Kicsit kisebb, kicsit savanyúbb, de a miénk-e? A köztársasági elnök megállapította, hogy L. Simon László nem testületi szerv, hanem egy ember.

Áder Jánosnak a beiktatása után három hétbe se telt eljutni az első vétójáig, ami az „elmúltkétév” államfői intézményhez kapcsolódó alkotmányos nihiljéhez képest még akkor is előrelépés lenne, ha a politikai vétó tele lett volna helyesírási hibákkal és tartalmi tévedésekkel.  Ráadásul a médiatörvény módosításával összefüggő tegnapi, de ma bejelentett vétó ilyen problémát nem is vet fel – számos egyéb furcsaságot azonban felfedezhetünk benne.

Mindenek előtt olyan, mintha két vétó lenne. A politikai vétó bejelentése – talán azért, mert az elnöki honlap csak jövő hétre készül el – az MTI Országos Sajtószolgálaton keresztül történt meg ma éjszaka 0:59 perckor. A közlemény állítása szerint szövegszerűen tartalmazza „az Országgyűlésnek küldött levelet” (amiről joggal hihettük, hogy maga a vétó, mi mást küldene ugye egy köztársasági elnök egy törvény alá nem írása miatt az Országgyűlésnek). Ez a szöveg finoman szólva nem illeszkedett az eddigi elnöki vétók sorába: egyrészt kifejezetten kimondja, hogy az elfogadott törvényszöveg tartalmilag alkotmányos, ami önmagában is szokatlan, hisz nyilván azért nem küldte az alkotmánybíróságra, mert ezt gondolja. Másrészt példátlan módon a visszaküldést megalapozó „sajnálatos” eljárási hibát nem azonosítja, így egy ideig találgathattuk, hogy mi lehet a baj. Végül – szintén újdonságként – többször lényegében bocsánatot kér a vétóért, erre azzal téve fel a koronát, hogy az utolsó érdemi mondat az, hogy „az eljárási hiba mielőbbi orvoslását követően készen állok arra, hogy  a törvényt haladéktalanul aláírjam és kihirdetéséről gondoskodjak”.

Ehhez képest ma reggel az Országgyűlésbe egy megnyugtatóan hagyományos vétószöveg érkezett, ami egy komoly (de azért sajnos sok törvénynél elkövetett), és szerencsére konkrétan megjelölt házszabálysértésre, egy elfogadott zárószavazás előtti módosító házszabályellenességére alapozza a visszaküldést. A tavaly decemberi Lázár-féle házszabálynovella ugyanis a kormánytöbbség mozgásterének jelentős növelése érdekében szélesre nyitotta ugyan a zárószavazás előtti módosító indítványok benyújtását, hiszen az előterjesztő, az első helyen kijelölt bizottság és az Alkotmányügyi bizottság tartalmi megkötés nélkül írhatja át ebben a szakaszban is a törvényeket, de eddig módosítani nem javasolt törvény módosítására nem tehet javaslatot. A mezei országgyűlési képviselők által benyújtott zárómódosítók viszont továbbra is csak a törvény koherenciaproblémáit (alaptörvény-ellenesség, önellentmondás) kezelhetik. A vétó oka tehát az, hogy L. Simon László mostani tudásunk szerint sem nem a kormány, sem nem országgyűlési bizottság, zárómódosítója mégis berak egy új, eddig nem módosított rendelkezést a törvényszövegbe.

Az, hogy az elnök ezt észreveszi, s komolyan is veszi, mindenképpen pozitív fejlemény, és megcsillantja annak az esélyét, hogy egy ilyen elnöki gyakorlat mellett legalább a Házszabály megmaradt garanciáinak komolyan vételében motivált lesz majd a kormánytöbbség. Vegyük észre azonban, hogy az elnök – bár a sajtóközlemény még megemlíti a közjogi érvénytelenséget – nem gondolta azt, hogy emiatt az elfogadott törvény alaptörvénysértő lenne. Az elnök nem is hivatkozott az egyháztörvényt elkaszáló tavalyi alkotmánybírósági határozatban kimondott alkotmányossági követelményekre, pedig azok igencsak a témába vágtak volna. A 164/2011. (XII. 20.) AB határozat ugyanis kimondta, hogy "a zárószavazás előtti módosító javaslat benyújtási lehetőségének a koherenciazavarra korlátozása [...] nélkül — illetve figyelmen kívül hagyása esetén — a törvényhozási eljárás legvégső szakaszában is sor kerülhet a törvényjavaslat koncepcionális, átfogó módosítására, amely gyakorlat a törvényhozási eljárás ezt megelőző szakaszainak részét képező, a megfontolt és minőségi törvényalkotást szolgáló biztosítékainak kiüresedését eredményezheti", és hogy a tartalmi korlát "a hatalomgyakorlás és a köz érdekében végzendő képviselői tevékenység garanciájának minősül, ezért megsértése olyan súlyos eljárási szabálytalanságnak tekintendő, amely a törvény részének vagy egészének közjogi érvénytelenségét idézi elő". Nehéz lenne ezek után másra jutni, minthogy az elfogadott törvény az elnök által azonosított okból nem csak házszabálysértő, hanem alkotmányellenes is volt: ha pedig az elnök alkotmányellenességet észlelt, akkor alkotmányossági vétót kellett volna emelnie.

Ez tehát egy igen-igen barátságos vétó, de bárhogy forgatjuk, mégis csak annak implicit elismerése, hogy a házszabálysértő zárózási gyakorlat (ami valóban a parlamentarizmus legsúlyosabb semmibe vétele jelenleg) a köztársasági elnök szerint a törvény érvényességére kiható, súlyos eljárási hiba. Így például – csak hogy ne menjünk vissza az időben áprilisnál messzebbre – Áder mostani álláspontjából következik, hogy vissza kellett volna küldeni az Országgyűlésről szóló törvényt emiatt vagy a szabálysértési törvény módosítását emiatt a képviselői záró miatt, de ugyanennek a házszabályi rendelkezésnek a másik, szerintünk fontosabb követelménye megsértése miatt (bizottsági záró új törvényt nyit meg) maga Áder János sem írhatta volna alá a levéltári törvény módosítását emiatt a záró miatt, a törvény azonban a tegnapi közlönyben ennek ellenére megjelent. Már persze akkor nem írhatta volna alá, ha következetes akar lenni. A következő időszaknak épp az lehet a kérdése, hogy akar-e.

Pezsgőt bontani tehát akkor lett volna okunk, ha az elnök az ügyben alkotmányossági vétóval él, hiszen fennálltak annak a feltételei. Ugyanakkor legalább történt valami végre a Sándor-palotában: az elnök mint szereplő hirtelen megjelenése  károsan biztosan nem fog hatni a törvényalkotásra.