Az Alkotmánybíróságról szóló új törvényjavaslat meglévő szakmai erényei helyett arról marad majd nevezetes, hogy ez tette teljessé a hatékony hazai alkotmányvédelem többéves, a jelenlegi kormánytöbbség alkotmányellenes intézkedéseinek védelmében végrehajtott felfüggesztését.

Bár szokás kárhoztatni az Orbán-kormányt az intézkedések végiggondolatlansága miatt, a közjogi rendszer átformálása jól mutatja, hogy akár bonyolultabb logikai feladatokat  is meg tudnak oldani kifejezetten alaposan a kormánypártok. Az persze sokat segít, ha nincs olyan tényező a feladványban, amit a jogi szabályozás ne lenne képes meghatározni, így tisztán hidegfejű számítással el lehet jutni a cél szempontjából optimális megoldásig.

A legjobb példa erre a kormányzati ciklusban hozott törvényeket az Alkotmánybíróságtól megóvó intézkedések rendszere. Ebben éppen a legnagyobb port kavart közpénzügyi hatáskör-korlátozás látszik mára a legkisebb (bár az ágazati különadós indítványok eheti elutasítására is tekintettel még mindig jelentős) hatást elérni. A testület újonnan választott tagokkal történő – megjósolhatatlan, de a hivatalban lévő kormányra bízvást nem kedvezőtlen hatású – bővítése mellett mi az érintett által kezdeményezett utólagos normakontroll kivezetését, azaz az eljárási szabályok átalakítását látjuk a legfontosabbnak. Hiába lehetne ugyanis többsége akár egy, a tételes hatáskör-korlátozást szűken értelmező álláspontnak mondjuk a jövő évi adócsomag egy diszkriminatív adóemelése kapcsán, ha az ügy évekig nem tud majd az Alkotmánybírósághoz eljutni.

Márpedig 2012. január 1-jével a legtöbb ügyfél úgy 2-3 évet távolodik egy lehetséges, számára kedvező alkotmánybírósági határozattól. Ha azt vizsgáljuk, hogy mi juthat el ma az AB-hoz, akkor nem kell különösebb szót vesztegetnünk az előzetes normakontrollra: az első köztársasági elnöki vétó valamiért még várat magára, az indítványozói kör pedig az Országgyűléssel bővül ugyan, de így se várunk indítványdömpinget ebben a hatáskörben. Bőven elég tehát a már hatályos normák felülvizsgálatának formáival foglalkoznunk.

A fontosabb alkotmánybírósági hatáskörök változása

Az új törvényi rendszer tagadhatatlan erénye, hogy a valódi alapjogi panasz megteremtésével teljessé teszi az alapjogvédelem rendszerét. Csakhogy amíg ez a zárkő a rendes bíróság előtti többfokú eljárás lefolytatását követően épül rá a rendszerre, addig az utólagos normakontroll VIP-esítésével a költséges – és persze ezekben az esetekben nyilván bukott – bírósági eljárás végigvitelére minden érintett rákényszerül, ha akar valamit a Donáti utcából.

Szembeötlő változás emellett, hogy nemzetközi szerződésbe ütközést az érintett a benyújtott Abtv.-javaslat alapján még alkotmányjogi panasszal sem tudna kimondatni az Alkotmánybírósággal, így egyetlen esélye az maradna, ha az ügyében eljárós bírót sikerül meggyőznie egy konkrét normakontroll szükségességéről. Végül érdekesség, hogy Szabó Máté korábbi, a hozzá fordulók indítványainak postázására ajánlkozó elképzelése kapott egy külön kizáró rendelkezést: „[a]z Alkotmánybíróság a jogszabály Alaptörvénnyel való összhangját az alapvető jogok biztosának határozott kérelmet tartalmazó indítványa alapján akkor vizsgálja, ha az alapvető jogok biztosának álláspontja szerint a jogszabály alaptörvény-ellenessége fennáll.”

A korábban benyújtott, el nem bírált indítványok január 1-jei rituális elégetése ehhez képest már csak a cél elérésének logikusan megválasztott eszköze. A törvényjavaslat körmönfont megfogalmazású átmeneti rendelkezése helyett az egyszerűbb jogalkotás jegyében elég lenne beírni, hogy a ledarált indítványok benyújtói a március végéig akkor is benyújthatják alapjogi panaszukat, ha kicsúsztak a 60 napos határidőből – a végül majd el nem bírált ügyek indítványozói ugyanis mindössze ennyi kedvezményt kapnak bocsánatkérés helyett. A gyakorlatban persze ez azt jelenti, hogy az alapjogvédelem korlátozása visszamenőleges hatályú, a tipikusan többéves átfutási idő miatt meghiúsult mindazok várakozása, akik az elmúlt években abban bíztak, hogy a távoli jövőben majd az Alkotmánybíróság nekik ad igazat.

Bár még így is maradhat néhány bizonytalansági pont (például az ’érintett’, a ’kivételesség’ vagy a ’közvetlen jogsérelem’ fogalmának értelmezése, avagy egy-egy bírói kezdeményezés), az alaptörvény-alkotók álma nyugodt lehet: mire a médiatörvény, a nyugdíjeinstand, a büntetőeljárási novella vagy akár a végtörlesztés egyedi ügyei megmásszák a bírósági rendszer piramisát, addigra alighanem vége is lesz ennek a kormányzati ciklusnak. Ennél kevésbé elegáns, de szintén jól kiszámítható a lezárt gát felnyitása: a képviselők egynegyedének aláírása ma még az MSZP és a Jobbik együttműködését kívánná meg, ugyanakkor egy esetleg ellenzékbe szoruló Fidesz minden bizonnyal egymaga tudna az Alkotmánybírósághoz fordulni. A politikai eredmény egyértelműen diagnosztizálható: az Alkotmánybíróság döntései egy következetesen alkotmánysértő kormányzás esetén sem tudják majd befolyásolni a választói akaratot.

A megoldás tehát kifejezetten körültekintő. Nagy kár, hogy a cél a rövid- és középtávú pártpolitikai haszon maximalizálása volt: ha annak rendje és módja szerint a tudatlanság fátyla alatt született volna meg az alkotmányunk, akkor azonos körültekintéssel valóban jó megoldás születhetett volna.