ezek megsemmisítésére. Másfelől pedig egyéb alaptörvényi rendelkezések alapján ezeknek a törvényi szabályozásoknak az alkotmányossága még felülbírálható. Nagy kérdés persze, hogy lesz-e többsége még az Alkotmánybíróságnak a két új, egypárti bíró hivatalba lépése után az alkotmányosság védelmének. Harmadrészt a vitatott kérdések egy jelentős része már most Strasbourgban vagy az Európai Bizottság előtt fekszik; ha valamiből, hát a bírák nyugdíjazásának ügyéből megtanulhatta a kormányzat, hogy a korlátlan hatalma Hegyeshalomnál véget ér.
Ugyanebbe a körbe illeszkedik az országgyűlési őrség alaptörvényi nevesítése is. Sok alkotmányjogász szerint ellentétes az Alaptörvénnyel, hogy külön minirendőrséggel rendelkezik az Országgyűlés, amelynek a tevékenységéért senki nem vállal politikai felelősséget. Nosza, hát írjuk bele az alkotmányba, hogy létezik ez a szerv. Ha már ennyi pénzt sikerült elkölteni a kiváló új egyenruhákra, véletlenül se jusson később eszébe senkinek csak úgy megszüntetni ezt a háziőrséget.
A már elbukott meccsek újrajátszása mellett, mintegy megelőző csapásként a felsőoktatás megrendszabályozását is tartalmazza a javaslat. Már az Alaptörvény kivonta az egyetemi autonómia köréből a gazdálkodási kérdéseket, a mostani javaslat pedig ezen az úton megy tovább, amikor deklaráltan kormányfelügyelet alá akarja vonni az állami felsőoktatási intézmények gazdálkodását. Az üzenet egyértelmű: a felsőoktatás fejtett ki leginkább ellenállást a kormányzati törekvésekkel szemben, formálisan még alkura is rákényszerítve a miniszterelnököt - a bosszú a hatalom korlátaival való szembesítés miatt nem maradhat el.
4. Az igazi megtorlást azonban az AB kénytelen elszenvedni, több ponton is.
Épphogy túllépett a testület a Rubiconon azzal, hogy az alkotmánymódosítások felülvizsgálatának lehetőségét deklarálta, a kormánytöbbség máris korlátozni kívánja ezt a hatáskört eljárási és tartalmi alapon egyaránt. Részben az alkotmánymódosítások felülvizsgálatát az elfogadás formai szempontjaira szűkíti le a javaslat, másfelől pedig csak a kihirdetéstől számított harminc napon belül teszi lehetővé az utólagos normakontroll kezdeményezését. Arról persze mintha elfelejtkeztek volna a javaslat benyújtói, hogy az alkotmánymódosítás felülvizsgálhatóságát tavaly ugyanígy eljárási szempontokra tekintettel tette csak lehetővé a testület - más kérdés, hogy eljárási-érvényességi kérdésnek tekintette azt is, ha az Országgyűlés az AB korábbi döntését akarja alkotmánymódosítással felülbírálni.
Az eljárási szigorítások (bírói kezdeményezés esetén harmincnapos eljárási határidő, a kontradiktórius eljárásra való ösztönzés) önmagukban szakmailag akár megvitathatóak is lennének, de a nettó szívózás gyanúját erősíti, hogy ezek a kérdések nem igényelnek alkotmányi szintű szabályozást, bőven elhelyezhetőek lennének az alkotmánybírósági törvényben is. Persze akkor kevésbé érzékeltethetné a hatalom, hogy ő most voltaképpen az öklét rázza a mozgásterét szűkítő alkotmánybírák felé.
A legnagyobb mélyütés azonban az, hogy a javaslat a korábbi, huszonegy éves alkotmánybírósági gyakorlatot egyszerűen kidobja az ablakon. Szó sincs aról, hogy "puskázni nem hagyja" az AB-t a javaslat, ahogy Kósa Lajos mondta, vagy hogy az eltérést vagy az átvételt meg kell indokolnia a testületnek, ahogy azt Gulyás Gergely nyilatkozta. A javaslat kivételt nem tűrő szabályként egyszerűen deklarálja, hogy nem vehető figyelembe a korábbi esetjog. Az alkotmányozó ezzel az általa alkotmánybírónak választott Pokol Béla különvéleményeit emeli az Alaptörvény szintjére, aki szerint
„[a]z Alaptörvény (...) új alapra helyezte az individuumoknak biztosított alapvető jogok tartalmát. Az egyén csak a közösségben élve tud létezni, és ezért egyéni jogai gyakorlásában mindenkor biztosítani kell önmaga kiteljesítésén túl a közössége, nemzete fennmaradását is. Ki kell emelni, hogy ezzel a keretbe illesztéssel tulajdonképpen az egész eddigi, alapjogokra vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlat és érvelési rendszer, mely a régi Alkotmány e keretet nélkülöző szabályozásán nyugszik, sok szempontból újragondolást tesz szükségessé a mostani határozataink meghozatalánál."
Világos beszéd. Szakítani kell azzal a modern magyar alkotmányos gyakorlattal, szakítani kell azzal az európai alkotmányos hagyománnyal, amely szerint az államnak tiszteletben kell tartania és védenie kell az alapvető jogokat. Ha ez a kísérlet sikerrel jár, Magyarországon megszűnik az alkotmányvédelem, megszűnik érvényesülni az eddig is erős sérüléseket szenvedett korlátozott hatalom eszméje.
Nincs még minden veszve. Lehet, hogy lesznek olyan, Fidesz által jelölt alkotmánybírák, akiknek a saját lelkiismeretük fontosabb az őket megválasztó hatalom kritikátlan szolgálatánál. Lehet, hogy azok a nemzetközi emberi jogi kötelezettségek, amelyeket az elmúlt huszonkét évben vállalt Magyarország, a jogsértések egy részével szemben hatásosak lesznek. Lehet, hogy a következő választásokon bukik el a kétharmados hatalmi kísérlet.
Az azonban, hogy eddig az alaptörvény-módosításig eljutottunk, olyan szégyene a kormánypártoknak, ami átsugároz a politikai közösség minden tagjára: erre gondolva mindenképpen rosszabb lesz magyarnak lenni.
